közönséges boróka

közönséges boróka

A közönséges boróka nevezéktana

A közönséges boróka (Juniperus communis L.) Nevezéktana A ciprusfélék családjába tartozó boróka (Juniperus) nemzetségnek mintegy 55 faja ismert, melyek főleg az északi féltekét népesítik be, de néhány képviselőjük az egyenlítőn is túljutott. A fajok mintegy negyede hármas örvökben álló tűlevelet visel (tűborókák), míg háromne-gyedük hajtását keresztben átellenesen álló pikkelylevelek borítják (pikkelyborókák). Utóbbi-ak evolúciósan fiatalabbnak bizonyulnak, amit többek között az is bizonyít, hogy csíranövé-nyeik mindig tűlevelesek, s az idősebb egyedek hajtásain tűleveles részek (juvenilis = fiatal-kori hajtások) is előfordulhatnak. A Juniperus tudományos nemzetségnevet LINNÉ adta a boróka római neve (iuniperus) alapján. Etimológiai magyarázatok szerint ez a iuveni-paros szóösszetételre vezethető vissza, ami túl hamar születőt, abortálót jelent. Egyes borókafajoknak (pl. az erősen mérgező nehézszagú borókának) valóban van ilyen hatása, így a név nem tűnik alaptalannak. Más vélekedések sze-rint neve a kelta jenprus-ra vezethető vissza, ami szúrósat jelent, s tűire utal. A communis faj-név pedig közönségest, gyakorit jelent, szintén LINNÉ adta 1753-ban, s a közönséges boróka általáno

2006. szeptember 29.

közönséges boróka

A közönséges boróka erdőművelési tulajdonságai

A közönséges boróka (Juniperus communis L.) erdőművelési tulajdonságai A közönséges boróka, a Föld legelterjedtebb fenyőféléje, számos szerző szerint a legelterjedtebb fafaja, már az utolsó jégkorszak interglaciálisában megjelent. A középkorban és az újkorban sokáig a temetőfásítás egyik legfontosabb fafaja volt, különösen a német nyelvterületen (közönséges boróka = Wacholder), ahol az elhunytak lelkeinek menedékhelyéül szolgált, őrizve (wachen) az eltávozottak lelkeit. A faj termőhelyi igényeiből következően igen széles elterjedési spektrummal rendelkezik. Mind a síkvidéken mind a magashegységekben megtalálható; az Alpokban a communis alfaj (fénykedvelő) 1950, az alpina (fényigényes, nitrogénben szegény talajon) alfaj 1600-2700 méterig hatol fel. A faj legmagasabb előfordulása Európában 3570 méter (Wallis, Svájc), az Egyesült Államokban 3955 méter (Wyoming). A közönséges boróka kétlaki növény, azaz a női ivarleveleket tartalmazó termős, és a hím ivarleveleket tartalmazó porzós virágok más-más egyeden találhatók. A termőhelyi feltételek jelentősen befolyásolhatják a hím- és nőivarú egyedek arányát. Külföldi vizsgálatok szerint a száraz termőhelyeken jelentős arányban inkább a hímiv

2006. szeptember 29.

közönséges boróka

A közönséges boróka

A közönséges boróka (Juniperus communis) Kultúrtörténeti, kertészeti és táji vonatkozások A boróka légies, könnyed, ám szikár, a szárazságot, a zord környezeti feltételeket jól tűrő, hazánkban természetesen is előforduló, tűlevelű örökzöld fás növényeink egyike. Ha kultúrtörténeti tekintetben nem is összevethető a tölggyel, a hárssal, vagy más korábban az év fájaként választott fafajjal a hozzá kötődő hitek és mítoszok gazdagságában, mégis sokhelyütt feltalálhatjuk a száraz vidékeken és kertjeinkben is. Nem is gondolnánk, hogy az öröklét szimbólumaként találjuk St. Gallen kolostorában és azt sem, hogy megannyi gyógyhatása miatt megbecsült növény. Ott pedig, ahol nem volt kívánatos az elterjedése, pl. a legelőkön, ott fáját hasznosították, vagy szúrós tűi okán sövényt alakítottak belőle. A fajgazdag boróka nemzetségben a Juniperus communis mellett számos olyan fajt, alfajt és változatot ismerünk, amelyek történeti kertekben és mai zöldfelületeinkben is kedvelt, sokrétűen hasznosítható növények. A boróka a néphitben és a gyógyászatban A Németországban kiadott Fás Növények Enciklopédiája (Enzyklopädie der Holzgegewächse) szerint a mesékben, a mondákban és a dalokban a boróka a talányo

2006. szeptember 29.

A közönséges boróka (Juniperus communis L.) termőhelyigénye

A közönséges boróka nagy elterjedési területe magyarázatul szolgálhat igen széles ökológiai spektrumára, miszerint a szélsőséges termőhelyi viszonyok között találjuk. Igen jól alkalmazkodott számos olyan éghajlati és talajadottsághoz, amelyre más fafaj nem volt képes. A klimatikus szélsőségeket is jól bírja. A Föld északi félteke erdős területein mindenütt előfordul (Bartha, 2005). Megtalálható a Földközi tenger partvidékének délkeleti és északi száraz területeitől kedve Skandinávia északi részéig. Hasonlóan széles a vertikális megjelenése is. A tengerpartoktól kezdve több ezer méteres magasságig előfordul. Hazánkban találkozhatunk egyedeivel a legszárazabb alföldi területeken, a Dunántúl cseres-kocsányos tölgyeseiben és a Bükk-fennsík hideg platóján is. Tűrőképességének megfelelően a fagy és az aszály nem károsítja, kimondottan szárazságtűrő fafajnak számít (Keresztesi, 1971). Általában azokon a területeken jelenik meg, ahol a többi fafaj a termőhely szélsőségessége vagy emberi beavatkozás hatására már eltűnik. Fényigényes, leggyakrabban nyílt területeken fordul elő, ha az állomány záródik, sokáig sínylődik, majd a zárt állományokból kiszorul. Más vélemények szerint az árnyalást j

2006. szeptember 29.