2010. 04. 22. - Egy húszfős, nepáli serpákból álló csapat azt tervezi, hogy kitakarítja a Mount Everest 8 ezer méter fölötti, úgynevezett halálzónáját. A hegyről nemcsak a szemetet és az elhasznált oxigénpalackokat hozzák le, hanem több, balesetet szenvedett hegymászó holttestét is.
2010. április 24. - Bécsben és Pozsonyban folytatódott a héten a Duna-stratégia előkészítése. Szakemberek szerint a Duna menti országok további gazdasági fejlődésének záloga a folyó.
2010. április 23. - Egy gödöllői házaspár garázsában 66 láda éticsigát foglalt le a rendőrség. A puhatestűek eszmei értéke meghaladja a 250 millió forintot.
2010. ápr. 23. - A kormányzati struktúraváltási láz a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumot is megviseli: a tárca önállósága a tervek szerint megszűnik, a feladatokat (minimum) három államtitkárság viszi tovább. A változás miatt nem csak az ökopártként „hivatalból” dühös LMP orrol az új kormányerőre. Mérgesek a zöldek is, akiknek nem egészen ezt ígérték.
A Jobbik szerint az emberiség felelős a Föld környezeti állapotának romlásáért, ezért nekünk elsősorban hazánkban, Magyarországon kell rendet tennünk, és ezzel is hozzájárulnunk a pusztulás megfékezéséhez és a globális helyzet javulásához - olvasható a Jobbik Magyarországért Mozgalom közleményében.
2010. április 23. - Újabb egy millió dollárral támogatja a Xerox az erdők védelmét. A szilárdtinta nem csupán hatékonyabbá teszi az irodai munkavégzést, hanem zöldebbé is.
Tisztelt Szerkesztőség! A Pilisi Parkerdő Zrt. nevében tisztelettel meghívjuk társaságunk 25., jubileumi szakmai versenyére, az úgynevezett Jelölőversenyre.
A Somogy Megyei Rendőr Főkapitányság és a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt. közös Föld Napjai programot szervezett a környezet tisztaságáért. A feladat a 67-es főközlekedési út és az ehhez csatlakozó erdészeti feltáróút környezetében lévő állami erdőterületen, a simonfai erdészkerületben felgyülemlett szemét és hulladék összegyűjtése volt.
2010. április. 21. - Várpalota - A közel egy évszázados katonai, lőtéri tevékenység bemutatása, illetve a különleges természeti környezet, az erdőgazdálkodás ismertetése a célja a Vár völgyi tanösvénynek.
2010. április 22. - Az elmúlt húsz évben Magyarország nem tudott mit kezdeni a vidékkel. A politika elfelejtette, hogy nemcsak a nemek és a különböző etnikumok, hanem a lakóhelyek esélyegyenlősége is fontos – hangzott el szerdán Hódmezővásárhelyen, a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat ötödik Országos Vidéki Fórumán.
2010.04.21. - Az Országos Magyar Vadászkamara és az Országos Magyar Vadászati Védegylet újból meghirdeti sajtódíj-pályázatát a civil sajtó (nem vadászújságokban publikáló) újságírói számára.