| 1989 óta Németországban minden évben megválasztják az év fáját (Baum des Jahres). Ez jó alkalom arra, hogy abban az évben az illető fafajról ismeretterjesztő és tudományos cikkek, népszerűsítő kiadványok jelenhessenek meg, s kicsit közelebb hozzák a szakemberekhez és a laikusokhoz a kevésbé ismert fafajokat. Hazánkban is hasznosnak gondoljuk meghonosítani ezt a mozgalmat, s minden évben megválasztani az év fáját. Elsősorban azokat a fajokat helyeznénk előtérbe, melyeknek erdészeti jelentősége is van, de az utóbbi időszakban a figyelem elterelődött róluk. Így lett 1996-ban az év fája a madárcseresznye, de a jövőben a hársak, juharok, szilek, vadgyümölcsök seregéből jó ideig lehet majd válogatni. Bízunk benne, hogy elfelejtett fafajaink a mozgalom nyomán ismét a szakmai érdeklődés előterébe kerülhetnek. |
Nevezéktana
A madárcseresznyét 1753-ban LINNÉ, a nagy svéd botanikus Prunus avium néven vezette be a tudományba. A Prunus tudományos nemzetségnevet a görög prumnon illetve az ebből levezethető latin prunus név alapján alkotta LINNÉ, mely mindkét nyelvben a madárcseresznyével rokon szilvafát jelöli. A fajnévként szereplő avium a latin avis-ból származik, s utal arra, hogy e fajt elsősorban madarak terjesztik. A mintegy 200 fajt magába foglaló népes Prunus nemzetséget később felosztották, így 1794-ben MOENCH a madárcseresznyének a Cerasus avium tudományos nevet adta. Az új nemzetségnév Cerasunt kisázsiai város nevéből, illetve az ebből levezethető görög kérasos (= cseresznye) szóból származik.
Elterjedése és hazai előfordulása
A kultúrába vett madárcseresznye kivadulása és meghonosodása miatt pontos elterjedési területét ma már nehéz közreadni. Az area java része Közép- és Nyugat-Európára esik, hiányzik a német-lengyel síkságról, az Alpok és a Nagyalföld jelentős részéről. A folytonos elterjedési területet alapján szembetűnik a szubatlanti súlypont, ami egyben utal a madárcseresznye ökológiai igényeinek jellegére is. Kontinensünkön a 65. szélességi körtől északra őshonosan már sehol sem találjuk, dél-skandináviai megjelenése teljes egészében kivadulásnak tekinthető.
Elterjedésének vertikális tagolódását elemezve elmondható, hogy tipikusan a középhegységek fája, azaz szubmontán elem. Kárpát-medencei megjelenéséről jó képet kapunk Fekete Lajos és Blattny Tibor 1913-ban megjelent "Az erdészeti jelentőségű fák és cserjék elterjedése a Magyar Állam területén" c. könyvéből. Nagyszabású művükből kiderül, hogy a Kárpátok és a Kárpát-medence viszonylatában a madárcseresznye átlagosan 938 m tszf. magasság mellett fordul elő. Legmagasabbra a Déli-Kárpátokban kapaszkodik, a Szebeni-havasokban 1304 m-ig hatol.
Hazai előfordulásának súlypontja a Magyar-középhegységre és a Dunántúli- (különösen délnyugat-dunántúli) dombvidékre esik. Síkvidéken csak alföldperemi helyzetben találjuk, a Szatmár-beregi-sík, Nyírség, Szigetköz, Mezőföld és Dráva-sík erdeiben bukkan fel, a kontinentális klímahatás alatt álló többi alföldi területről hiányzik.
Alaktana
Termet és kor tekintetében csak szerény méreteket ér el a madárcseresznye. A 20 m-nél magasabb egyedek ritkák, a 25 m-t csak kivételes esetben lépi túl. Hengeres, a koronában is végigkövethető törzsét vörösesbarna, fényes, gyűrűsen elváló kéreg borítja. Idősebb egyedeken a törzs alján durván repedezett, feketésszürke kéreg alakul ki. Koronája szabad állásban széles tojásdad alakú, laza szerkezetű, zárt állásban magasra tolódó, sudaras, törzse jól feltisztuló. Hajtásrendszerében nagyon sok rövidhajtás jön létre, ezek a keskeny rügypikkelyripacsoktól sűrűn gyűrűzöttek, rajta a rügyek csokrosan állnak. Itt a középső, keskenyebb rügy levélrügy, míg a körülötte álló duzzadtabb rügyek virágrügyek. A több éves, fejlettebb rövidhajtásokat a kertészeti szakirodalom bokrétás termőnyársnak vagy termőbokrétának hívja. Vörösesbarna, szürkés foltokkal borított hosszúhajtásán a fényesbarna, hegyes rügyek szórtan állnak. Lombozata sajátos, leveleit ugyanis kissé csüngeti. A 6-15 cm hosszú levelek tipikus mezofita (üde termőhelyeken élő növény) külsőséget kölcsönöznek. A visszás tojásdad vagy elliptikus, nagy felületű levelek lemeze vékony, többnyire gyengén fénylő, enyhén redős felületű és világoszöld színű. A 3-5 cm hosszú levélnyél a napos oldalon pirosasra színeződik, s a levélváll közelében rajta két fejlett, vöröslő mirigyszemölcsöt találunk. Õsszel lombozata sárgán át vörösesre színeződik, különös dekoratív külsőt kölcsönözve a fának. Április második felétől, lombfakadással egyidőben megjelenő virágai fehérbe öltöztetik az ébredező erdő madárcseresznyéit, ilyenkor már messziről fel lehet fedezni őket. A rövidhajtások csúcsán rendszerint 2-5 virágú, hosszú kocsányú csomókat találunk, melyek alapjánál sárgás, szétterülő fellevelek vannak. Fényes felületű, csonthéjas termései júniusban érnek, a csontár gömbölyű és sima felületű. Magjai ciánglikozidot tartalmaznak, ezért mérgezőek.
Termőhelyi igénye
A madárcseresznye tipikus mezofil fafaj, súlypontosan gyertyános-tölgyes klímaövezetben fordul elő, de (kevésbé jellemzően) egy-egy szál előfordulhat a bükkös és cseres-kocsánytalan tölgyes övezetben is. Az erdős-sztyepp klímaövezetből hiányzik.
A hidrológiai viszonyokat tekintve általában a "többletvízhatástól független" kategóriában fordul elő, vagyis jellemzően a csapadékvízre támaszkodik. Ez utóbbi szügséges mennyisége 650-750 mm/év közötti, ennél kevesebb vagy több csapadék mellett csak optimális talajviszonyok mellett fordul elő. Ritkán megtaláljuk még szivárgó vizes termőhelyen, valamint "változó vízellátottság" mellett is, de ez már semmiképpen sem jellemző a fafajra, inkább a véletlen telepíti meg ilyen helyen.
Elsődlegesen a barna erdőtalajokon jelenik meg, legjobb növekedéssel az agyagbemosódásos barna erdőtalajon, valamivel gyengébb növekedéssel a barnaföldön találjuk. Helyenként előfordulhat a podzolos és kovárványos barna erdőtalajokon, esetleg barna rendzinán, mélyebb ranker talajokon is.
A fafaj számára kedvező talaj fizikai félesége vályog, esetleg kevés agyagosodás még lehetséges. Homok csak akkor, ha kovárványcsíkos vagy rozsdabarna erdőtalaj típusokon vizsgálódunk. A talajban kevés kőzettörmelék is előfordulhat, elsősorban a szurdokerdők rendzina vagy hordalék talajain. A termőréteg mélység tekintetében a közepes mélységűtől az igen mély termőrétegig mindenütt lehetséges. Sekély talajon nem érzi jól magát, ideig-óráig tudja magát fenntartani.
A Majer-féle erdőtípus-rendszerben a félszáraz, üde-félnedves kategória a neki való, száraz vagy vizes kategóriában nem találjuk (Melica uniflora ökológiai fajcsoport).
Csemetenevelése
A madárcseresznye hosszú ideje kedvelt fafaja a magyar csemetetermelőknek. Egyéves csemetéje egyaránt keresett erdészeti és gyümölcsfa-iskolai célokra Nyugat-Európában. Sajnos a termelés számszerű adatait elemezve, a hazai felhasználás nem mutat kedvező képet, a madárcseresznye alárendelt jelentőségű a magyar erdészeti csemetetermelésben.
Hagyományos módszer szerint a júliusban érő termést a fa alá leterített ponyváról vagy fóliáról szedik fel. A madárcseresznye magja közel gömbölyű, 7,7-8,5 mm hosszú, 6,8-8,0 mm széles és 5,3-6,0 mm vastag csontár. 1 kg tiszta magban 5-7000 db mag van, ezermagtömege 150-200 g között ingadozik, az erdészeti termesztési gyakorlat 180 g átlag ezermagtömeggel számol.
A hazai termesztési gyakorlat szerint, a begyűjtött termést egy-két napos erjesztés után kimossák és rendszerint azonnal el is vetik. Ha valamilyen oknál fogva nem kerül sor a nyári vetésre - amit egyébként legkésőbb szeptember végéig kell elvégezni -, akkor a magot nedves közegben rétegelve, 3-5 oC-on kb. 3 hónapig tárolják és márciusban vetik. A rétegelés kezdetét tehát a tervezett vetési időpontból visszafelé számolva kell megállapítani. A takaróföld vastagsága 3-4 cm. 100 %-os használati értékű magból egy folyóméterbe 50 szemet, vagy 90 g-ot kell kalkulálni. Rendszerint erélyesen kel és 1 éves korára eléri, sőt lényegesen meghaladja a kiültethető méretet, amikor 19 db/fm kihozatallal lehet minimálisan számolni.
A hagyományos rétegelési eljárásoknál nagyobb eredményességű vetés-előkészítési módszert dolgoztak ki francia és lengyel kutatók. Az eljárás lényege, hogy a frissen begyűjtött, kimosott magot először két hétig 20 oC-on, majd szintén két hétig 3 oC-on, végül újabb két hétig 25 oC-on, mindig nedves közegben tárolják. A meleg fázisok időtartamát akkor célszerű növelni, ha a kezelés után a magot hosszú időre be akarjuk tárolni. Megállapításaik szerint a rétegelő közeg el is hagyható, arra kell csak vigyázni, hogy a mag ne száradjon ki a kezelés során.
Az előkezelést követően a felhasználónak választási lehetősége van: azonnal elveti a magot vagy hosszabb időre betárolja. A tárolásnak akkor van létjogosultsága, ha több magunk van, mint amennyit el szeretnénk éppen vetni, ha értékes genotípus magját későbbi vetésekhez is át szeretnénk menteni, vagy ha a csemetekert állapota, vagy az időjárás nem teszi lehetővé az azonnali vetést. Tároláskor a magot az előkezelés után, környezeti hőmérsékletű levegővel való átfúvatás, vagy egyszerű szikkasztás útján 8-10 % nedvességtartalomra kiszárítják és -5 oC-os hűtőbe helyezik. Ily módon kezelve, a madárcseresznye magja évekig eltartható és vetésre készen, bármikor elővehető. A vetés előtt csak egy rövid ideig tartó újranedvesítésre van szükség.
A kelés után a csemete gondos kezelést igényel, ami öntözésből, és 10-14 naponként ismételt, gomba elleni permetezésből áll. A bojtos gyökérzet a tenyészidőszak elején, éles szerszámmal elvégzett alávágással, már 1 éves korra is biztosítható. A tapasztalat szerint ezek a csemeték életképesebbek, a betegségekkel szemben ellenállóbbak, mint az alávágatlanok.
A termelés általában szabadföldön, soros vagy különböző ágyásrendszerben történik. Gazdaságosabb magfelhasználást és terület-kihasználást biztosítanak az intenzív hidegágyak.
A generatív szaporítás mellett megemlítendők a vegetatív úton, gyökérsarjról való szaporítás is. A kivágott fák tuskóról és felszíni gyökerekről felverődő sarjait egyéves korukban, néhány cm-es gyökérdarabbal együtt, a rügyfakadás előtt kiemelik és 1,0 m-es sor-, valamint 30 cm-es tőtávolságú hálózatba, jó táperőben levő, tisztán tartott csemetekerti talajba eliskolázzák. A tenyészidőszakban rendszeresen elvégzik a törzsalakító nyeséseket. A második tenyészeti időszak végére 1,5-2,0 m törzshosszúságú csemetéket nevelnek, amelyeket megfelelő egyedi vadkárelhárító eszközzel ellátva, visszaültetnek az erdőbe. Egyes helyeken a csemetekerti nevelést 2 éven át végzik és 2-3 m-es csemetéket ültetnek ki az erdősítésbe. Ezzel a szaporítási móddal nálunk Zatykó Imre foglalkozott közvetlenül a háború után. 1948-ban közölte gyökérdugványozási módszerét, amellyel vadalanyokat sikerült, többek között madárcseresznyéből előállítania. Az ezzel kapcsolatos vizsgálatok az EFE Erdőműveléstani Tanszékén megkezdődtek.
Erdőművelési tulajdonságai
A madárcseresznye a gyertyános-kocsánytalan tölgyesek és gyertyános-kocsányos tölgyesek tipikus elegyfája, ökológiai igényei csaknem egybeesnek a gyertyánéval. Szórványosan fellép még a bükkösökben, üdébb tölgyesekben, szikla-; törmeléklejtő- és szurdokerdőkben is. A szárazabb hegyvidéki tölgyesekben és bokorerdőkben csak letörpülő, rövidebb életkorú egyedeit lehet megtalálni. Fényigényes fafaj, ezért általában a felső koronaszintben fordul elő. Alászorult helyzetben, erős árnyalás mellett sínylődik. Fiatalon gyorsan nő, de életkora meglehetősen rövid. 100 évnél idősebb madárcseresznyéről így alig van tudomásunk, 70-80 éves korában rendszerint bélkorhadásnak indul, s elpusztul.
A madárcseresznyét az erdészeti gyakorlat másodrendű fafajként tartja számon, mennyiségi fatermesztés szempontjából jelentősége nem nagy. Erdeink sokféleségének, fajgazdagságának fenntartása érdekében, valamint a minőségi fatermesztés és vadgazdálkodás (utóbbinál a madárcseresznye gyümölcsére kell gondolni) szempontjából azonban a számára megfelelő termőhelyeken jelenléte kívánatos. Magról és tuskósarjról jól, gyökérsarjról mérsékelten újul, idősebb magfák jelenléte esetén a fiatalosokban szép számmal képviselteti magát. Terjesztésében a madarak is jelentős szerepet játszanak. Az erdőművelési beavatkozások során szálanként és kisebb csoportokban - elsősorban gyertyános-kocsánytalan és gyertyános-kocsányos tölgyesekben - mindenképpen fenntartandók, onnan az 50 éves kortól már erőteljesen jelentkező természetes elhalás miatt azonban a törzskiválasztó és növedékfokozó gyérítésekkel célszerű kitermelni, ügyelve arra, hogy néhány "magszóró fa" azért maradjon a területen, s az állomány felújítása során a generatív szaporodás biztosított legyen. Ugyanígy célszerű figyelemmel lenni és segíteni a már idősebb állományba (nagyrészt madarak terjesztésével) megjelenő "jövevény" madárcseresznye-egyedeket is!
A klasszikus erdőművelés mellett az ültetvényes fatermesztés keretein belül is foglalkoznak a madárcseresznyével. Franciaországban 1-2 ha-os ültetvények létesítését ajánlják a szakemberek a földtulajdonosoknak, elsősorban a legelők fásítására (kettős célú hasznosítás), illetve a felesleges élelmiszertermelő mezőgazdasági területek hasznosítására. A javasolt tőszám tág határok között változik: 200-1100 db/ha. Egy ilyen ültetvényben, eltérően a természetszerű erdőtől, fontos követelmény az egyöntetűség, mert ezáltal biztosíthatók az intenzív kezelés feltételei. Kihasználva a madárcseresznyének azt a tulajdonságát, hogy gyökérről jól sarjadzik, gyökérdugványozással lehetne szaporítani a legszebb genotípusokat az ültetvény telepítés céljára.
A faanyag tulajdonságai és felhasználása
A szijács sárgásfehér 3-5 cm széles, gesztje világos vörösesbarna, zöldes-barna csíkoltsággal. A sugármetszeti "csíkoltság" és a húrmetszeti "rajzosság" az évgyűrűk és a két évgyűrű pászta határozott elkülönülésének köszönhető. Az ún. "félig gyűrűslikacsú" fafajok közé tartozik, Keskeny bélsugarai a keresztmetszeten csak nagyítóval láthatók, a sugár-metszeten pedig 0,5-1 mm magas "tükrök" formájában. Gyakran megfigyelhető a rostkötegek hullámos lefutása. A világos, enyhén rózsaszín árnyalatú finom szövetű fát markáns rajzolata teszi igen esztétikussá.
A madárcseresznye fája közepes sűrűségű, élőnedvesen 800-900 kg/m3. Pórustérfogata 62-63 %. Előnyös tulajdonsága, hogy a zsugorodási anizotrópia (húr/sugár) viszonylag kicsi (1,74), tehát kevésbé hajlamos a vetemedésre. A közepes sűrűségi értékekhez kedvező szilárdsági értékek tartoznak, tehát a cseresznyéből gyártott termékek (pl. székek) a kisebb önsúly mellett is elfogadható szilárdságúak.
A hazai erdőkben elegyfaként jelenlévő madárcseresznyére még ma sem fordítanak kellő figyelmet a fakitermelések során. Gyakran összevágják tűzifának, mondván: ezzel a néhány törzzsel nincs értelme elkülönítetten foglalkozni ... E rendkívül értékes fafajból választékolható azonban furnéripari rönk (színfurnér gyártáshoz), fűrészipari rönk, fagyártmányfa, kivágás (a felhasználói igények szerint különböző, még extrarövid - 0,5 m - méretben is).
A szabad állásban növő cseresznye sudarlós törzsfát növeszt, s ennek csak igen rövid szakasza ágtiszta és göcsmentes. Vírusok (gyűrűs mozaikvírus) és gombák már az élőfát is megtámadhatják. A törzsön varas hegszövetek és vízhajtások is előfordulnak. A kitermelt faanyag nem időjárásálló, fülledékeny, tehát ügyelni kell a gyors feldolgozásra, szakszerű tárolásra.
Körültekintő szervezéssel, kíméletes menetrendek alkalmazásával problémamentesen szárítható. Szárítás előtt az értékes cseresznye fűrészárut lekérgezni, a kezdődő repedéseket "S-kapcsozni" szükséges. Célszerű a bütüfelületek takarása, esetleg parafinozása is.
A madárcseresznye fája könnyen, jó minőséggel, méretpontosan fűrészelhető, gyalulható, marható, csiszolható. Repedésmentesen könnyen szegezhető, csavarozható. A gőzölt cseresznye jól hajlítható. Ragasztása szintén problémamentes, de tekintettel kell lenni a viszonylag alacsony pH értékre. Lúgokkal való kezeléskor a faanyag mahagóni színű árnyalatot kap. Felületkezeléskor gondot okoz a fotodegradáció, vagyis a fény (UV sugarak) hatására a kezelt faanyagok (bútorok) elveszíthetik természetes színüket (sötétednek). Így célszerű a cseresznyeszínű pigment pácok, vagy az UV abszorbensek (alapozók) alkalmazása. A nedves cseresznyefa acél és réztárgyakkal való érintkezéskor foltosodhat. A tömörfából (ragasztott fűrészárúból) készített un. "biobútoroknál" egyre inkább elterjed a felületek viaszolása és/vagy olajozása.
A cseresznye az egyik legkeresettebb és legértékesebb bútorfa, ill. belsőtéri faanyag. E faanyag természetes eleganciája, szépsége különösen a "biedermeier" korszakában vált meghatározó szerepűvé. A cseresznye furnér és tömörfa ma is a stílbútorgyártás fontos alapanyaga. A frontfelületek mellett készítenek belőle székeket, asztalokat, különböző kisbútorokat egyaránt. A gyengébb minőségű vegyes színű cseresznyét dió- és mahagóni helyettesítésére is felhasználják. A belsőépítészetben a cseresznyét szívesen alkalmazzák exkluzív falak, mennyezetek borítására, lépcsők, korlátok, belső ajtók, reprezentatív terek (pl. bankokban, kávéházakban) kialakítására. Mivel a cseresznyefa kiválóan faragható, esztergálható, elterjedten használják dísztárgyak, lámpatestek, különböző fatömegcikkek előállítására, sőt a hangszergyártásban (fafúvósok, pianínók) is.
Kultúrtörténeti vonatkozások
A történelmi-növényföldrajzi kutatások eredményei azt mutatják, hogy a madárcseresznye a Közép-Európa, s így a Kárpát-medence elegyes tölgyerdeiben Kr. e. 6500-2500 között jelent meg. Termesztésbe vonásának és többrétű hasznosításának kezdeteit az ókori civilizációkban, a görög, majd a római kultúrákban találjuk. Európában a madárcseresznye - mint termesztett növény - a rómaiak közvetítésével terjedt el. A legkorábbi római kori, hazai kőmaglelet Tác-Gorsiumból származik. Magyarországi termesztésbe vonása a Kr.u. IV. században kezdődött meg a Szerémségben és Pannóniában.
A honfoglalást követően "sok gyümölcstől eredő helynév a középkorból ránkmaradt, amellyel a megtelepülő magyarság megjelölte a birtokán fekvő nevezetesebb helyeket...így pl. a cseresznyéről: Cseresznyető, Cseresznyeülés, Cseresznyeszer, Cseresnyésparlag". A korabeli oklevelek, szójegyzékek és szótárak a XIII. századtól kezdődően adnak hiteles forrásokat a cseresznyekultúráról.
A rendszeres termesztés a XV. század végétől indult meg és a XVI. századtól a balkáni gyümölcsfajták meghonosodásával a magyar gyümölcs Európa szerte híres lett. Míg a korábbi évszázadokban mindössze 8 gyümölcsfajt jegyeztek fel hazánk területén, a XVI. században már 8 cseresznyefajtát ismertek.
A XVIII. század végétől, amikortól a kereskedelmi gyümölcstermesztés kezdeteit számíthatjuk, számtalan nyugati fajta került hozzánk. Az első faiskolákat a XIX. század elején létesítették, egyre bővülő választékkal. A túlzott fajtahajszolásnak Entz Ferenc orvos és gyümölcsész próbált meg gátat vetni. Entz érdeme, hagy megalapozta a tudományos gyümölcsészetet Magyarországon. A XIX. század második felében a termesztés újabb lendületet kapott.
A második világháború előtt kialakultak a főbb cseresznyetermő körzetek: Eger-Gyöngyös, Szeged, Kecskemét-Nagykőrös, Jánoshalma, Buda-Nagymaros vidéke és a Balatonfelvidék.
A madárcseresznye szerepe a táj- és kertalakításban
A madárcseresznye az üde gyertyános-tölgyesek értékes elegyfája. A parkerdőkben, ligetes állományokbarn, erdősávokban fellelhető cseresznyefák az erdőt járó ember felüdülését, az erdő állatainak, madarainak táplálását szolgálják.
A XVIII. század végétől terjedt el Európa és Amerika-szerte az útfásítás gyakorlata, amelynek során gyakran gyümölcsfákat, köztük cseresznyét telepíttek. A szekereket, lovaskocsikat felváltó autók és motoros járművek korában már a fák lehulló gyümölcse balesetveszélyt jelent, így a gyümölcsfák fokozatosan kiszorultak az útfásításnál alkalmazott fafajok sorából.
Mind gyakrabban ültetik azonban sorfaként, főként települések utcáin, a Cerasus avium rokonfaját, a Cerasus serrulata "Kanzan"-t, a japáncseresznye rózsaszín teltvirágú fajtáját, amely májusi virágpompájával kápráztatja el a szemlélőt. A japáncseresznye több igen magas díszértékű fajtáját ('Kiku Shidare Sakura' lecsüngő vesszőjű, szomorú változat, 'Amagonava' oszlopos növekedésű fajta) ültetik parkokba, nagy kertekbe szoliterként. A madárcseresznye díszváltozata a Cerasus avium 'Plena', fehér teltvirágú gyönyörű parkfa, amelyet sajnálatos módon japán rokonai az utóbbi időkben némiképp háttérbe szorítottak.
A madárcseresznye egyike a leggyönyörködtetőbb fáinknak. Télen a fénylő vörösesbarna, gyűrűsen elváló kérge, tavasszal bőséges virágzása, nyáron feketéspiros, madarak kedvelte termése, ősszel a sárgától a vörös minden árnyalatáig pompázó lombszíneződése méltán teszi a magyar erdők - termesztett fajtái esetében a magyar kertek - pompás díszévé.
Dr. Barna Tamás
Dr. Bartha Dénes
Dr. Konkolyné Dr. Gyúró Éva
Dr. Molnár Sándor
Dr. Szodfridt István
írásai alapján összeállította
Szmorad Ferenc
