A molyhos tölgyek (Quercus pubescens agg.)

A nagy alakváltozatosságot fölmutató tölgy nemzetségen belül a molyhos tölgyek gyűjtőfaj alatt a szűkebben értelmezett molyhos tölgyet (Quercus pubescens WILLD.) és az olasz tölgyet (Quercus virgiliana (TEN.) TEN.) értjük. Róluk az Erdészeti Lapok hasábjain is többször volt már szó (EL 1994, 129: 81.; 1998, 133: 15-17.; 2000, 135: 134-136.), a nagyfokú alakváltozatosságukat egy későbbi lapszámban fogjuk részletesen bemutatni. Itt a molyhos tölgy gyűjtőfajról általánosságban és egyes számban szólunk.

Nevezéktan

A mintegy 450 fajt számláló tölgy nemzetség tudományos neve, a Quercus, a kelta quer = szép és cuez = fa szóösszetételből származik, amit LINNÉ a termetük szépsége alapján adott nekik. A molyhos tölgy tudományos fajnevét, a pubescens-t, WILLDENOW berlini botanikaprofesszor, LINNÉ hű követője adta 1796-ban. Ez a latin pubens,-ntis = felserdült szóból származik, ugyanis a faj hajtásai a felserdült ifjú pelyhedző állához hasonlíthatók szőrözöttségben, tehát a pubescens magyar jelentése pelyhesedő, szőrösödő, lágyszőrű. E faj gyakorta alkalmazott másik, de csak társnévként használható neve a Q. lanuginosa. A francia THUILLIER-től származó fajnév szintén az előbb említett jellemvonásra utal, mely a latinból átvéve gazdagon gyapjast jelent. Az olasz tölgy virgiliana fajneve egy olasz botanikustól, TENORE-től származik, aki a fajt 1836-ban Nápoly mellett gyűjtött példányok alapján különítette el és vezette be a tudományba, s a híres római költő, Vergilius (Virgil) nevét örökítette meg benne. A magyar nevek java része is a már említett tulajdonságot idézi: molyhos tölgy, pelyhes tölgy, szöszös tölgy, bolyhos tölgy, míg a mogyorótölgy elnevezést a többi nemes tölgyünktől édesebb, s ezért kedveltebb makkja után kapta. Nem szerencsés - de korábban gyakran alkalmazott - társnév a magyaltölgy, ugyanis az igazi magyaltölggyel (Quercus ilex) összekeverhető. A tölgyek bonyolult rendszertanát, a fajok éles határainak hiányát bizonyítja az is, hogy LINNÉ 1753-ban, főművében a Species Plantarum-ban, a kocsányos, kocsánytalan és molyhos tölgyeket még egy fajként - bár több változattal - kezeli, s csak a későbbiekben hasítják ki mások a ma fajként elfogadott taxonokat.

Elterjedés

A teljes area szinte egész Dél-Európára kiterjed, de az Ibériai-félszigetnek csak az északi részére nyomul be, viszont Franciaország legnagyobb részén megtalálható. Az észak felé történő vándorlást jelentősen gátolta az Alpok hegységrendszere, melytől északra két kicsiny - de vegetációtörténeti szempontból fölöttébb érdekes - foltszerű megjelenés van a Közép-Rajna menti Kaiserstuhlon (Freiburg közelében) és a Saale völgyében (Jena mellett). A Kárpátok karéja szintén útját állja az észak felé történő nyomulásának, legészakibb pontjai itt a Nyitra völgyében Bajmóc vidékén, a Garam völgyében Vihnye környékén, a Hernád völgyében Kassa vidékén, valamint a homonnai Szirtaljafürdőn találhatók. Az areaperem a Fehér-Kárpátok - Kis-Fátra - Madaras-hegység - Selmeci érchegység - Osztrovszki-hegység - Szepes-Gömöri-érchegység déli lábainál húzódik, majd az Eperjes-Tokaji-hegyláncot északról kerülve a Vihorlát déli lábához ér el. Ez a megrajzolt vonal itt a Kárpát-medencében feltűnően egybevág a tatár juhar elterjedési területének északi peremével, de több más, szubmediterrán súlypontú fás (és lágyszárú) növényünk is nagyjából eddig jut el, mint a cser, molyhos körte, sajmeggy, cserszömörce, ligeti szőlő, virágos kőris. Erre a felismerésre a XX. század első harmadában MOESZ GUSZTÁV botanikus, majd világhírű mikológus jutott, akinek a tiszteletére a nagyjából egybeeső északi határvonalakat Moesz-vonalnak nevezték el. Ez a növénytermesztés szempontjából is fontos, mert eddig a vonalig érleli be termését a bortermő szőlő, a szelídgesztenye, vagy a királydió, házi berkenye, őszibarack, mandula, dohány.
A Pannon-medencén túl az elterjedési terület benyomul az Erdélyi-medencébe is, de a Keleti- és Déli-Kárpátokat már elkerüli, a Balkán-félszigeten át eljut viszont Törökországba is. A szubmediterrán klímahatású területeken leggyakoribb kísérőfaj a virágos kőris, keleti gyertyán, cser, francia és mezei juhar, barkóca-, déli és házi berkenye, sajmeggy, vagy az area nyugati részén az örökzöld puszpáng, míg a keleti részen az aleppófenyő.

Előfordulása

Kárpát-medencei vertikális megjelenése FEKETE LAJOS és BLATTNY TIBOR 1913-ban megjelent művéből (Az erdészeti jelentőségű fák és cserjék elterjedése a Magyar Állam területén) olvasható ki (1. táblázat). E szerint legmagasabbra a Horvát Alpokban a Plješevica-n kapaszkodik (1130 m tszf.), de a többi itteni hegységben is közel hasonló magasságot ér el (Velebit - 1084 m, Nagykapella - 800 m, Kiskapella - 1077 m). Ugyanakkor a tengerparton szinte a tenger szintjéig lemegy (pl. zenggi Nehaj - 56 m), így a Horvát Alpokban mintegy 1000 m szintkülönbséggel jelentkeznek tenyészeti határai. Észak felé haladva felső tenyészeti határa egyre jobban lejjebb szorul, itt legmagasabb pontja a Pilis-tetőn (756 m) van.

1. táblázat - Vertikális megjelenés a Kárpát-medencében

Az északi elterjedésének határánál, vagyis a Moesz-vonal közelében kizárólag mészkő, dolomit vagy egyéb mésztartalmú alapkőzeten és délies kitettségben találjuk, ugyanis jelentős hőigényét csak itt tudja kielégíteni. Ugyanakkor a magashegységi mészkőterületekről (Kárpátok mészvonulata) teljesen hiányzik. Hazánkban mészkövön, dolomiton, bazalton, márgán, meszes homokkövön, karbonátokban gazdag andeziten, valamint löszön és meszes homokon is előfordul. Legkirívóbbak, ugyanakkor a jövő erdőgazdálkodása szempontjából sem elhanyagolandóak az alföldi előfordulások (alföldperem, Duna-Tisza köze, Mezőföld, Kisalföld, Deliblát), melyekről DOBAY GÁBOR adott napjainkban (EL 2001, 136: 309-312.) átfogó és részletes ismertetést.

Ma leggyakrabban a mész- és melegkedvelő tölgyesekben, illetve a bokorerdőkben találkozunk vele, de ezen társulások területe jócskán megcsappant a korábbi erdőkiélések (főleg legeltetés, makkoltatás) és az elmúlt évtizedek fenyvesítési törekvése miatt. A cseres-tölgyesekből az okszerű erdőgazdálkodás szorította ki, míg a (meszes alapkőzetű) homoki tölgyesek és a lösztölgyesek területe drámaian megfogyatkozott, ezek az életközösségek hazánkban a megsemmisülés határán állnak. Szórványosan előfordulhat még sziklaerdőkben, karszterdőkben, törmeléklejtő-erdőkben is.

Felújulási sajátosságok

A közismert generatív és vegetatív felújulási módokon kívül két sajátos, erdőművelési szempontból sem mellékes sajátosságot kell kiemelnünk. A középhegységi, sekély termőrétegű, egykoron bokorerdő vagy mész- és melegkedvelő tölgyes uralta, de elfenyvesített területeken az állományok záródásának csökkenésével egyre nagyobb mértékben verődik fel az állatok - főleg szajkó - által behurcolt molyhos tölgy (ill. más szárazságtűrő fás növény). Az árnyalás és a filcesedő fenyőtűalom nyomása miatt a molyhos tölgy megnyúlott törzsecskéi az alomszintben kúsznak, s rendszerint csak a felemelkedő azévi hajtásvégen van néhány levél. Lékesedés vagy fahasználat esetén a többletfény miatt a törzsecskék megvastagszanak és határozottan fölfelé indulnak. Ily módon idősebb korra "lekönyöklő" törzsek születhetnek. A másik felújulási különlegesség főleg erősen taposott, legeltetett, vagy erőteljesen erodálódó feltalajú részeken figyelhető meg. A gyökfőn és a gyökfőhöz közeleső oldalgyökereken járulékos rügyekből - még a faegyed életében - nagyszámú sarj törhet elő, melyek közül néhány a törzs pusztulása után megerősödhet. Ilyen gyökfősarjakat a hasonló termőhelyeken lévő hársaknál is gyakran meg lehet figyelni. A hagyományos tuskósarjak - a fa kivágása után - a törzs alsó részén található alvórügyekből, ritkábban a vágáslap kalluszosodó részéből törnek elő.

Irodalom

BARTHA D. (2001): Quercus virgiliana (TEN.) TEN. In: SCHÜTT, P. - SCHUCK, H.J. - LANG, U.M. - ROLOFF, A.: Enzyklopädie der Holzgewächse. - ECOMED, Landsberg.
BUSOTTI, F. (2001): Quercus pubescens WILLD. In: SCHÜTT, P. - SCHUCK, H.J. - LANG, U.M. - ROLOFF, A.: Enzyklopädie der Holzgewächse. - ECOMED, Landsberg.
CAMUS, A. (1936-38): Les Chìnes: Monographie du genre Quercus I-III. - Lechevalier, Paris.
MÁTYÁS V. (1973): The Italian pubescent oak (Quercus virgiliana TEN.) in Carpathian Basin and its outer fringes. - Erdészeti Kutatások 69: 47-91.
MÁTYÁS V. (1975): Magyarország molyhos tölgyei. - Erdészeti Kutatások 71: 125-147.
SCHWARZ, O. (1936-39): Monographie der Eichen Europas und des Mittelmeergebietes. - Feddes Repertorium, Sonderheft D.