Ugrás a tartalomra
Az erdő világának hírei
HU EN
ForestPress — 2003 óta az első magyar erdészeti hírportál

Hírek

13 806 cikk

Hírek

Három FVM rendelet az erdőgazdálkodás támogatásáról (ForestPress)

Szeptember 23-áig kell benyújtani a támogatási kérelmeket Augusztus második felében megjelentek azok a rendeletek, amelyek előkészületeiről korábban beszámoltunk. Amint azt Wisnovszky Károly, az MGSZH Központ Erdészeti Igazgatóságának vezetője a ForestPress-nek elmondta, az új támogatási jogszabályok végrehajtásával kapcsolatos pontosítások ezekben a napokban fejeződnek be.

Hírek

A 2008-as adócsomag-tervezet (Hírösszefoglaló)

Megszűnik a földvédelmi és az erdőfenntartási járulék, a vadvédelmi, a halászatfejlesztési és a tenyésztési hozzájárulás. A jövő évi adócsomag alapvetően a szocialisták és a szabad demokraták között július elsején létrejött megállapodásában foglaltakat adja vissza. Habár az egyeztetések a csomagról még mindig zajlanak, érdemi változtatás már nemigen várható – tudta meg az Index.

Hírek

MTvSz: Szükség van az önálló Őrségi Nemzeti Parkra! (ForestPress)

A Magyar Természetvédők Szövetségének levele Fodor Gábor környezetvédelmi miniszterhez az Őrségi Nemzeti Park visszaállítása érdekében. A Magyar Természetvédők Szövetsége (MTvSz) levelében üdvözli, hogy a miniszter felülvizsgálja az Őrségi Nemzeti Park Igazgatósága visszaállításának ügyét. Emellett sürgeti a minisztert a mihamarabbi, pozitív döntés meghozatalára – olvasható a Magyar Természetvédők Szövetsége közleményében.

Hírek

9,5 millió euró új bajor erdészeti utakra (ForestPress)

Bajorország nagyobb hangsúlyt helyez a magán és közösségi erdők feltárására. Új utak építésére 2007-2008-ban összesen 9,5 millió euró támogatás áll rendelkezésre – írja a AFZ Der Wald. Ez az összeg mintegy harmadával több a megelőző kétévinél. A megnövelt támogatás célja a kisebb erdőterületeken történő gazdálkodás elősegítése.

Hírek

Növekszik a román bútor export (ForestPress)

A szomszéd ország bútorkivitele csaknem elérte az 1 milliárd eurót 17 ország 550 vállalatát mozgósította a Romexpo Vásárközpont területén közeljövőben megrendezésre kerülő, FIFE-TIMM 2007 bútorbemutató és vásár – olvasható a nineoclock.ro oldalon. Romániában fellendülőben van az építőipar, s ez a korábban exportra termelő román bútorgyártókat arra késztette, hogy a belföldi piac irányába váltsanak.

Hírek

Varga Béla kitüntetése (ForestPress)

Sólyom László a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozta 2007. augusztus 20-án Varga Béla erdőmérnöknek.

Hírek

Miniszteri szakértők találkozója Varsóban (ForestPress)

Az európai erdők védelméről miniszteri konferencia szakértői szintű találkozója (ELM) kezdődik Varsóban 2007. szeptember 3-án A szeptember 3-a és 4-e között tartott varsói találkozó az 5. Miniszteri Konferencia előkészítése, melynek gondolatköre az erdők az életminőség javításáért, időpontja pedig 2007. november 5-7.

Hírek

Címzetes erdész egyetemi oktatók Debrecenben (ForestPress)

A Debreceni Egyetem Agrártudományi Centrumában tartott diplomaosztó alkalmával címzetes egyetemi oktatói kinevezéseket adott át dr. Nagy János rektor, dr. Ertsey Imre centrumelnök és dr. Jávor András centrumelnök-helyettes.

Hírek

Maláj építészek az éghajlatváltozás ellen (ForestPress)

Egyre inkább keresik a maláj építészek is a környezetbarát megoldásokat KOTA KINABALU: A maláj szakemberek követik azoknak a külföldi építészeknek a példáját, akik kutatókkal és tudósokkal együttműködve az épületeket környezetbarát anyagokkal tervezik, számolnak a szél- és a napenergia-hasznosítás lehetőségeivel – írja a The Star.

Hírek

Nemzetközi összefogás a kétéltűek megmentéséért (ForestPress)

A ma ismert kétéltűek fele kihalhat az elkövetkező ötven évben Földünk a legnagyobb fajpusztulási krízissel néz szembe a dinoszauruszok kihalása óta – ez a gondolat is elhangzott azon a sajtóértekezleten, amelyet az Állatkertek és Akváriumok Világszövetsége vezető tisztségviselői tartottak a szervezet budapesti konferenciájának zárásaként – tájékoztatott az Állatkert.

Hírek

Erdőtüzek Spanyolországban is (ForestPress)

Úgy tűnt, hogy a csökkenő hőmérséklet és szélsebesség segítheti majd azt a néhány száz tűzoltót, aki a Valencia régió Castellón tartományában lévő hat várost fenyegető, több ezer hektár erdőn és termőföldön pusztító lángok megfékezésén fáradozott. A három aktív tűzvonalból kettőt már sikerült is ellenőrzés alá vonni, a légi támogatás most már csaknem teljességgel a Lucena del Cid várost fenyegető lángok eloltására összpontosul – jelentette a thinkspain.

Hírek

A szarvas megbetegedések nem aggasztják az amerikai hatóságokat (ForestPress)

A betegség emberre vagy a szarvason kívül más állatra nem terjed át Hullanak a szarvasok mint a legyek; a szárazság csak felhívja rá a figyelmet. Tény, hogy a szarvasok a legyek, pontosabban a púpos szúnyogok miatt pusztulnak. Tennessee állam Vadgazdálkodási Hivatala (TWRA) szerint azonban az EHD (epizootia haemorrhagia betegség) terjedése nem olyan vészes, ahogyan attól kezdetben tartani lehetett, s várhatóan, ahogyan évről évre szokott, október közepéig le is zajlik majd – olvasható a tennessean.com oldalon.

Hírek

Az Unasylva 60 éve (ForestPress)

Tudással átszőtt fejlődésért - A FAO leghosszabb ideje megjelenő periodikájának gazdag történetét speciális dupla számmal ünneplik. Megjelent az Unasylva 226-227. száma, 58. kötet 2007/1-2 2007-ben 60 éves lesz az Unasylva. Az évek során a folyóirat tartalmilag és formailag is változott, az évente megjelenő kiadások száma is változó volt, s bár elsősorban negyedévente megjelenő periodikának szánták, volt mikor három vagy hat alkalommal jelent meg.

Hírek

Új közönségtájékoztató táblák a Dél-Mátrában (ForestPress)

Régóta dédelgetett ötlet vált valóra az Egererdő Zrt. Mátrafüredi Erdészeténél. – Az egységünk már eddig is szerteágazó közönségkapcsolati tevékenységet folytatott, így még inkább látszott az űr, hogy az erdeinkbe látogató tízezrek nincsenek megszólítva – mondta el a ForestPress-nek Dudás Béla erdőmérnök.

Hírek

Bizonytalan az éghajlatváltozás erdőkre gyakorolt hatása (ForestPress)

Sokan az éghajlatváltozásnak tulajdonítható erdőnövekedését jósolnak Finnországban. Nem biztos azonban, hogy az előrejelzésből valóság lesz. Becsléseik szerint a klímaváltozásnak köszönhetően a finn erdők gyarapodása, növedéke akár megkétszereződhet – olvasható a forest.fi oldalon.

Partnereink