A kislevelű hárs botanikai jellemzése

   

Elterjedése

Európai elterjedésű faj, aerája Írországtól Nyugat-Szibériáig húzódik. A legészakibb és legdélibb területekről hiányzik, így nem tenyészik Spanyolország, Olaszország és a Balkán-félsziget déli részén. Érdekes, hogy elterjedési területének keleti nyúlványa átbukik a Közép-Uralon, s egész az Irtis folyó völgyéig húzódik. Az area súlypontja Kelet-Európában van, a Volga középső és felső folyása mentén éri el optimumát, ahol jelentős kiterjedésű - bár sokszor másodlagos - állományai találhatók. Nyugat- és Közép-Európában a kocsánytalan tölgyesek, Kelet-Európában a kocsányos tölgyesek jellemző elegyfája.
Ha elterjedésének vertikális tagolódását elemezzük, megállapítható, hogy Közép-Európában elsősorban szubmontán, azaz középhegységi elem. A Balkán-félszigeten és az Alpokban 1300 m tszf. magasságig hatol fel. A Kárpátok és a Kárpát-medence viszonylatában jó képet kaphatunk FEKETE LAJOS és BLATTNY TIBOR 1913-ban megjelent "Az erdészeti jelentőségű fák és cserjék elterjedése a Magyar Állam területén" c. nagyszabású könyvéből. Ebből kiderül, hogy a kislevelű hárs a Kárpátokban átlagosan 890 m tszf. magasságig emelkedik fel, legmagasabb megjelenése a Horvát-Alpokban, a Plješevicán található 1535 m-es rekordmagassággal. A nagyobb tájegységekre vonatkoztatva átlagos és legmagasabb tengerszint feletti előfordulásait az 1. táblázat mutatja.

Előfordulása

Jelenlegi hazai előfordulásáról az üzemtervi adatok alapján összeállított térképből (2. ábra) kaphatunk képet. E szerint előfordulásának súlypontja az Északi- és Dunántúli-közép-hegységben van, ritkább Nyugat- és Dél-Dunántúlon. Az Alföldről szinte teljes mértékben hiányzik, szórványosan fellelhető a Felső-Duna, a Szatmár-beregi - sík, a Nyírség és a Kőrösök mentén. Az alföldperemi előfordulásokon kívül a kontinentális klímahatás alatt álló többi alföldi területről hiányzik.
A kislevelű hárs hazánkban a gyertyános-kocsánytalan tölgyesek tipikus elegyfája, ahol a szárazabb termelőhelyeken a gyertyánt teljesen háttérbe is szoríthatja. Ezen kívül megjelenik a bükkösökben, cseres-tölgyesekben, szikla-, törmeléklejtő- és szurdokerdőkben, valamint a mészkerülő erdőkben és a mélyebb termőrétegű melegkedvelő tölgyesekben is.

Alaktana

Termet és kor tekintetében jelentős méreteket érhet el a kislevelű hárs. Zárt állományokban 30 m magasra is megnőhet, ahol többé-kevésbé egyenes, jól feltisztuló, hengeres törzset nevel nyúlánk koronával, míg szabad állásban koronája kúpos, törzse sudarlós. Az idős korú egyedek törzse vastag, szabálytalan keresztmetszetű, gyakran dudoros, koronája elterülő, alsó ágai lehajlók. A nagyon idős egyedek földre lekönyöklő ágai meggyökeresedhetnek, amit a nép nyelvén íjjas-fias hársnak nevez. Hazánk legnagyobb, legyökeresedő ágú kislevelű hársfája a nyírség északi részén Szabolcsbáka község határában egy szőlőkkel körülvett dombtetőn található. Ennek törzskerülete 860 cm, 7 erőteljes ágából 2 az utóbbi másfél évtizedben sajnos lehasadt. 500 cm-nél nagyobb törzskerületű fa áll a sopronhorpácsi Széchenyi-kastély parkjában, Nyírkáta község határában (Vörösmarty-hársak) és Öriszentpéter belterületén. Jelentős kort élhet meg, a legidősebb egyedet, az angliai Bristol melletti Westonbirt arborétumban 2000 évesre becsülik, mely lehet, hogy kissé túlzó érték. Mindenesetre több száz éves kislevelű hársak Európa szerte előfordulnak.
Kérge sokáig sima, szürkésbarna, idősebb korban hálózatosan repedezett, sötétszürke, háncsából korábban kötözőanyagot készítettek. Zegzugos felépítésű hosszúhajtásai zöldesbarna színűek és kopaszak, tojásdad rügyeit két rügypikkely borítja, melyek közül a külső öblös pikkely a rügy félhosszúságánál nagyobb. Kerekded, gyakran részaránytalan levelei 4-6 cm hosszúak, válluk - mint ahogy a tudományos fajnév is mutatja - szíves, csúcsuk hirtelen kihegyesedő. A levélszél élesen fűrészes, a levéllemez viszonylag vastag szövetű, felül sötétzöld, fonáka kékeszöld. A határozáshoz leggyakrabban használt bélyeg a levélfonák érzugaiban található rozsdavörös szakáll, valamint fontos bélyeg az is, hogy harmadrendű erei nem emelkednek ki, hálózatosan egymásba folynak. Virágai általában 5-7-esével álernyőben nyílnak, a murvalevelek nyelesek és csak 1/3 részben nőnek össze a virágzati tengellyel. Sárgásfehér virágai június második felében nyílnak, bennük 30-40 porzószál található, melyek a szirmokkal egyforma hosszúak. Szeptemberben érő, de sokáig a fán maradó termései 5-7 mm hosszúak, sárgásbarnán molyhosak, ujjal könnyen összeroppanthatóak.

Változatossága

A kislevelű hárs változatossága elsősorban a levelek alakjában, nagyságában, színében, valamint a murvalevelek hosszában és a termés alakjában, szőrözöttségében nyilvánul meg. Hazai alakkörét WAGNER JÁNOS, a budapesti tanítóképző egykori igazgatója, kiváló botanikus dolgozta fel a 30-as és 40-es években. E szerint 11 változatot és 45 formát lehet ennél a fajnál hazánkban megkülönböztetni, alfaji differenciálódás viszont aeráján belül nem sikerült kimutatni.
A hársaknál közismert hibridizálódási hajlam erre a fajra is jellemző. Leggyakoribb és legismertebb hibrid a holland (európai) hárs (Tilia x vulgaris, szin.: T. x. europaea), mely elsősorban Európa nyugati felében terjedt el, s szépségében és alkalmazkodóképességében felülmúlja a szülőket. Gyakori park- és sorfa. Az ezüst hárssal (T. tomentosa) alkotott hibridjét SIMONKAI LAJOS botanikusunk találta meg 1886-ban Arad sétaterén, s JURÁNYI LAJOSról, a pesti tudományegyetem botanikai professzoráról nevezte el Jurányi-hársnak (T. x jurányiana). Később FENDRICH GUSZTÁV erdész kalauzolásával az Arad megyei Punkoje hegy gerincén is megtalálta e hibridet, melyet először az Erdészeti Lapok hasábjain mutatott be a szakközönségnek.
A harmadik, kertészeti célokra a leggyakrabban alkalmazott hibrid a krími hárs (T. x euchlora), melynek másik szülőfaja a Krím-félsziget reliktum hársfaja, a gyapjasbibeszálú hárs (T. x dasystyla). A krími hársat feltűnően fénylő levéllemezéről, szálkás fűrészfogairól, keskeny koronájáról könnyű felismerni. Előnyéhez sorolandó, hogy a városok szárazabb, szennyezett levegőjét is könnyen elviseli.

A kislevelű hárs szép alakjával, bőséges virágpor- és nektártermelésével, jó árnyaló-képességével, könnyen bomló és a tápanyagforgalmat javító alomjával, erős vissza-szerzőképességével az erdei ökoszisztéma egyik fontos eleme.