Az FVM Képzési és Szaktanácsadási Intézet (FVM KSZI) minden évben megrendezi – többek között –az erdészeti és a vadászati szakterületen a Szakma Kiváló Tanulója Versenyt (SZKTV). Mind az erdészeti szakmunkás, mind a vadász, vadtenyésztő versenynek idén a Marcali Város Önkormányzat Széchenyi Zsigmond Szakközép- és Szakiskola (8734 Szomogyzsitfa-Szőcsénypuszta, Ady u. 8.) ad helyet 2005. április 12-15. között.
Tisztelgés Gifford Pinchot emléke előtt „Erdőrendezés az Atlanti óceán két partján” címmel az EFI tagországok konferenciát rendeznek franciaországi Nancy városában 2005. március 7. és 8. között. A konferencia célja, hogy értékelést adjon az elmúlt évszázad erdőrendezési szakágának fejlődéséről, kölcsönös kitekintést adjon Az Óceán két partján működő szakembereknek és távlatokat jelöljön meg a jövőre vonatkozóan. Azzal, hogy a fenntartható fejlődés világszerte elfogadottá vált, ez a fajta erdőgazdálkodási szemlélet és gyakorlat fokozatosan „globális méreteket” ölt.
Ha jól számolom, Háromszék tucatnyi településén kacérkodnak a vendégfogadást hosszú távon megalapozó turisztikai parkok létesítésének gondolatával. A polgármesterek minapi összejövetelén tételesen is megfogalmazódtak az erre vonatkozó elhatározások. A megyei önkormányzat nemcsak bátorítja, de ösztönzi is e törekvéseket, felvállalva e minősítés megszerzéséhez annyira szükséges támogatást is. Nem kétséges ugyanis, hogy a megye megannyi településének természeti adottsága, az ózondús levegő, a szénsavas vizek gazdag választéka, mofettafeltörések, a tájlátvány biztos hátteret jelent a színvonalas vendégfogadás feltételeinek megalapozására. Kovászna, Kommandó, Uzonka, Bálványos, Katrosa - de említhetnénk Zágont, Bikafalvát, Ozsdolát, Gelencét, Málnást, Ojtozt is - helyi sajátosságai rangos turisztikai bázis létrehozását teszik lehetővé. A turisztikai park fogalma hatványozottabban több az övezetben már létező panzióhálózatnál. A bukaresti rábólintás megszerzéséhez is sokrétű felkészülés, szakmai megalapozás szükséges. Úgy gondolják, hogy a jóváhagyások folyamata semmivel sem könnyebb az iparipark-létesítés menetrendjénél, nos, azt már tapasztalhattuk, e tekintetben is milyen nehéz célba
Ezúttal a snowboardozás, magyar fordításban hódeszkázás érdekességeit szeretnénk megosztani az olvasókkal. Főként azért, mert nemcsak külföldön, hanem idehaza is a fiatalok körében jóval népszerűbb téli sporteszköz a hódeszka, mint a sí. Hogy miért? Könnyebben kezelhető, remekül irányítható, a kanyarodás sokkal kisebb erőkifejtéssel elérhető, és látványos trükköket lehet kivitelezni vele. Ha már a trükköknél tartunk, akkor eláruljuk: nem is igazi síparadicsom az, ahol a deszkások számára nincs külön funpark, amelyben ügyességi mutatványokkal szórakoztathatják magukat a fiatalok. De ne rohanjunk ennyire előre, menjünk vissza az 1960-as évekbe, amikor is az amerikai Sherman Poppen kezdetleges ötletéből Jake Burton Carpenter a mai formájára alakította a snowboardot. Az első deszkákat még szíjakkal rögzítették, ma már azonban széles a választék kötésekből, attól függően, hogy kemény vagy lágy bakancshoz használjuk-e őket. A mai snowboardokat is több csoportba lehet sorolni, a kérdés az, hogy alpesi terepen vagy éppen egy funparkban freestylos trükkökre kívánjuk-e használni. De nézzük csak meg milyen kategóriák közül választhatunk.
15 személy illetve csapat részesült az emberi életek, közösségek és természeti erőforrások megmentéséért járó kitüntetésben 2005. februárjában az USA Mezőgazdasági (USDA) és Belügyi (DOI) Minisztériumai és az Állami Erdészeti Alkalmazottak Országos Szövetsége harmadik alkalommal hirdette ki az úgynevezett Nemzeti Tűz Terv (National Fire Plan) díj nyerteseit. Az elnöki „Egészséges Erdőkért Kezdeményezés”, hosszú távú elkötelezettséget és településvédelmi beruházásokat jelent, amelyek óvják a természeti erőforrásokat, de mindenek előtt a tűzoltók és a közösség életét, hangzott el Tenny David, mezőgazdasági helyettes államtitkár szájából, aki a természeti erőforrások és a környezet felelőse. Ezek a kitüntetések felvonultatják azoknak a sorát, akik napi munkájukban országszerte roppant nagy elkötelezettséget vállalnak, az erdő- és bozóttüzek fenyegető veszélyének csökkentésére.
Tizenhét éve már annak, hogy Keresztes József életét gyökeresen megváltoztatta egy medvével való találkozás. Öt év orvosi kísérletezés után azt mondta: elég volt, s hazatért otthonába. Többé nem fordul senkihez, megtanul élni azzal, amit a Fennvaló kiosztott neki. Most 34 éves, kerüli a társaságot, az utcán furán néznek rá, munkahelyet soha nem talált. Nevetségesen kevés, 1,4 millió lejes rokkantsági segélyén nyugdíjas szüleivel osztozik – kényszerből és hálából, szerényen és őszintén. Minden egy júliusi napon kezdődött, tizenhét évvel ezelőtt. Az akkor még iskolás fiú szüleivel szénázni ment az erdő melletti legelőre. Dél körül lehetett, amikor Józsi az elkóválygott tehenek után szaladt az erdő alá. A közeli bokorból hirtelen egy hatalmas barnamedve ugrott elő. A szerencsétlen fiú menekülni sem tudott, a megriadt fenevad azonnal rácsapott. Erős ütéseitől Józsi a földre rogyott. A támadó állat nem csillapodott, jobb első mancsát a mellkasára tette, az arcába harapott, majd eltűnt a közeli erdő sűrűjében.
2005. február 27. Munteanu Gheorghe, a Megyei Erdészeti Igazgatóság vezetője azt is elmondta, hogy igen sok a még ki nem mért erdőterület. Sok az olyan tulajdonos, kinek kezében ott a birtoklevél, de nem mérette ki erdőtulajdonát. Az igazgató lapunk azon kérdésére, hogy miért nem méri ki az erdészet ezeket a területeket hivatalból, amint azt a törvény előírja, azt válaszolta, kevés az alkalmazottja, s lassan haladnak a munkálatokkal.
A finnországi magán erdőtulajdonosok évente több mint 100 millió eurót fektetnek be az erdőgazdálkodásba. Ezt a pénzt a közel 100 ezer hektárnyi erdő felújítására, és 150 ezer hektáron a fiatal erdőállományok kezelésére fordítják. Új erdei utak építésére, a már meglévő feltáró utak javítására, és más erdőgazdálkodási intézkedésekre is szánnak az összegből. Dél-Finnországban az erdők vágásfordulója 80 év, ugyanez északon valamivel több mint 100 év. Erdőrendezési munkálatokat a finn magánerdők mintegy felénél végeznek évente. A magánerdőkkel rendelkező gazdaságok száma Finnországban körülbelül 30 ezer.
Ellenzői szerint a krétai vízmű környezeti károkat okozhat; 70 ezer fát kellene kivágni A negyven éve elfelejtett, vitatott projektet ismét elővették. Kréta nagy horderejű terve, az Aposelemi patak Potamies gátjának megépítésére, azzal a céllal készült, hogy megoldják Iraklion város vízellátási gondjait. A projektnek azonban vannak ellenzői. Szakemberek és a helyi lakosok attól tartanak, kiterjedt környezeti károsodást okoz, és romba dönti a turizmus fejlesztésének terveit. Megkérdőjelezhető a projekt hatékonysága a vízhiány kezelésében is, de a pénzügyi oldalról sem szabad megfeledkezni.
Brazíliában azt mondják, a bibliával próbálta védeni magát Rio de Janeiro – Két férfit gyanúsítanak az amerikai apáca, Dorothy Stan meggyilkolásával, aki munkásságával az esőerdőt és annak szegényeit védelmezte. Azt mondják egy Bibliával és válltáskájával próbálta magát védeni, mielőtt életét kioltották. A rendőrség a két gyanúsítottal és egy szemtanúval rekonstruálta az ohioi Dayton mellől származó 73 éves Dorothy Stan február 12-i meggyilkolását. A rendőrség közölte, három egymástól független eseményt jelenítettek meg a bűntény színhelyén, a dzsungelbeli úton, de azok összefüggtek egymással, ami Walame Machado felügyelő szerint segít tisztázni a dolgokat.
A kegyetlen, véres sportokat ellenző szövetség még 1924-ben alakult meg az Egyesült Királyságban. Sajátos, egyedi módját művelik a vadvédelemnek, és kampányolnak a természet megőrzése mellett. Kezdettől fogva élharcosai voltak a kutyákkal való vadásztatás betiltásáért folyó küzdelemnek. Céljuk elérésére szoros kapcsolatokat ápolnak azokkal a politikusokkal, akiknek beleszólásuk van a kormány döntéseibe. A Liga céljai nem kötődnek pártérdekekhez, így osztatlan támogatást élveznek. 2001-ben a parlamenti képviselők a kutyás vadászatok betiltása mellett szavaztak.
Tűzoltók helikopterekről oltották azt a kiterjedt erdőtüzet, amely a maláj főváros és nemzetközi repülőtér közvetlen közelében található erdőrezervátumon söpört végig. A 44.488 négyzetkilométer nagyságú Raja Muda Musa erdőrezervátumban körülbelül 80 négyzetkilométeres terület lett a lángok martalékává, a múlt heti bozóttüzek következtében, a forró, párás időjárás és az erős szelek miatt, jelentette a Star. A tűz a Kuala Lumpur Nemzetközi repülőtér közvetlen környékét is fenyegette, valamint Putrajayát, a maláj kormányzati fővárost, Selagor és Perak államokat is – hivatkozott a beszámoló Nor Hisham Mohammadra, egy illetékes vezető beosztású tűzvédelmi szakemberre. A jelentésből nem világos, hogy a repülőtér és Putrajaya közvetlen tűzveszélyben volt-e.
2005. február 27.Motorfűrész zaja veri fel az erdőt, majd a földre zuhanó hatalmas bükk roppanása hallatszik. A Zalaerdő Rt. Irsapuszta melletti erdőségében szakavatott kezek munkája nyomán dőlnek a 120 év körüli fák, Bedi László csapata végzi az úgynevezett felújító vágást, melynek lényege, hogy a favágók nem tarolják le a területet, csak bizonyos egyedeket döntenek le. Így aztán fokozatosan tűnik el az „öreg erdő” s jelenik meg az újulat. – Bizonyos természetközeli megfontolások, így a környezet védelme és a megváltozott erdőkezelési technológiák is arra ösztönöznek bennünket, hogy ezt a módszert válasszuk - mondja Gróf András, a lenti erdészet igazgatóhelyettese, aki végigkalauzol bennünket a munka során.
Új kihívásokra új válaszok Városi területek beépítése, felújítások, lakás átalakítások, az otthon terének bővítése, csak néhány a közszférában dolgozó építészekre, építő vállalatokra, döntéshozókra váró feladatok közül. Az európai faépítőanyaggal foglalkozó Building Europe magazin második száma, ami az európai fatanácsok együttműködésével jelent meg, újító jellegű, versenyképes megoldásokat ajánl ezekre a kihívásokra. A kulcsmegoldás természetesen: Használj még több faanyagot!
2005. február 27. (Szatmárnémeti / Sike) Csütörtökön még csak a legkisebb, vagyis 1-es fokozatú árvízveszélyi ügyelet volt érvényben a Krasznán és a Túron, de a vízügyesek biztosra veszik, hogy pénteken már a nagyobb figyelést igénylő 2-es lép érvénybe. Bár rengeteg a hó a hegyekben, különösen az avasi bérceken, s az elmúlt napokban csapadék is bőven hullott, a szakemberek azzal számolnak, hogy a hét végén beálló hideg miatt nagyobb veszélytől egyelőre nem kell tartani. A prefektúrán megtudtuk, hogy nem is csak a szakemberek, de a megyefőnökség is figyeli a helyzet alakulását és felkészültek arra, hogy szükség esetén kellő erőket összpontosítsanak a veszélyeztetett zónákba.
1989 óta Németországban minden évben megválasztják az év fáját (Baum des Jahres). Ez jó alkalom arra, hogy abban az évben az illető fafajról ismeretterjesztő és tudományos cikkek, népszerűsítő kiadványok jelenhessenek meg, s kicsit közelebb hozzák a szakemberekhez és a laikusokhoz a kevésbé ismert fafajokat. Hazánkban is hasznosnak gondoljuk meghonosítani ezt a mozgalmat, s minden évben megválasztani az év fáját. Elsősorban azokat a fajokat helyeznénk előtérbe, melyeknek erdészeti jelentősége is van, de az utóbbi időszakban a figyelem elterelődött róluk. Így lett 1996-ban az év fája a madárcseresznye, de a jövőben a hársak, juharok, szilek, vadgyümölcsök seregéből jó ideig lehet majd válogatni. Bízunk benne, hogy elfelejtett fafajaink a mozgalom nyomán ismét a szakmai érdeklődés előterébe kerülhetnek. Nevezéktana A madárcseresznyét 1753-ban LINNÉ, a nagy svéd botanikus Prunus avium néven vezette be a tudományba. A Prunus tudományos nemzetségnevet a görög prumnon illetve az ebből levezethető latin prunus név alapján alkotta LINNÉ, mely mindkét nyelvben a madárcseresznyével rokon szilvafát jelöli. A fajnévként szereplő avium a latin avis-ból származik, s utal arra, hogy e fajt elsőso
BOTANIKAI JELLEMZÉS Nevezéktan A madárcseresznyét 1753-ban LINNÉ, a nagy svéd botanikus Prunus avium néven vezette be a tudo-mányba, Species plantarum c. művében ő adja először e faj tudományos leírását. A Prunus tudományos nemzetségnevet a görög prumnon, illetve az ebből levezethető latin prunus név alapján alkotta LINNÉ, mely mindkét nyelvben a madárcseresznyével rokon szilvafát jelöli. A fajnévként szereplő avium a latin avis-ból származik, s utal arra, hogy e fajt elsősorban madarak terjesztik. A mintegy 200 fajt magába foglaló népes Prunus nemzetséget később felosztották, így 1794-ben MOENCH a madár-cseresznyének a Cerasus avium tudományos nevet adta. Az új nemzetségnév Cerasunt kisázsiai város nevéből, illetve az ebből levezethető görög kérasos (= cseresznye) szóból származik. Elterjedés A kultúrába vett madárcseresznye kivadulása és meghonosodása miatt pontos elterjedési területét ma már nehéz közreadni. Az area java része Közép- és Nyugat-Európára esik, hiányzik a német-lengyel síkságról, az Alpok és a Nagyalföld jelentős részéről. Dél-Európában szórványos előfordulása van a Kau-kázusban, Olaszországban, a Balkán-félszigeten. Fel-tehetően őshonos Nagy-Britannia délkeleti ré
PFEIFER ZOLTÁN ZALAERDÕ Rt., Nagykanizsa A madárcseresznye faanyagának fő felhasználója a bútorasztalos ipar, ill. a belső építészet. A felhasználókhoz az elsődleges fűrésziparon és a furnér-üzemeken keresztül kerül a fűrészáru, ill. a színfurnér. Így a madárcseresznye kereskedelmének ismertetését a hengeres alapanyag értékesítésével szükséges kezdeni, annál is inkább, mivel - mint azt később látni fogjuk - a fűrész-, ill. furnéripari termékek értékesítése ebből a fafajból elenyészően csekély, így komolyabb tapasztalatokkal ezen a téren nem rendelkezünk. Az utóbbi években a külföldi kereslet a madárcseresznye - általában az erdei gyümölcsféleségek - iránt jelentősen megnövekedett, a belföldi fizetőképes kereslet csökkent, ezért ma ez a faanyag szinte kizárólag a külpiacon értékesül, elsősorban rönk formájában és kismértékben fűrészáruként vagy nyers parkettlécként. Az utolsó négy esztendő gyümölcsrönk exportforgalmát (amelynek legnagyobb részét a madárcseresznye teszi ki) az alábbi táblázat mutatja: (Az adatok m3-ben értendők.) Ország 1992 1993 1994 1995 Ausztria 3.184 2.340 2.400 3.086 Németország 100 250 192 369 Olaszország 4.401 4.518 4.291 3.714 Egyéb 97 96 164 2 Összesen 7.782