Nevezéktana
A tudományos nemzetségnév (Acer) LINNÉtől származik, de eredetét homály fedi.
Egyesek szerint a latin acer, acris, acre = erő, tartós szó lehet az alapja, ami
fájának tartósságára vo-natkozik. Mások a kelta ac = csúcs szótövet vélik
felfedezni benne, amit esetleg a karéjos levelei alapján kaphatott. Fajnevét
(pseudoplatanus, eredeti írásmódban pseudo-Platanus) is LINNÉ adta az 1753-ban
megjelent Species Plantarum művében, ami sokkal könnyebben ér-telmezhető és
magyarázható. A görög pseudes = nem igazi, hamis, ál és a szintén görög platanos
= platán szavakból származó összetétel a foltosan leváló kérgük hasonlóságára
utal.
A XV. századból származó Schlägli-szójegyzék alirus néven említi,
későbbi művekben fodorjávor, jávor(fa), szemes jávor, igar, iharfa, fehér juhar,
fürtös juhar, közönséges juhar, juharjávor elnevezéssel szerepel. A fodor és
szemes előtag a szép rajzolatú (általában sebzett törzsű) faanyagra utal,
úgyszintén ennek színét örökíti meg a fehér előtag is. Fürtös juharnak pedig a
virágzata alapján nevezik.
Elterjedése
Elterjedési területe hasonlít a bükkéhez és a közönséges jegenyefenyőéhez, Közép- és Dél-Európára koncentrálódik. A Pireneusoktól a francia középhegységen (Massif Central), Harz-hegységen, Középnémet-dombvidéken, Lengyelország déli részén keresztül Ukrajnáig, a Podóliai-hátságig illetve a Bug folyóig halad. Délen Itália déli részei, Bulgária, Thesszália képezi elterjedésének határát. Van egy foltszerű előfordulása a Kaukázus nyugati felében is. Nagy-Britanniába a XV. században vitték be, ma már ott a legtöbb helyen megtalálható. Ter-mészetes elterjedési területén belül elkerüli a sík vidékeket (pl. Magyar Alföld, Pó-síkság, Havasalföld), elsősorban hegyvidéki faj.
Előfordulása
A Kárpát-medencei vertikális megjelenéséra legtöbb és legmegbízhatóbb adatot FEKETE LA-JOS és BLATTNY TIBOR 1913-ban megjelent "Az erdészeti jelentőségű fák és cserjék elterjedé-se a Magyar Állam területén" c. művéből kaphatunk. Fa alakú előfordulásának átlagos felső határa 1280 m tszf. magasságra tehető, a számára optimális termőhelyet jelentő fenyőelegyes-bükkösök régiója felett a lucos övben is megjelenik, de a rövid vegetációs időszak és az arra jellemző fagyok miatt itt már kevésbé érzi jól magát. Legmagasabb fa alakú megjelenése (1670 m tszfm) a Godján-Szarkó hegycsoportban a Matania északkeleti oldalán van, ahol a lucfenyvesben cirbolyafenyővel együtt bukkan fel. A lucfenyves régió felső határánál, illetve az alhavasi cserjések övében - ha nem is gyakran -, de elcserjésedő példányai is szem elé kerülhetnek. A rekordot a Bucsecs-hegycsoportban a Valea Buksoj északkeleti oldalán törpefenyves állományban 1828 m tszf magassággal tartja a hegyi juhar. A tömegesebb felépí-tésű Alpokban 2000 m magasságban is lehet egyedeivel találkozni.
| ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
Hazánkban a középhegységekben általánosan elterjedt, a dombvidékek közül Nyugat- és Dél-Dunántúlon szórványos megjelenésű. Elsősorban bükkösökben, szurdokerdőkben lehet meg-találni, gyertyános-kocsánytalan tölgyesekben, szikla- és törmeléklejtő-erdőkben már jóval ritkább. Alföldperemi helyzetben a folyók völgyeiben, magasabb térszíneken is megjelenik, de a kontinentális alföldbelsőt messze elkerüli. Korábban a sík vidékeken (elsősorban a Kisal-földön) ültették, ezekről a helyekről elvadul, s különösen a szárazodó keményfás ligeterdőkben bukkanhat így fel.
Alaktana
A hegyi juharra monopodiális elágazásrendszer jellemző, azaz a főszár egyenes
folytatásként növekszik tovább. Törzse és ágai gyakran villás elágazásúak,
ugyanis végálló virágzata miatt hiányzik ezeken a hajtásokon a csúcsrügy, s
ilyenkor a két oldalrügy képez egyenrangú hajtá-sokat. Hajtásrendszere hosszú-
és rövidhajtásokra differenciálódik, szakaszos hajtásképzés figyelhető meg, a
tavaszi hajtásokat nagyon rövid nyugalmi időszak után követik a másodhaj-tások.
Fiatal korban ún. szilleptikus hatásképzés is előfordul nála, az abban az évben
keletke-zett hosszúhajtások oldalhajtásokat hoznak. Az idősebb fákon sok
rövidhajtás képződik. A sejtnedvek jelentős mennyiségű cukrot tartalmaznak,
tavasszal a megfúrt fából cukros nedv szivárog ki. A juharfajokra általában
jellemző, hogy a háncsban, levélnyélben és levélerekben tejnedv (latex) gyűlik
össze, de ez a sajátosság a hegyi juharra éppen nem jellemző. Ha egy teljes
hosszúhajtást vizsgálunk, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy az alsó részen lévő
levelek nagyobbak, a hajtás vége felé lévők kisebbek, s 5 karéjúból fokozatosan
3 karéjúba váltanak át.
Sokáig sima kérgében kevés a rost, de sok benne a
kősejtcsoport, ezzel magyarázható idősebb korban a fajra nagyon jellemző
kéregpikkelyesedés, foltosodás. Kéregcserepei a korral növe-kedve mindig
szabályosabbak, lekerekítettebbek lesznek. Sima kérgének köszönhetően a
hajtásripacsokat még húsz év elteltével is fel lehet ismerni.
Összetett fürt,
azaz buga virágzata van, melyeknél a poligámia jelenséget lehet megfigyelni.
Csak a részvirágzatok belső virágai termősek, a többi - mintegy a virágok
kétharmad része - porzós. A virágzat a levelekkel egyidőben jelenik meg, de a
virágok csak akkor nyílnak, ami-kor a levelek már kifejlődtek. Csésze- és
sziromlevelei teljes virágzáskor is többé-kevésbé zártak, ami a rovarbeporzást
különösebben nem akadályozza. Érdekesség az is, hogy a porzós és termős virágok
nyílási sorrendje egyedenként változó, de azon belül változatlan.
Virágára
nagyon jellemző az ellaposodó, gyűrű alakú vacokkorong (diszkusz), mely
mirigyes, s nektárt választ ki, amellyel a beporzó rovarokat csalogatja. A
vacokkorongon két körben összesen 8 porzó található, a külső kör rendesen 5
porzójához a belső kör 3 porzója adódik, ahol 2 porzó elcsökevényesedett. A
termős virágokban a porzószálak rövidek, a portokok zár-va maradnak, a porzós
virágokban viszont a porzószálak két-háromszor hosszabbak a szir-moknál. Feltűnő
a magház molyhossága is.
A hegyi juharnál gyakori a parthenokarpia, azaz a
termések megtermékenyítés nélkül fejlőd-nek, s embrió nélküliek lesznek. Termése
október elején érik, az ősz folyamán vagy a tél ele-jén hullik. Magvaiban a
sziklevelek begöngyölve találhatók, a nyúlánk szikleveleknek - ellen-tétben a
hasonló csíracsemetéjű kőrisekkel - három hosszanti ere van. A magvak
táplálószö-vet nélküliek, ezért a föld felszíne felett kifeslő sziklevelek
rögtön asszimilálni kényszerülnek.
Életkora felső határa 300 év körül mozog,
de Európából 400-500 éves egyedekről is adtak már hírt. Magtermő korát szabad
állásban 25-30, zárt állásban 40-50 éves korban éri el. Tus-kósarjai viszont
10-15 évesen már teremhetnek. Lombját korábban takarmánynak gyűjtötték, a
fonnyasztott és szárított levelek különösen a juhoknak volt kedvelt
eledele.
Európa legtermetesebb hegyi juhar példánya a németországi Wamberg
mellett található, amelynek törzskerülete mellmagasságban 9,00 m, korát 400-650
évre teszik. Hazánkban a bakonybéli Templomkertben található a legnagyobb
törzskerületű egyed, 4,02 m-rel jócskán elmarad a wambergi példány mellett.
Változatossága
A mintegy 150 fajt magába foglaló juhar nemzetségen belül erős morfológiai differenciáló-dásnak lehetünk tanúi. A hegyi juhar bélyegeiben jól eltér a többi európai fajtól, s azokkal hibrideket nem is képez. Elterjedési területének északi felében a subsp. pseudoplatanus alfajt különítik el, a déli felében pedig a kerekded levelű, tompább karéjú, molyhos levélfonákú és termésű subsp. subobtusum alfajt. Ez utóbbi a Dél-Európában honos, s a hegyi juhart ott fel-váltó tompakaréjú juharhoz (Acer obtusatum) való hasonlatossága alapján kapta nevét. Az alfajokon belül további változatokat, formákat a levelek karéjszáma, a termésszárnyak szöge, a levél és termés szőrözöttsége alapján írtak le.
Dr.
Bartha Dénes
