A verespataki aranykitermelés romániai terve ellen tüntetett kedden a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet kéttucatnyi aktivistája Bukarestben a kormánypalota bejáratánál, de a megmozdulást néhány perc után feloszlatták a rendfenntartó erők. A szervezet 21-22 tagja kedden tüntetést szervezett a bukaresti kormányhivatalnak otthont adó Victoria Palota előtt a tervezett verespataki aranybánya ellen - mondta Weinbrenner Gábor.
Védett madarak tetemeit csempészik A tilalmakkal mit sem törődve sok vadász utazik azzal a céllal Romániába, hogy védett madarakra irányítsa, puskáját. Az illegális madármészárosok aztán Nagylaknál igyekeznek bejuttatni Magyarországra a tetemeket, hogy hazánkon átutazva, Nyugat-Európában értékesítsék az ínyenc csemegét.
Az európai uniós szakértők kezében van a döntés az ügyben Minden hazai vadász nagy becsben tartja a tavaszi szalonkázást, mikor is a „magyar erdők királynőjének" nászrepülése zajlik, mielőtt fészkelő helyükre, a Kárpátok erdeibe készülnek Lőhetünk-e még szalonkát?
Közelít a tél: elfogy a táplálék erdőn-mezőn, a vadállomány lakott területek közelébe húzódik, s ez megkönnyíti a vadak elejtésére áhítozók dolgát. Az FVM megyei hivatalának, illetve a vadászkamarának a rendőrséggel kötött együttműködési megállapodása viszont megnehezíti az orvvadászok, tevékenységét.
Meghívó Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszter 2004. november 16.-án, kedden 9:30-kor beszámol az EU LIFE környezet- és természetvédelmi alapjának pályázati eredményeiről.
Az Európai Unió új erdő-stratégiát készít. Ehhez szolgált javaslatokkal az Európai Magánerdő-gazdálkodók Szövetsége a minap Budapesten tartott elnökségi ülésén, amelyen hazánk képviseletében részt vett Luzsi József, a Magánerdő-tulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (Megosz) elnöke.
A budapesti mikroklíma változására - az évi középhőmérséklet emelkedésére - erdész kutatók már korábban is felhívták a figyelmet, és a növényzet zonális elhelyezkedésének északra tolódását is megfigyelték.
Az Európai Unió a belépő országok számára előírta, hogy a védett növény és állatfajok élőhelyeit ki kell jelölniük a Natura 2000 természetvédelmi rendszerben.
A hosszabb magyarországi tartózkodásról hazatérő dr. Bereczki Boldizsár, a marosvásárhelyi állatkert igazgatója elmondta, hogy a nyíregyházi, a győri, a veszprémi és a pécsi állatkertek vezetőivel folytatott eredményes tárgyalásokat
A Pécsi Országos Színházi Találkozó résztvevői, színészek, dramaturgok, színházigazgatók, táncosok, zenészek és humoristák támogatják a Zengő érdekében folytatott küzdelmet
2004. június 14-én (hétfőn) Haraszthy László, a KvVM természetvédelmi helyettes államtitkára, a Természetvédelmi Hivatal vezetője megnyitja a Kiskunsági Nemzeti Park Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetben a Tisza-völgyi Bemutatóházat.
Zhou Sheng-xian, a Kínai Erdészeti Hivatal vezetője a minap Pekingben elmondta, hogy Kína erdővel borított területe 2010-re elérheti az ország területének 19 százalékát, és ezzel megindul az erdősítés ugrásszerű fejlődése - jelentette a China Radio International.
A sajnálatos fővárosi baleset fölkeltette a sajtó érdeklődését a felhagyott bányák rosszul tömedékelt üregei iránt. Pedig egyáltalán nem egyedi a kőbányai helyzet.
Amint arról korábban beszámoltunk, tüntetéssel tiltakoztak a debreceni környezetvédők az első magyarországi természetvédelmi terület, a Nagyerdő környezetének beépítése ellen az elmúlt hét végén.
Június 13-án, délben, a Miskolc közeli Andókúton (a parasznyai szárnyvonal egyik állomásán) aláírták azt a közcélú alapítványt, amelynek a célja az erdei vasút fejlesztéséhez a források biztosítása - tájékoztatta a ForestPress-t Mátrai Imre, a vasútüzem igazgatója.
Az Ausztrália északi részén elterülő Daintree esőerdő már sok környezeti változást túlélt, a növény és állatvilág olyan biodiverzitást alkot, mely biztosította az eredeti környezet fennmaradását.
Az áradásveszélyes területeken nemcsak a népesség növekedése, hanem a globális felmelegedés, az erdők pusztulása, a tengerszintek emelkedése is felelős azért, hogy 2050-re közel 2 milliárdra nőhet az áradások veszélyének kitett emberek száma
Százmillió forintnyi kárt okozott az ítéletidő májusban és júniusban Heves megye nyolc településén - hangzott el a megyei védelmi bizottság keddi ülésén.
Kondor István, az Állami Erdészeti Szolgálat Egri Igazgatóságának vezetője a ForestPress-nek elmondta, hogy a Dél-Mátrában és Eger környékén az elmúlt időszakban az erdőgazdálkodók nem végeztek olyan jelentős fakitermelést, ami a Népszabadság Online hírében említett esővíz és sárlavina okozója lehetett volna.