A KISLEVELÛ HÁRS KULTÚRTÖRTÉNETE...

  

KULTÚRTÖRTÉNETE, KERTÉPÍTÉSZETI SZEREPE

Az Írországtól Nyugat-Szibériáig terjedő areájú kislevelű hárs végigkísérte a kontinens népeinek történetét, és a hozzá kötődő szimbólumok a görög és a római kultúra, a közép-európai germán és szláv népek, valamint a magyarság művelődéstörténetének is részévé váltak. A hárs mítoszok szereplője, mondák fűződnek hozzá, szólások születnek róla, híres helyeket jelölnek, dűlőket, határrészeket neveznek el a hársról, híres helyekre, várkertekbe, kastélyparkokba ültetik, és a hársfasorok az utakat szegélyezik.

A hárs a mítoszokban és a mondákban

A növényszimbolika, amely megtalálható az ősi, többistenhitű és a keresztény kultúrákban is, kifejezi a népek történelmen végighúzódó természettiszteletét. A fák a törzsi, a többistenhitű mediterrán és a keresztény kultúrákban is különös tiszteletnek örvendtek. PLINIUS SECUNDUS Historia Naturalis c. művében az időszámítás szerinti első évszázadban írja: "Valamikor réges régen a fák voltak az istenek lakóhelyei és az egyszerű falusi nép a környék legmagasabb fáját az ősi hiedelemnek megfelelően még ma is valamelyik istennek szenteli." A római és görög mitológiában a megszemélyesített fáknak gyógyító, végzethozó, reinkarnáló szerepet tulajdonítottak. Ovidius a fák gyűlését énekli meg és a felsorolt fajok között jelen van a hárs, jóllehet Dél-Európában már igen ritka előfordulású. Jelentőségét bizonyítja azonban, hogy a görög mítoszokban a hárssal azonosítják Philürát, aki a mitológia más jelentésében a Tejút istennője. A tejutat jelképező világhársfa odvának tartották azt a szigetet ahol Philüra gyermeke, Kheirón kentaur született. Kheirón csodálatos gyógyító erejét anyjának, a hárs jelképének tulajdonították.
A hárs, németül Linde, mint világfa megjelenik a germán Niebelung-énekben is. "Az eposz hőse, Siegfried a hárs világfa tövében lakó sárkányt (Lindwurm, Lindrache, hársfakéreg, hársfasárkány) úgy öli meg, hogy a sárkánybarlang elé máglyát rak, és a szörny a füstben megfullad. Siegfried sárkányzsírral bekeni magát, amitől sebezhetetlen lesz, kivéve a lapockáján, ahová egy hársfalevél tapad - a hárs szív alakú levele a háton a szívnek megfelelő helyre." olvashatjuk JANKOVICS MARCELL A fa mitológiája című művében.
Az ókor és a középkor népei hitték, hogy a fákban szellemek lakoznak. "Elterjedt képzet szerint fákban laknak a holtak, az ősök szellemei. ... A családfák végső soron e fatotemképzetben gyökereznek. ..." írja Jankovics. LÁSZLÓ GYULA leírásából ismert, hogy az erdei cseremízek a halottak emlékére hársfabotot vágtak és azzal úgy bántak, mint élő személlyel. Egy-egy híres fa élete és pusztulása királyi családok, dinasztiák uralkodását, tündöklését és bukását kíséri. Ilyen híres fa volt a német Hohenzollern uralkodóház hársfája, amelyet állítólag I. Vilmos idejében ültetett egy cigányasszony. A hárs először 1871-ben a német császárság kikiáltásakor virágzott. Évről évre dúsabb lombot hozott, egészen 1914-ig, amikor betegség támadta meg. 1918-ban száradt ki a háború elvesztését és a dinasztia bukását megelőző nyáron.
A hárs a keresztény idők szimbólumrendszerében betöltött fontos szerepét mutatja, hogy a heraldikában is megjelenik Arany hársfalevelek díszítik a Luxemburg Zsigmond - német római császár és magyar király - fekete sastollas sisakdíszét.
A reneszánsz növényszimbolikájában a kora középkor paradicsomi almafáját és a keresztfát a szerelem fája váltja fel, amely a francia trubadúrok énekében a rózsafa, a német lovagok Minne-dalaiban pedig a hársfa. Példa erre az alábbi illusztráció és Johann von Vogelweide költeménye:

Számos fát, főleg hársfát kapcsolt a néphit a magyar történelem nagy alakjaihoz, Mátyás királyhoz, Zrínyihez, Rákóczihoz. BÉL MÁTYÁS több nevezetes fát említ, amelyek alatt a mondák szerint Mátyás király szívesen időzött. Bél feljegyzéseiből ismerjük a mádi hárs mondáját. A csallóközi Mád (ma Szlovákia) község határában álló öreg hársfa árnyékában gyakran pihent meg utazásai során Hollós Mátyás. A király és kíséretének megvendégelése sokba került a falu népének, ezért kipusztították a fát, remélve, hogy ezután az uralkodó is elmarad. Amikor Mátyás ismét a vidéken járt és kedves hársfájának csak a hűlt helyét találta, haragjában törvénybe foglaltatta, hogy a királylátás tiszteletére méltatlanná lett mádiak és ivadékaik soha semmilyen kitűntetésben nem részesülhetnek. A Mátyás emlékfák közül még ma is él a bajmóci hárs és a Homokkomárom melletti Zsigárdon álló "Zrínyi hársat" nyolcszáz évesre becsülik (minkettő a mai Szlovákia területén található).
A néphit a történelmi személyekhez kötődő emlékfákat évszázadok múltán gyakran időben közelebbi, élő alakokhoz köti. Így örökölte Mátyás fáinak jó részét a hársakat különös becsben tartó Rákóczi fejedelem. A hársak iránti tisztelete I. Rákóczi Györgytől származik, aki zborói birtokáról írt leveleit így keltezte: "Datum sub centum tiliis" - "Kelt a száz hárs alatt".

A "hárs" nyelvészeti szerepe

A szláv lipa = hárs szó eredete a görög mítoszok továbbélését mutatja. A mediterrán hegyvidék és tengermellék mézelő hanganövényét, az Erica arborea-t a méhistennő Aphroditének szentelték. A nyári napforduló, június 21. egybeesik a méhek kirajzásának idejével. Közép- Európában az erikafa szerepét a szláv szerelemistennő - Kraszopani - fája, a hárs töltötte be, amelynek egyik legfontosabb ajándéka a méz. Az akác közép-európai megjelenése előtt a hársak virágzásuk idején, júniusban, a napforduló körüli időben a legfontosabb méhegelők voltak. Ezzel hozható összefüggésbe, hogy a délszlávok a június hónapot a hársról nevezték el (lipa = hárs, lipanj = június).
Az ősi eredetű magyar növénynevek közül a finnugor korból származik a hársfa. Az 1400 körüli időkre datált Schlägli szójegyzék a hársat "has fa"-ként említi. A hársfa eredeti alakja a "has", "hás" a hámló kéreg faháncs jelentésére utal - olvashatjuk SZABÓ ATTILA, MELIUS PÉTER 1578-ban Kolozsvárott megjelent Herbáriumához írt tanulmányában. A könnyen feslő hársfaháncs hasznosításához kötődnek a szólások: "addig hántsd a hársfát, amíg feslik" - mindent idejében kell elvégezni; "feslik a hárs", "jól hámlik a hársa"- jól megy neki a munka; "hársat hántok a hátából" - ellátom a baját.
A terebélyes méreteket elérő, árnyat adó hársfa a virágából főzött tea, a hársméz, valamint a fatestből készült orvosi szén gyógyhatása és a hársfaháncs sokrétű felhasználása révén különleges szerepet tölt be a népéletben. Ennek bizonysága, hogy gyakran előfordul a helynevekben: "Hársalja", "Hárshegy", "Hárságy", "Somogyhárságy", "Zalahárságy".

A hárs a tájban és a kertépítészetben

A kislevelű hárs az üde, jó vízellátású talajokat kedveli. Mint a forrásokban gazdag hegységek fájáról szól a hársról már 900 év előtt PLINIUS, római természettudós is, és FRIEDRICH FUCHS, Magyarországi őserdei című művében a múlt század közepén a folyószabályozások és a vízrendezések előtt, az országra jellemző különlegességként tesz említést a mélyfekvésű területeken található több ezer hold kiterjedésű tiszta hársállományokról, amelyeket leírása szerint a "nyári és a téli hárs" alkot. Ezzel szemben a "fehér" hársat egyedi előfordulásúként és tölggyel, bükkel elegyes állományokban fellelhetően említi.
A hazai kertépítészetben a reneszánsz kor óta alkalmazzák a hársakat. Évszázadokon át ültetik előszeretettel a kastélyok és kúriák kertjeiben és telepítenek hársfasorokat a parkokon kívül, sétautak, autóutak mellé. A kislevelű hárs szabályos terebélyes lombkoronája kitűnően árnyékol, zegzugos, sűrű ágrendszere jól tűri a metszést, a koronaalakítást, gyorsan nő, évről évre bőven hozza illatos virágait és többszáz éves életkort is megél. A hársat számos előnyös tulajdonsága méltán tette kertépítészetünk egyik legkedveltebb fájává.

Hársak a reneszánsz kertekben

A reneszánsz kor magyar királyi kertjeit BONFINI és OLÁH MIKLÓS feljegyzéseiből ismerjük. Mátyás visegrádi kertjének leírásában a fűz és a hárs a két megnevezett fafaj. Itt a szőlős és a gyümölcsös kertek mellett elterülő teraszos, márvány kutakkal ékesített díszkertben, a pázsitos és virágos kerthez csatlakoztak a hársfasorok és a fűzligetek.
A hazai reneszansz kertkultúra kedvelt eleme a filagória, a kerti ház, amelyet kezdetben Európa szerte fákra építenek (3.ábra). A jól alakítható koronájú hársak különösen alkalmasak voltak filagória kialakítására és amint TAKÁCS SÁNDOR kutatásai alapján ismert, a 17. századi magyar kertekben is szép számmal találhatunk fákra épített filagóriákat.
"Az egykori magyar udvarházak patriarchalis életében - írja Takáts - a hársfák voltak a mulatságok szemtanúi. A magyar uraknál ugyanis az a szokás járta, hogy a hársfák ágait mesterséges úton növesztették és hajtogatták mindaddig, amíg az árnyékos lombok és az egyenesre növesztett ágak alkalmasakká lettek egy-egy nyári mulatóház vagy filagória építésére. Az ilyen mulatóházba vagy filagóriába kétfelől partosan csinált garádics vitt, mely garádicsnak hol több, hol kevesebb lépcsője volt. A filagória körül könyöklő karfás folyosó futott végig, ahonnan rendesen igen szép kilátás nyílt a virágos kertre. Amikor a hideg melegre tért s a hársfák rügyei fakadásra fordultak, a szép iratos filagóriák tornácai, emblémás és virágos szobái lettek az udvarházak népének legkedvesebb mulatóhelyeivé. Ott fönt az illatos hársfavirágok közt és a mesterségesen kibocsátott gallyak alatt folytak a magyar urak, nagyasszonyok és az ifjak mulatságai és játékai. ... Még a nyári estéket is legszívesebben ezekben a filagóriákban töltötték. S midőn az idő estvéhez közelítve, az inas-vaskarikákba gyertyatartókat függesztettek s úgy világítottak. Azután elkövetkezett a fülemüle-várás. Kicsije-nagyja unos-untalan leste a fülemüle megszólalását. S mikor a kedvelt dalosmadár szózatot adott, bokorról- bokorra követték s némán lesték csattogását, édes-bús sírását és trillázó füttyeit. Annyira szerették a kedves madarat, hogy sok filagóriában madaras házat vagy madártartó kast építettek számára."

Hársfasorok, hársligetek a barokk kertekben

Az első hársfasor Magyarországon minden bizonnyal Mátyás visegrádi kertjét díszítette. A későbbiekben a 17-18. században telepítettek mind több hársfasort, köztük a már említett zborói 100 hársfából álló allét. Több kastélykertben az átalakításhoz kapcsolódik a fasorok ültetése. A Lippay György esztergomi érsek által, a 17. században építtetett reneszánsz stílusú palotakertet, a messzeföldön híres posonyi érsekkertet a későbbi tulajdonos Keresztély Ágost, a 18. században barokk stílusú franciakertté építette át. Az átalakítás során, amelyet - BÉL MÁTYÁS leírásából ismerünk - a parterek gyümölcsfáit kivágták és kétoldalt hársfasort ültettek. A szilfaligetben, a két nagy hársfasor és a vadgesztenyesor alatt, "vasárnaponként sok száz ember sétált, a hercegprímás ugyanis kegyesen megengedte, hogy a kertben hetenként kétszer rendezett hangversenyt minden tisztességes ember meghallgassa" írta ROTENSTEIN GOTTFRIED, pozsonyi polgár. Kismartonban, az Eszterházy kastély parkjában szintén a négyzetes táblákra osztott reneszansz kert barokk stílusúvá alakításához kötődik a hársfák ültetése. Pölt Mátyás, a hercegi család főkertésze a 18. században készít gyönyörű tervet a kert átépítésére. A park három fő részét az ekkor divatba jött vadgesztenye sorok választják el, a kastélyhoz azonban hársfaliget csatlakozik.
A legfényesebb barokk kert hazánkban Eszterházán, a korábbi Süttörön létesült. Eszterházy Miklós herceget, aki Franciaországi utazását követően a Fertő vizétől negyedórányira fekvő süttöri vadászkastélyát átépítteti és a család székhelyét Kismartonból az ekkor már Eszterházának elnevezett birtokra helyezi át, az a nem titkolt terv vezérli, hogy a hansági mocsarakon Versailles-i mintára létesítsen nagyszabású, pompás kertet. A saját tervei szerint épített hatalmas kertben a 200 öl hosszú nagy parterről nyíló félkör alakú térségben 34 kerekre nyírt hársfa állt.
A barokk kor hatalmat, abszolutizmust tükröző kertművészetében a grandiózus parkok térrendszerét meghatározó tengelyek, "vue"-k létesítésekor a környező táj látványát összekapcsolják a kerti képpel. Ezáltal kitágítják, megnövelik a "rendezett teret". A kert és a táj összekapcsolásának egyik eszköze az épített kert határain túl folytatódó fasorok telepítése. Igen impozáns hársfasor állott a Moson megyei Köpcsényben. "A kastélyból, amely nagy síkságon emelkedik, gyönyörű kilátás nyílik a hosszú négyzetes hársfasoron át, amely ötnegyedóra hosszúságban majdnem a Dunáig ki van kövezve, a posonyi várkastélyra." jegyezte fel Rotenstein. Az erdélyi Bonchidán, a Bánffy család ősi birtokán, az 1750-es évek végén épített kertben, a kastély nyugati oldalán ívelő hídtól indulóan telepítettek három sugárirányban rendezett, közel ezer méter hosszúságú hársfasort.
A hazai hársfasorok között talán méltán nevezhető a legjelesebbnek a bonchidaival közel azonos időben ültetett nagycenki hársfasor, amelynek történetét BARTHA DÉNES foglalta össze a Soproni Szemle 1994. évi 48. számában. A fasor pontos telepítési évét nem ismerjük, az 1783-85 között készített vízrendezési terven azonban már feltüntették a végében épített remeteséggel együtt. A fasor, amelyet a kastély főtengelyének irányában létesítettek, 2130 méter hosszú, szélessége 23 méter, a fák tőtávolsága 7 méter. Az eredetileg ültetett 6oo db hársfából mára 374 időskorú és 74 későbbi pótlásból származó egyed maradt. A kettős fasor jellegzetes példája az ún. "allé vert"-nek, amelyben a fák között gyepfelület húzódik, ami a sétalovaglás célját is szolgálta. A gyalogösvény a fasor két szélén haladt. Az észak-déli irányú fasor Fertő felé eső végében, a tengely lezárásaként remeteség épült, amely szabályos hatszögletű alaprajzú volt, két íves lépcsőfeljárattal. Innen már a Fertő nagyszerű látványa tárult a szemlélő elé. A remeteség helyén emeltek 1918-ban síremléket Erdődy Hanna, gróf Széchényi István fia, gróf Széchényi Béla 1872-ben elhunyt feleségének emlékére, akit kívánsága szerint a hársfasor végében temettek el.

Hársak a tájképi kertekben és a városokban

A barokk helyébe a 18. század utolsó harmadában hazánkban is a tájképi stílus lépett. Az architektonikus francia kerteket részben átalakították, de számos újonnan létesített festői, szentimentális és gyűjteményes kert létesül, amelyekben az oldott formák, a csoportokba és a szoliterként ültetett növények természetes alakgazdagsága jut érvényre. A hársak kedvelt fajok a tájképi kertekben. Több kertleírás számol be hársfacsoportokról és tájképi kertjeinkben, arborétumainkban ma is állanak hatalmas méreteket elért kislevelű hárs példányok. Példa erre a felvidéki Vedrőd Petri Bernard által tervezett 150 holdas parkja, a Mátra lábánál, az Alföldön elterülő Erdőtelki Arborétum, amely a Mikszáth regényhős Buttler grófok birtoka volt, valamint Vépen az Erdődy család birtokán a 18. század közepén létesített tájképi kert és élőfagyűjtemény, ahol a sok exóta örökzöld faj mellett a hársak gyertyánok, mezei juharok, mézgás égerek és vadgesztenye, szil, kocsányos tölgyek és akác társaságában állanak a park lombos fákkal betelepített részében.
A városi sugárutak építése Európában a barokk városrendezési koncepció jegyében kezdődött. A kocsi- és gyalogútként szolgáló széles bulvárokon hárs, platán és bokrétafa sorokat telepítettek és emellett fásított terek és sétányok, promenádok, valamint közparkok létesültek. A 18. század végétől kezdődően - jóllehet szerényebb keretek között - de hazánkban is megkezdődött a városi utak, terek fásítása. Az első belvárosi sétány fáinak telepítését a Duna parton, a mai Vigadó épülete helyén állott pesti hajóhíd hídfőjénél 1789-ben kezdte meg a pestvárosi tanács. A későbbi Duna-korzó csíráját jelentő promenád látogatott esti sétahely lett, "csupán annyi a fogyatkozása, hogy a kocsik pora kellemetlen a sétálóknak. A fasorban padok vannak elhelyezve, ahová esténként csapatostul tódul a pesti közönség, hogy fiatal hárs és akácfák árnyékában élvezhesse a természet szépségeit és a gyönyörködjék a hajóhíd forgalmában" - írja SCHAMS FERENC Pest város és Magyarország leírása című munkájában, 1821-ben.
Századunk harmincas éveiben a főváros több, mint ötszáz utcáját díszítették fasorok és a számos amerikai és ázsiai származású fafaj között RAPAICS RAYMUND felsorolásában szerepelnek a hársak, amelyek a leírás szerint már fél évszázaddal ezelőtt is károsodtak a nagyvárosi klímában. "Sajnos az árnyékos fák ma már úgyis alig teljesíthetik feladatukat, mert a nagyváros sivatagi klímája úgyis idő előtt megfosztja lombjuktól a legszebb fákat, s a nyári árnyék elvesztésért sem kárpótlás a másodszori lombosodás és másodvirágzás, amely előbbi a hársakat és a szilfákat, az utóbbi a vadgesztenyéket jellemzi."

A hársak ma erdeink igen kis hányadában lelhetők fel elegyfaként és kertépítészeti jelentőségük is csökkent a múlt század közepe óta, jóllehet az utóbbi évtizedekben a várostűrő fajok nemesítése és forgalomba hozatala révén ismét mind gyakrabban ültetik kertekbe, parkokba és alkalmazzák azokat útfásításoknál. Újrafelfedezésük szép példája, hogy 1996-ban az országos millecentenáriumi faültetési mozgalom keretében, a Balaton-felvidéken, a Dörögdi-medencében, a Kapolcsról Taliándörögd felé vezető út mentén - lelkes tájépítészek közreműködésével -1100 kislevelű hársat ültettek el.

Konkolyné Dr. Gyuró Éva

IRODALOM

BALOGH A. /1956/: Magyarország nevezetes fái. - Mezőgazdasági Kiadó, Budapest.
BARTHA D. /1994/: Hársak a kertépítészetben - A nagycenki hársfasor. - Soproni Szemle 48: 188-196.
BÉL M. /1735/: Notitia hungarie novae historico-geographica. - Viennae.
FUCHS F. /1861/: Magyarország őserdei. - Pest.
JANKOVICS M. /1991/: A fa mitológiája. - Csokonai Kiadó, Budapest.
LÁSZLÓ GY. /1944/: A Honfoglaló magyar nép élete. - Budapest.
LIPPAI J. /1664/: A posoni kert. Virágoskert. - Bécs.
MELIUS P. /1979/: Herbárium. - Kriterion.
ORMOS I. /1971/: A kerttervezés története és gyakorlata. - Budapest.
PLINIUS S. /1987/: Historia Naturalis. A természet historiája. A növényekről. - Natura, Budapest.
RAPAICS R. /1940/: Magyar kertek. - Természettudományi Kiadó, Budapest
RAPAICS R./1936 /: A magyarság virágai. - Természettudományi Kiadó, Budapest.
ROTENSTEIN G. /1783/: Beschreibeung der Insel Schütt in Ungarn. - Vindobonae.
SCHAMS F. /1821/: Vollständige Beschreibung der königlichen Freystadt Pest in Ungarn. -Pesth.
STIRLING J. /1996/: Magyar reneszánsz kertművészet a XVI-XVII. században. - Enciklopédia Kiadó, Budapest.
SURÁNYI D. /1985/: Kerti növények regénye. - Mezőgazdasági Kiadó, Budapest.
TAKÁCS S. /1917/: Rajzok a török világból. - Budapest