Ugrás a tartalomra
Az erdő világának hírei
HU EN
ForestPress — Erdészet · Faipar · Természet · Vadászat

Sajtószemle

15 053 cikk

RádióNapilapokHetilapokHavilapokTelevízióHírportálok
Napilapok

Veszélyben az erdők Borsodban (Színes Mai Lap)

2005. február 23. „CSAK AZ ÉRTÉKTELEN FÁT VISSZÜK, FÕNÖK!" Barbár pusztítás nyomait fedezzük fel, bármerre járjuk is az erdőket Borsod-Abaúj-Zemplénben. A fák félbevágott csonkjai, a hóra döntött, legallyazott törzsek jelzik: tolvajok jártak itt korábban, amit lehetett, elvittek, és biztosak lehetünk abban, hogy a hátrahagyott zsákmányért még visszatérnek.

Napilapok

Elég a vadászok démonizálásából! (Délmagyarország)

2005. február 16. Mély megdöbbenéssel olvastam Molnár György Vasárnapi vadászok és az állatok című levelét, amely - mint számos hozzászólás, vélemény - a vadászokat istent és embert nem ismerő, vérszomjas fenevadaknak állítja be.

Napilapok

Etetőre hívják a vadakat (Tolnai Népújság)

2005. február 19. Megállapodás Ezer ok van, ami a józan ész szerint összefogásra indítja á vadászokat és a természetvédőket, közös-az érdek A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság (DDNPI) és a megyei vadászszervezetek együttműködési megállapodásának időszerűségét az utóbbi néhány évben, jellemzően olasz vada: szók által elkövetett természetkárosítás (védett madarak halomra lövése) adta. Ezen esetek nyomán meg-í romlott a természetvédők és a vadászok közötti, addig sem felhőtlen viszony.

Napilapok

Ítélet a madárperben (Dunántúli Napló)

2005. február 18. CÉLKERESZTBEN A vádlottak fellebbeznek Pécs Természetkárosítás és lopás miatt a Mohácsi Városi Bíróság .nyolc vádlottat marasztalt el a 2001-ben, a magyar-horvát határon lebukott orvvadászok közül. Az elsőfokú határozat nem jogerős, mert az elítéltek felmentésért fellebbeztek. Az ügyész még nem döntött, kéri-e a súlyosbítást.

Napilapok

Tátrai fűrészfogak (Népszabadság)

2005. február 22. Zúgnak a motoros fűrészek, dübörögnek az erőgépek és a kidőlt fákkal felpúpozott tehergépkocsik Ótátrafüreden (Stary Smokovec). Távolabb, valahol Tátralomnic (Tatranská Lomnica) környékén helikopter lóbálja a havas fenyőket. Mégis mintha csak most láttak volna munkához, akkora a kipusztult erdő. – Ne feledje, hogy november közepén 12 600 hektáron csaknem négymillió köbméter fenyőt döntött ki a fergeteg. Legalább másfél év kell a terep megtisztításához. Különben a környezetvédők szerint meg mohók vagyunk, pusztítjuk a természetet, amely szerintük önmaga lenne képes újraéleszteni a tájat – válaszolja megjegyzésemre Ján Mokos helyi polgármester.

Napilapok

Zengőtől Zengőig (Népszabadság)

2005. február 21. Aki ma a Zengőre tervezett radarállomás ügyében egyértelmű végkifejletről beszél, az vagy varázsgömbök fölé hajoló jós, vagy bolond, vagy a nagyközönség elől tényeket elhallgató politikus. Most ugyanis az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy marad a bizonytalanság néhány évig. "A magyar kormány úgy döntött, hogy a Zengőre tervezett radarállomás az 1999-ben jóváhagyott, majd azt követően engedélyezett módon nem épülhet meg" - jelentette be három nappal ezelőtt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumban tett munkalátogatása után.

Napilapok

A piros Ferrari suta utasa (Magyar Nemzet)

2005. február 21. (A cikk állításával szemben a Lymantria Magyarországon őshonos rovar – a szerk.) A 15 éves fejlesztési program nem hat a gyapjaslepke ez évi szaporodására Egy hete hangzott el az Országgyűlés színe előtt - valamint élő televíziós és rádióközvetítésben - a Magyar Köztársaság miniszterelnökének nagy érdeklődéssel várt „évértékelő" beszéde. Ez az utóbbi időben nálunk is meghonosodott, amerikai eredetű műfaj egyáltalán nem felesleges dolog, hiszen a négy évre szóló kormányzási megbízatás közben nem árt időről időre be- és elszámoltatni a végrehajtó hatalom első számú képviselőjét az ország érdekében végzett munkájáról. Azt is megtanulhattuk már, hogy a választások utáni politikai átrendeződéssel egy időben megindul a küzdelem a soron következő választás megnyeréséért, tehát az évenkénti nyilvános lehetőség a kormányon lévő garnitúra további programjának hangsúlyos népszerűsítésére korántsem elhanyagolható PR-alkalom.

Napilapok

"Mint kivert kutya" (Népszabadság)

2005. február 19. Magyarországon mintegy kétmillióra, megyénkben százezer körülire becsülik a kicsapott, kóbor kutyák számát. A Győr környéki falvakban számos bejelentést tesznek elhagyott ebekről, amelyeknek sorsa megpecsételődni látszik. Közülük néhány a megtalálóknál marad, a többi viszont a helyi sintértelepen végzi, vagy - jobb esetben - egy menhelyre fogadják be, ahol megpróbálnak neki(k) szerető gazdát találni. Erről az Emberek az Állatokért Alapítvány vezetője, Nagy Péter így nyilatkozott: "Sok esetben a kutya gazdája nem boldogul agresszív vagy éppen nagyon szelíd jószágával, és további nevelését ránk bízza. De előfordul, hogy a kutyát mi magunk hozzuk el a gazdától, aki embertelen körülmények között tartotta." Ahol kutyát szeretnének, felmerülhet a kérdés: honnan szerezzék be? Ez attól függ, hogy házi kedvencként vagy esetleg versenyzés céljából tartanák. Az ország minden táján működnek tenyésztők, akiktől fajtatiszta kutyákat vásárolhatunk, törzskönyvvel és biztos háttérrel. Ha azonban állatotthonból szerzünk kutyát, megússzuk a néha több tízezer forintos vásárlást. A menhelyekről származó jószágok ráadásul többnyire hűségesebbek és szeretetre méltóbbak, mint tenyésztőkt

Napilapok

Meghurkolták a rekorder bikát (Somogyi Hírlap Online)

2005. február 18. A tavalyi év legnagyobb szarvasbika agancsát bírálta a trófea bíráló bizottság. A dolog szépséghibája, hogy az elejtőnek senki sem gratulálhatott, mert egy orvvadász fogta meg a szerencsétlen állatot. Hurokkal.

Havilapok

Megjelent a Vivat Academia 2005. évi 1. száma

TARTALOM 2 DR. BALÁZS ERVIN A MEK TISZTELETBELI DOKTORA 3 KARI TDK MÓVÁRON 4 GOMBOK, CERUZÁK MATEMATIKÁJA - Interjú Zsámboki Károlynéval 6 TDK-HÍREK 7 TDK-MÛHELY AZ FMK-N 8 EGYETEMEK MÉRLEGEN - JÓL VIZSGÁZOTT A NYME 9 HEURÉKA, LEVIZSGÁZTUNK - MÉK 10 KÍNÁBAN JÁRTUNK - GEO l2 FINNEK? UGORTAM - PONGRÁCZ FARKAS (AMI) FINNORSZÁGBAN 14 RUALPRO NEMZETKÖZI OKTATÁSI PROJEKT 15 EGY CSODÁLATOS ÖTLET – ATFK AZ "ART" FILMKLUB PROGRAMJA BPFK 16 INTERJÚ DR. HABIL. MAKAI SÁNDORRAL 18 EGY HALLGATÓ RENDHAGYÓ ÉLETE - ATFK 20 1OO-AN ADTÁK VÉRÜKET ATFK.NYME.HU 21 MARIMBAKÉSZÍTÉS SZÁMÍTÓGÉPPEL - FMK 22 A TÁRSADALMI KIREKESZTÕDÉS HATÁSA AZ EGYÉNRE ÉS A GAZDASÁGRA -KTK 23 KÉK VÉRÛEK AZ ISKOLAPADBAN - KTK 24 HA A FÕIGAZGATÓ VIZSGÁZIK - ATFK 25 KARRIER KEKSZ 7. 26 NAGYSZÜLÕI ÖRÖKSÉG - INTERJÚ DR. CSIZMADIA LÁSZLÓVAL- ATFK 27 SZÉP MESE, SZÉP BESZÉD, SZÉP DAL-BPFK HÖK-INFÓ 28 KOYAANISQUATSI-FILMAJÁNLÓ R.E.M. - ZENEAJÁNLÓ 29 FRÖCCSÖNTÕ SASOK BARÁTI TÁRSASÁGA 30 MIT JELENT NEKEM A SELMECI HAGYOMÁNY? 32 Az ÉPÍTÉSTAN SELMECI ÉLETE 33 MIRÕL (ÉS HOGYAN) BESZÉL A FA? 34 ÓÉVBÚCSÚZTATÓ HOGYAN LESZ A JÁTÉKBÓL MÛVÉSZET? ADVENTI HANGVERSENY 35 KIÁLLÍTÁS A KÖZPONTI KÖNYVTÁRBAN NYITOTT KAPUK NAPJA AZ ATFK-N 36 DR. ORBÁN JÓ

Napilapok

Állatok életét menti meg a törődés (Kisalföld)

2005. február 12. Háromszáz mázsa lédús takarmányt, silókukoricát, cukorrépaszeletet és húsz mázsa morzsolt kukoricái porcióztak szét tegnap az erdészek a Kisalföldi Erdőgazdaság Rt. 6700 hektáros erdőségeinek vadetető helyein. Az csak tavasszal, jóval az olvadás után derül ki, hogy az idei tél mennyire viselte meg a vadállományt, mennyi őz, szarvas esett áldozatául a nagy hidegnek és még inkább a fagyos napoknak. A Kisalföldi Erdőgazdaság Rt.-nél mindenesetre igyekeztek a lehető legjobb kondícióban tartani az állományt, hogy képesek legyenek átvészelni a telet. Hetente három alkalommal töltötték fel az erdők húsz vadetetőjét. A lédús takarmány, a silókukorica- és a cukorrépaszelet nagy energiatartalma mellett arra is szolgál ilyenkor, hogy víz hiányában folyadékhoz jussanak az állatok. Tegnap az etetők feltöltésében a társaság valamennyi erdésze részt vett. Traktorokkal, terepjárókkal keresték fel az etető helyeket. Hegedűs Balázs, a társaság ravazdi erdészetének műszaki vezetője elmondta, a korábbi olvadás után a mínusz tizenhét Celsius-fokos hidegben megkérgesedett a hó felülete 2-3 centiméter vastagságban, akár a borotva, úgy vághatja el az őzek és szarvasok lábát. Ezért megjár

Napilapok

Erdőt, gyümölcsöst eszik a gyapjas lepke hernyója (Fejér Megyei Hírlap)

2005. február 15. Mecséren, Soponyán is letáboroztak a lepkék FMH-információ (ptf) - A szomszédos Veszprém megye után Fejérben is megjelenték a gyapjaslepke hernyói. A kis állat legnemesebb erdeinket tarolhatja le. A vegyszeres védekezésre 500 millió forint kellene. Vészharangot kongat, a szakemberek szerint jogosan a hazai növényvédelem, amikor a múlt évben gyapjas lepke hernyójának pusztításait f elmérték. A veszély idén nagyobb, mint sokan gondolták - áll a Magyar Tudományos Akadémia legfrissebb jelentésében. A Lymantria, a gyapjas lepke már száz évvel ezelőtt ismert, volt a Kárpát-medencében. Akkoriban azonban az erdészetek, a gyümölcstermelők előre megszervezték a védekezés módjait. Emberek százait, ezreit mozgósították mindenütt, és a fák törzsén található, taplóra emlékeztető tojáscsomóit a lepkének bögrébe kaparták, majd nyílt tűzön apránként elégették. A hernyóinvázió arra késztette a Veszprém Megyei Növényegészségügyi és Talajvédelmi Szolgálat illetékes szakembereit, hogy végezzenek, az erdészetekkel együtt olyan irányú vizsgálatot, amelyből pontosan felmérhető a veszély, így Nagy Krisztinától, a szomszédos megye növényvédelmi előrejelzőjétől megtudhattuk, hogy tavaly ott

Napilapok

Sír a fűrész a rengetegben (Tolnai Népújság)

2005. február 15. ERDÕGAZDASÁG A fakitermelés terv szerint halad Gyulajban, a munka szép bevételt biztosít. Ám megjelent a gyapjaspille Az értékes állomány - a tölgy és a feketedió - kivágása már befejeződött Gyulajban, az rt. tamási erdészetének területén. Jelenleg ütemterv szerint zajlik a vegyes erdő, köztük a tűzifának szánt cser, gyertyán, hárs és fenyő vágása. Az éves terv 37 ezer köbméter, ami közel 40 százalékát jelenti a részvénytársaság tevékenységének. Herke József fahasználati műszaki vezető elmondta: ilyenkor a vadra is gondolnak az úgynevezett nevelővágások, azaz a | vékonyabb, hajtásokkal és rügyekkel rendelkező fa ledöntésével. így jut többleteleség az őznek, a szarvasnak a lucernaszéna és a siló mellé. A letarolt területekre természetesen új fa, főleg makktermést hozó csemete kerül. Telepítéskor szem előtt kell tartani nemcsak a hasznossági, de például a talajtani szempontokat is. A fiatal fákat elkerítik, hogy a vad ne férjen hozzájuk. A kerítést majd akkor bontják le, ha a fák kellően megerősödnek. A fakitermelés manapság Is hasznot hoz. A cég teljes nyereségének mintegy kétharmada származik ebből a tevékenységből. Remélhetőleg így lesz az idén, illetve jövőre is

Napilapok

„Síri csend

2005. február 21. Nincs előrelépés: A környezetvédelmi miniszter az első címet Szigetköznek ígérte Szlovákiával közös natúrpark létrehozásáról egyezett meg tavaly márciusban a két ország tárcavezetője. Persányi Miklós 2005-re elsőként Szigetköznek ígért magasabb védelmi formát. Lassan egy éve azonban alig történt előrelépés. „Előrehaladott állapotban van a Szigetköz natúrparkká alakítása" — nyilatkozta tavaly nyáron Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter Dunaremetén. A természeti környezetnek ezt az újszerű védettséget adó formáját nyugat-európai országok tapasztalatai alapján vezetnék be Magyarországon. A tervek szerint a natúrpark az ökogazdálkodás és az ökoturizmus megfelelő arányának alakulását segítheti. A miniszter akkor azt is megígérte: miután jogi fogalomként bejegyzik ezt a természetvédelmi formát, 2005-ben elsőként a Szigetközben tehetik ki majd a natúrparki táblát. Nos, az Országgyűlés tavaly június 21-én meghatározta és elfogadta e fogalmat, hangsúlyozva, hogy védett természetkerület esetében a miniszter - ha annak; nemzetközi gyakorlatban kialakult és elfogadott feltételei fennállnak - a natúrpark elnevezés használatához hozzájárulhat. Az utóbbi hónapok

Napilapok

Több ember, szegényebb élővilág (Népszabadság)

2005. február 19. A gyors népességnövekedés veszélyezteti leginkább a vadvilágot - állapítható meg az IUCN (Világ Természetvédelmi Unió) új Vörös Listájáról. A veszélyeztetett fajok listáját most először vetették össze népességnövekedési rátákkal és térképekkel. A próba egyértelműen kimutatta, hogy a biológiai sokféleséget fenyegető legnagyobb veszély nem más, mint az emberi populáció növekedése - hangsúlyozza a New Scientist című brit tudományos hetilap. A kihalóban lévő fajok száma a népességgel együtt óriási sebességgel nő például Kamerunban és Indiában, de nem jobb a helyzet Brazíliában, Ausztráliában, Indonéziában, Mexikóban és Kínában sem.

Rádió

Társadalmi vitát indítanak a zengői lokátor ügyében (Magyar Rádió)

2005. február 18. Lesz-e, és ha lesz, hol, milyen pénzből és mennyiért NATO-lokátor Magyarországon? A kormányfő a környezetvédelmi tárcához látogatott és ottani megbeszéléseit összegezte. A Zengőre tervezett radarállomás az 1999-ben jóváhagyott módon nem épülhet meg - jelentette be Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, a Persányi Miklós környezetvédelmi miniszterrel folytatott megbeszélése után. Új tervet és koncepciót rendelt meg, hogy - mint mondta - az előző kormány nem kellő körültekintéssel hozott döntését kijavíthassák a természetvédelmi és biztonságpolitikai szempontokra egyaránt ügyelve. Nincs tabu a kérdéssel kapcsolatosan, mindenféle megoldás elképzelhető - hangoztatta Gyurcsány Ferenc. A lehetséges más helyszíneket firtató újságírói kérdésre válaszolva a miniszterelnök kifejtette: - Van egy döntés, egy NATO döntés, amely a helyszínre vonatkozik, a NATO-nak nincsen szándéka ezt a döntést megváltoztatni, magyar nemzeti hatáskörben bármely más helyre Magyarország építhet saját költségviseléssel természetesen radarállomást. Ha nem a NATO-val építünk, akkor nem kapunk támogatást, mintegy 20 milliárd forinttal többe kerül a megoldás, ha elvisszük a Zengőről. A megbeszélésen Persány

Rádió

Támadásban a fatolvajok éjjel-nappal (Kossuth Rádió / Napközben)

2005. február 17. Az erdő őrzése a tulajdonos kötelezettsége Ózd környékén lassan tarra vágják a város tüdejét. Kiskörén a gátőrt verték össze, mert nem engedte letarolni a fasort. „Derékmagasságban vágják ki az értékes tölgyet, bükköt, így még a tuskót sem tudjuk kiszedni”, mondja az egyik erdészet vezetője, aki szerint az erdőirtókat lehetetlen megfékezni. Állítólag kereskedők rendelik meg a tiltott vágást. Másutt fagyoskodó rászorultak fosztogatják mások tulajdonát. A fatolvajok általában a vékonyabb fákat tudják kivágni kézi eszközökkel, tehát az erdő jövőjét vágják ki. Az Állami Erdőgazdaság valamit még tud tenni a fatolvajlás ellen, hiszen ott vannak az erdészeik, akik hatósági személyek. A magánerdőben ennél sokkal rosszabb a helyzet. Először is, hogy a tulajdonos sok esetben távol lakik, valahol a városban. Kit tud fogadni? Erdészeti szakirányítója esetleg van, de az őrzésben nem tud segíteni, mivel nem rendelkezik megfelelő jogosítványokkal. Az "erdőtörvény", pedig azt mondja, hogy az erdő őrzése a tulajdonos kötelezettsége. Érdekes, hiszen a tulajdonosnak se jogköre, se hatásköre nincsen, hogy megvédje az erdejét. A halőr csak a halakra vigyáz, a vadőr a vadakra. A mezőőr

Hírportálok

A Zengőn épül a radar, csak másképp (Index)

2005. február 19. A Zengőn, de nem az eredeti tervek alapján épül fel a radarállomás - értesült a Népszabadság. A lap információi szerint a honvédelmi és a környezetvédelmi miniszter a helyszínbejáráskor talált egy olyan utat, amely fakivágás nélkül kiszélesíthető háromméteresre. A kormányzat olyan új koncepciót rendel, amely megfelel a környezetvédelmi és a honvédelmi szempontoknak is. Az eredeti tervekben egy 13 méter széles út szerepelt, amelynek vonalában fák és védett bazsarózsák is voltak, kivágásuk ellen több alkalommal tüntettek a környezetvédők. Áttervezik a radarállomást A most talált alternatív út fakivágás nélkül szélesíthető ki háromméteresre, azonban a nagyobb elemeket így sem lehet teherautón felvinni. A Népszabadság információi szerint ezért áttervezik az épületet, a súlyát és a tömegét csökkenteni akarják, amelyik elem pedig ezek után is kihagyhatatlan, azt helikopterrel és kötélpályán szállítják a csúcsra. Az ezt megalapozó hatástanulmányokat már megrendelte a kormányzat. Gyurcsány Ferenc a tervről pénteken csak annyit a NATO fizeti. A szervezet döntése a Zengőre vonatkozik, és a NATO-nak nincsen szándékában ezt a döntést megváltoztatni, mivel ahhoz újra az összeg

Partnereink