Pais Judit az Év szakújságírója (Magyar Mezőgazdaság)
2008. március 5. - Az idei Mezőgazdasági Könyvhónap Vajdahunyadvárban tartott megnyitója után Debrecen, Szeged, majd a szlovéniai Lendva adott helyet, méltó környezetet az ünnepnek.
2008. március 5. - Az idei Mezőgazdasági Könyvhónap Vajdahunyadvárban tartott megnyitója után Debrecen, Szeged, majd a szlovéniai Lendva adott helyet, méltó környezetet az ünnepnek.
2008. március 5. - A hetes főút zajától és porától óvta a fenyves a kertes házak tulajdonosait, most lakópark épülhet a helyére
2008. február - A februári lapszámunkban megjelent nyitó interjút közöljük, amit dr. Faragó Sándor adott lapunknak. Ez évben lesz 200 éve, hogy Selmecbányán megindult az erdészeti felsőoktatás. Az egész évben végigvonuló megemlékezést az Erdészeti Lapok is végigkíséri riportokkal, tanulmányokkal, helyszíni beszámolókkal. Ide illik a dr. Faragó Sándorral, a NyME rektorával készített interjú is.
200Ö. március 5. - „A jövőben csak jövedéki engedély birtokában lehessen nyers fát eladni vagy exportálni" - vetette fel lapunknak egy neve elhallgatását kérő szocialista képviselő. Az illegális tarvágásokat megelégelő képviselő szerint ez az egyetlen biztosíték a bűnözők visszaszorítására, ezért hamarosan törvényjavaslatot terjeszt a parlament elé.
2008. március 5.- Mind gyakoribb a szinte iparszerűen szervezett falopás az országban, és a hivatalosan megélhetési bűnözésnek tekintett családi fatolvajlás is túllépett minden eddigi határon. A természetvédők a fa büntetőjogi védelmét és a tolvajok járműveinek elkobzását sürgetik.
2008. március 5. - Az elmúlt évtizedek programjainak köszönhetően örvendetesen megszaporodott több - korábban végveszélyben lévő - madárfaj Baranyában.
Négy autó összeütközött egy az útra kiugró őz miatt Hevesben. Az útra ugró állatot észlelve hirtelen fékezett egy Eger irányából Mezőkövesd felé közlekedő személygépkocsi vezetője.
2008. 03. 03. - Tápiószelén jöhet létre a világ első olyan vetőmagbankja, ahol a mezőgazdasági növények mellett a vadon élő fajok genetikai anyagát is őrzik. Mi lehet ennek a szerepe a Kárpát-medence növényvilágának megőrzésében, a genetikai gyarmatosítás elleni védekezésben? Van-e esély arra, hogy újra régi magyar fajtákat vásárolhassunk a piacokon?
2008. február 28-án megkezdődött Sopronban az az ünnepségsorozat, amellyel, a kétszáz évvel ezelőtti nagy horderejű tanintézet-alapításra emlékezik a Nyugat-magyarországi Egyetem és annak két évszázados Erdőmérnöki Kara. Az Erzsébet-kert nyugati peremén nemrégen átadott új egyetemi épülettömb adott otthont annak a vitafórumnak, amelynek témája az erdészeti felsőoktatás volt.
A gazdasági célú erdőgazdálkodás – amit gyakran azonosítanak és összemosnak a monokultúrával – fontos szerepet játszhat a fajok sokféleségnek fenntartásában.
2008. március 4. - Új luxusotthonokat gyújtottak fel a Washington állambeli Seattle-ben, három ház vált a tűz martalékává. A hatóságok egy radikális környezetvédő csoportot gyanúsítanak az esettel.
2008. március 3. - Emma Tizenegyezernél több fát döntött ki, vagy tört derékba a hét végén a Szlovákián is végigsöprő Emma nevű orkán a Tátrai Nemzeti Parkban.
Családi kirándulás 2008. március 15-én, szombaton Tavaszi családi kirándulást szervez az Ökoturisztikai Központ a Gemenci erdőben, pörbölyi indulással. A nap folyamán vezetett túra, nosztalgiavonat, kézműves foglalkozások és egyéb színes programok várják a vendégeket!
Hét kilátót köt össze a Keszthelyi-hegységben az az új turistaút, amelyet egy túrával szombaton avattak fel a természetjárók.
2008. február 28. - Megyei körkép (tí) -Tekintve, hogy február 29 napos, szökőnapi szabályozás kérdésében az Országos Magyar Vadászkamara állásfoglalást kért a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumtól.
Hírek Viharos szél esetén kerüljék el az erdőterületet. Már ezer köbméteres nagyságrendre emelkedett a hétvégi vihar által ledöntött fák mennyisége a Pilisi Parkerdő Zrt. területén. Az erdészek a balesetveszélyes részeken kezdik a kármentesítést. Az anyagi kár több millió forint – tájékoztatta a ForestPress-t Lomniczi Gergely, a társaság szóvivője.
Hírek Tasó László (Fidesz) az állami erdők "bújtatott" eladásáról beszélt. Megengedhetetlen eszköznek tartották kormánypárti politikusok az egyik kereskedelmi televízió újságírója által álnéven készített hangfelvételeket. Erről hétfőn esett szó az Országgyűlésben, az interpellációk időszakában.
Hírek 2008. február 9-én, 10 nappal a 100. születésnapja előtt, szülővárosában a tiroli Reutteben elhunyt Em. o. Prof. Dipl. Ing. Dr. Walter Bitterlich, „a világ legismertebb erdésze”, a modern erdészeti leltározás megalapítója.