MEGHÍVÓ A Nyugat-Magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar Roth Gyula Erdészeti és Vadgazdálkodási Tudományok Doktori Iskolája tisztelettel meghívja Önt és Munkatársait KALMÁR SÁNDOR FLÓRIS Ph.D. értekezésének munkahelyi vitájára Disszertációjának címe: Mesterséges erdőfelújítás kisemlős közösségének szünbiológiai vizsgálata
MEGHÍVÓ A Nyugat-Magyarországi Egyetem Kitaibel Pál Környezettudományi Doktori Iskola által szervezett A táj megismerése Tájismereti és tervezési alapok /Európai példák/ című angol nyelvű szemináriumára.
A Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetsége (MEGOSZ) október 7-én rendezi meg Dunántúli I. Magánerdős Napját Magyarországon az erdők 42%-a van magánkézben, ez mintegy 800 ezer hektárt jelent. A magán-erdőtulajdonosok szervezettsége, a szakmai és érdekképviseleti szövetségekhez, egyesületekhez való kapcsolódása azonban jelentős eltérést mutat az egyes országrészek között. Az országban bejegyzett, összesen 65 erdészeti integrátor tagja a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók Országos Szövetségének, és egyben a régiós irodákat is ők működtetik. Az integrátori hálózat - és segítségével a MEGOSZ – mintegy 30 ezer erdőtulajdonossal áll kapcsolatban és rajtuk keresztül közel 180 ezer hektárnyi magánerdőben tevékenykedik. A MEGOSZ, mint szakmai, érdekképviseleti szerv, kiemelt feladatának tartja a magánerdőket birtoklók körében a tulajdonosi tudat megszilárdítását és fejlesztését, valamint a törvényi előírásoknak megfelelő gazdálkodás elősegítését. A Szövetség tagjainak azonban kevesebb, mint 20%-a található a Dunántúlon, és ez az arány az erdészeti integrátorokra is jellemző.
Kínában a hatóságoknak sikerült ellenőrzésük alá vonniuk a fakitermelést. Igaz vannak még az országnak olyan részei, ahol a helyzet súlyos, nyilatkozta egy rendőrségi alkalmazott. Az utóbbi években Kína heves áradásokat szenvedett el, amiknek okát részben az ország lélegzetelállító gazdasági növekedése által hajtott, túlzott mértékű fakitermelésben látták.
Az erdőtulajdonosi szövetségek nélkülözhetetlenek a vidékfejlesztési politikával kapcsolatos kommunikációban Budapesten zajlott az a konferencia, amelyet az Európai Magán-erdőgazdálkodók Szövetsége (CEPF) rendezett az Európai Unió társfinanszírozásával. Amint arról korábban beszámoltunk, a budapesti konferencia egyedülálló módon, mintegy 15 különböző, jelenlegi és jövőbeli európai uniós tagország igazgatási szerveinek és magán-erdőtulajdonosainak szereplőit hozta össze. A kétnapos tanácskozás során az új vidékfejlesztési politika kialakításának folyamatát és annak nemzeti szintű megvalósítását vitatták meg alaposan és intenzíven a résztvevők.
WASHINGTON – Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériumának Erdészeti Szolgálata kérte a lakosságot, gyürkőzzenek neki az év legnagyobb önkéntes, egynapos munkáinak: az amerikai köztulajdonban lévő földterületek, erdők és erdei létesítmények helyreállítási munkálatainak. A programra az államok keleti partjaitól egészen a nyugatiig tartó akciókkal, szeptember 30-án, a Nemzeti Közföldek Napja (NPLD) megünneplésére kerül sor, amikor országszerte a szabadidőt, kikapcsolódást szolgáló helyek százain szüneteltetik a napi, használati díjakat.
2006 őszén két kiemelkedő esemény színhelye Kanada. A szeptember 24-27. között zajlott 10. Országos Erdészeti Kongresszus az ország fővárosában ült össze, a Boreális Konferencia résztvevői pedig az ontarioi Cochrane-ban találkoznak október 1-4 között.
Hétfőn az Európai Unió és Malajzia arról állapodott meg, hogy tárgyalásokat kezdenek egy olyan kereskedelmi egyezmény létrehozásáért, amely biztosítaná, hogy az ázsiai országból, csak legális úton kitermelt fát exportálhassanak az Európai Unióba – jelentette a Reuters. Az önkéntes partneri megegyezés azzal a szándékkal született, hogy segítse Malajziát természetes erdői megőrzésében.
Gyerekeknek készült CD-t adtak ki Ausztráliában, az ország fenntartható erdő- és faiparáról. A földrengető oktató CD a Melbourne Showgrounds–ban indították útjára. A CD-ROM, mely az Olie szigete (Olie’s Island) címet viseli, arra hivatott, hogy a gyerekeket a fenntarthatóság gondolatára, arra a törekvésre nevelje, ami Ausztrália különféle vállalkozásait a sikeres megvalósítás felé vezetheti.
Az „Erdők Hete” alkalmából rajzpályázatot hirdet a Mecseki Erdészeti Zrt. Szigetvári Erdészete, valamint a Szigetvári Kultúr- és Zöld Zóna Egyesület. A pályázaton a szigetvári, és a vonzáskörzetébe tartozó általános iskolák tanulói vehetnek részt, az erdővel, erdei növényekkel és állatokkal, tájakkal kapcsolatos rajzokkal.
A Nemzeti Vidékfejlesztési Terv mezőgazdasági területek erdősítési támogatási rendszeréről – beszélgetés Ali Tamás erdőmérnökkel, az Állami Erdészeti Szolgálat osztályvezetőjével. A mezőgazdasági túltermelés okozta társadalmi-gazdasági feszültségek enyhítésének egyik lehetséges módja a gyenge termőképességű területek mezőgazdasági termelésből való kivonása és erdősítése. E gondolat gyakorlati megvalósítására született többek között a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv mezőgazdasági területek erdősítésének támogatási rendszere.
Az erdők védelméről készített legutóbbi statisztikai adatok megerősítik, hogy nemzetközi összehasonlításban a finnek még mindig az élvonalban vannak – állapítja meg a Nordic Forestry. 2,9 millió hektár finn erdő, vagyis az összes erdős terület 13 százaléka védett. A védett területek több mint 90 százaléka esik szigorú védelem alá.
Hétfőn Nepálban megtalálták annak a helikopternek a roncsait, amely hétvégén tűnt el, fedélzetén az erdészeti miniszterrel, vezető tisztviselőkkel és több természetvédővel. A helikopter 24 utasából valószínűleg mindenki életét vesztette, a kutatók a roncsok közelében nem láttak túlélőket.
Mountain bike verseny a Mecsextrém Parkban Az extrém bringázásé a főszerep 2006. október 1-jén a Mecsextrém Parkban, ahol egy mountain bike versenyen minden kalandvágyó vállalkozó megmutathatja, mire képes. A versenyforma az úgynevezett Olimpiai Cross-OX, ami a nevéből láthatóan olimpiai sportág 1996-tól, és a mountain bike klasszikus formájának számít.
Kaliforniában rendkívüli állapotot hirdettek ki az erdőtüzek miatt, az ötödik kontinensen pedig valószínűleg gyújtogatás miatt gyulladtak ki erdők. A kaliforniai Los Padres nemzeti parkban több mint 51 ezer hektár erdő égett le az elmúlt hetekben. A tűzvész a hónap elején tört ki, vélhetően azért, mert valaki szemetet égetett. A lángok elleni küzdelemben eddig több mint 3 ezer tűzoltó vett részt. Arnold Schwarzenegger kormányzó azt mondta, hogy Kalifornia legújabb történelmének egyik legnagyobb tűzvésze pusztít, és a tűz megfékezéséhez a helyi hatóságoknak nincs elég eszközük.
III. György király idejéből megőrzött magokat sikerült ismét új életre kelteni. A Királyi Botanikus Kert által Kew-ban fenntartott Millenniumi Magbank tudósai három faj magjainál indították meg a csírázás folyamatát – írja a BBC News. A magokat még 1803-ban egy holland kereskedő vitte Dél-Afrikából Nagy-Britanniába és a Nemzeti Archívumban őrzött jegyzetfüzet lapjai között leltek rá.