A MADÁRCSERESZNYE KULTÚRTÖRTÉNETE ÉS KERTÉSZETI VONATKOZÁSAI

Dr. Konkolyné Dr. Gyúró Éva Erdészeti és Faipari Egyetem, Környezetvédelmi Tanszék, Sopron A madárcseresznye (Cerasus avium) egyike azon mérsékelt övi lombos fáinknak, amelyhez - széles elterjedési területét, előfordulását, számos fajtáját és változatát, felhasználásának, alkalmazásának sokrétűségét tekintve - kevés hasonlót ismerünk. A cseresznyét számon tartjuk mint vadon tenyésző fafajt, mint gyümölcséért termesztett, étket adó növényt, mint virágával és lombjával díszítőkertalkotó elemet és mint értékes, különlegesen szép faanyagot adó lombos fát. Nem csoda tehát, hogy a kultúrtörténet, a botanika és a kertészettörténet forrásai bőtájékoztatást adnak a ma emberének a madárcseresznye históriai szerepéről, származásáról és elterjedéséről, termesztett és díszkerti fajtáiról, gyümölcsének sokféleségéről, étkezési és gyógyászati felhasználásáról, a néphitben, játszott szerepéről. Származás, elterjedés A cseresznye őshazája a Fekete-tenger mellékétől a Kaszpi-tengerig húzódik, de vadon megtalálható Ázsia és Európa erdeiben, így Perzsiától Észak-Indiáig, a déli Kaukázusban Örményországban, fellelhető Dél-Oroszországban és Svédország déli részétől Görög-, Olasz- és Spanyolország hegyes

Dr. Konkolyné Dr. Gyúró Éva
Erdészeti és Faipari Egyetem, Környezetvédelmi Tanszék, Sopron

A madárcseresznye (Cerasus avium) egyike azon mérsékelt övi lombos fáinknak, amelyhez - széles elterjedési területét, előfordulását, számos fajtáját és változatát, felhasználásának, alkalmazásának sokrétűségét tekintve - kevés hasonlót ismerünk. A cseresznyét számon tartjuk mint vadon tenyésző fafajt, mint gyümölcséért termesztett, étket adó növényt, mint virágával és lombjával díszítőkertalkotó elemet és mint értékes, különlegesen szép faanyagot adó lombos fát. Nem csoda tehát, hogy a kultúrtörténet, a botanika és a kertészettörténet forrásai bőtájékoztatást adnak a ma emberének a madárcseresznye históriai szerepéről, származásáról és elterjedéséről, termesztett és díszkerti fajtáiról, gyümölcsének sokféleségéről, étkezési és gyógyászati felhasználásáról, a néphitben, játszott szerepéről.

Származás, elterjedés

A cseresznye őshazája a Fekete-tenger mellékétől a Kaszpi-tengerig húzódik, de vadon megtalálható Ázsia és Európa erdeiben, így Perzsiától Észak-Indiáig, a déli Kaukázusban Örményországban, fellelhető Dél-Oroszországban és Svédország déli részétől Görög-, Olasz- és Spanyolország hegyes vidékéig. A Mediterráneumban csak szórványosan, igen ritkán fordul elő, csakúgy mint Észak-Afrikában.

Terjesztésében, mint erre a növény latin nevében az "avium" szó is utal, igen fontos szerepet játszottak a madarak, amelyek "kapzsi mohósággal járnak gyümölcsére és terjesztik lassanként magjainak széthordásáva1". A Cerasus avium elnevezés a faj kis-ázsiai származására utal. Plinius leírásából ismert, hogy Lucullus római hadvezér Kr. e. 64-ben a Mithriades felett aratott győzelmét követően hazatérve, a pontusi Kersun városából vitte be a cseresznyét Rómába. A Kerasun település nevéből származik a cseresznye irári Kirahs, az armeniai Keraseni, a görög Kerasos, a német Kirsche, a szláv csresnye, és a középkori magyar cheresna, s a legújabb kori cseresnye, illetve cseresznye elnevezés.

Európában a madárcseresznyét a paleolit kortól kezdődően, több mint ötezer éve ismerték és fogyasztották gyümölcsét. Az Alpok lábánál, a svájci Robenhausen, Wangen és Thuner-See környékén az újkőkorban, majd a rákövetkezőkorai bronzkorban az itt élőnéptörzsek által emelt cölöpépítmények növényi maradványainak feltárása során cseresznyemagvakat találtak. Felfedezték a Cerasus avium magokat a Parma melletti "terramare"-ban, az osztrák Mondsee környékén és a hallstatti sóbányában is, mely nyomok bizonyítják, hogy az őskor gyűjtögető életmódot folytató emberének táplálékul szolgált a cseresznye.

Az ókori Görögország és Róma cseresznyekulturája

Az ókori civilizációkban a görög, majd a római kultúrákban találjuk a madárcseresznye termesztésbe vonásának és többrétű hasznosításánák kezdeteit. Herodotosz a Kr. e. V. században írt elsőként a görög történetírók között a Kaukázus északi lejtőin és a délorosz síkságon élőszkítákról, akik "fák gyümölcseivel táplálkoznak. Pontikon a neve a fának, amelyről táplálkoznak, nagysága pedig körülbelül a fügefáé, babhoz hasonló gyümölcsöt terem, de magja van". Egy évszázaddal később, a Kr. e. IV. században Lüszimakhos, Diphülosz és Theophrasztosz korából ismert a cseresznyekultúra. Theophrasztosz (Kr. e. 372-387), a "Botanika Atyja" "Növények története" című művében, 500 leírt növény között említi a cseresznyét. A leírásban a fa és annak kérge szerepel részletesen, amelyből arra következtethetünk, hogy Hellászban a madárcseresznyét elsősorban mint bútorfát becsülték.
Az ókori Rómában már minden bizonnyal Lucullus előtt is ismerték és termesztették a madárcseresznyét. Erre utal M. T. Varro (Kr. e. 117-27) "Rerum rusticarum libri tres" c. műve, amelynek I. könyve XXXIX. fejezetében részletesen ír a cseresznyetermesztésről, és azt mint a korban általános mezőgazdasági tevékenységet említi.

Plinius G. S. (Kr. u. 23-79) természettudományos munkássága a cseresznyetermesztés históriájának feltárásánál az egyik legalapvetőbb forrás, jóllehet nem mentes bizonyos tévedésektől. Varro leírása bizonyítja, hogy Itáliában már Kr. e egy évszázaddal folyt cseresznyetermesztés, így nem Lucullus a nemes fajták meghonosítója, mint azt Plinius állítja. Lucullus szerepe minden bizonnyal arra korlátozódott, hogy új fajtával, vagy fajtákkal lepte meg a rómaiakat. Plinius 8 cseresznyefajtát írt le a "Historia Naturalis" c. 37 kötetes nagy összefoglaló természettudományos műve XV. könyvének 30. fejezetében: "A cseresznyék közül az 'Apraniai' a legpirosabb és a 'Lutatiai' a legfeketébb, a 'Caeciliai' a leggömbölyűbb gyümölcsű. A 'Juniani' cseresznye igen jó ízű, de ugyszólván csak a fáról szedve ehető, mert a szállításhoz túlságosan gyenge", a 'Duránci', amelyet 'Plinius' cseresznyének is neveztek a legropogósabb fajta.

Európában a madárcseresznye a rómaiak közvetítésével terjedt el. Plinius Németországot, Belgiumot, Portugáliát és Angliát említi, mint azon Provinciákat, ahová a növény eljutott. Nagy-Britanniában Kr. u. 50-ben, Kent városában már megtalálható volt a cseresznye. A VII-X. századi cseh és morva városok feltárása során is sok cseresznye és meggymag került napvilágra, csakúgy, mint a XII-XV. századi lengyel (wroclavi) leletekből.

Nagy Károly (768-814) frank-római császár a Capitulare de villis császári rendeletében a cseresznyetermesztésről így ír : "Volumus, quod in harto omnes herbas habent, id est ...". "Elrendeljük, hogy a kertben mindenféle növényt tartsanak, úgy mint... különféle cseresznyét...".

Cseresznye a középkorban és az újkorban

Számos kora középkoi dűlőnév igazolja a cseresznye ismertségét Svájcban, Németországban és osztrák földön (Kirschgarten bei Muttenz 1290, Kriesbaumacker,... Kriasweid). A legtöbb adat az Alpok peremvidékéről maradt fenn, de a cseresznye kedvelt volt egészen a Frankföldig húzódó területen.

A X.-XV. század gyümölcstermesztésről a fennmaradt szórványos adatak alapján csak homályos képet alkothatunk. A korabali kertkultúra és tudományos kísérletezés színterein, a kolostorkertekben zöldséges és gyümölcsöskerteket létesítettek. A híres st. galleni kolostorkertben Nagy Károly rendelete, a Capitulare alapján ültették a növényeket, így minden bizonnyal cseresznyefák is helyet kaptak a zöldségeskertet határoló gyümölcsfák között.

A cseresznyetermesztés az irodalmi források alapján a XV. század végétől kezdődően lendült fel Európában és a XVII. században már a tengeren túlon, Észak-Amerikában és Kanadában is meghonosodott.

A XV-XVII. században botanikusok egész sora foglalkozott műveiben a kertészeti növényekkel, köztük a cseresznyével is. Herbarius (1491) édes és savanyú cseresznyét különböztet meg. Matthioli, P. A. "Senensis, medici, compendium" (1571), Theophrasztosz, Dioszkaridész, Galenusz híres természettudósokra hivatkozva és saját negfigyeléseit felhasználva több mint 1000 növényt írt le. A cseresznye nevét több nyelven közölte: görög Xeralia, arab Saresie, német Kirsen, Spanyol Ceresas, francia Cerises. Édes, keserű és savanyú, illetve házi és erdei cseresznyéket különböztet meg. Müller (1569) "Gart und Gésundheit" c. orvosi gyógynövénykönyvében keserű, savanyú, édes piros és édes fekete cseresznyékről ír. Parkinson a "Paradisi in sole Paradisus Terrestris" (1629) c. könyvében az angliai cseresznyék. históriáját foglalta össze.

André Leroy "Dictionnaire de Pomologie" (1867-1877) c. művében a jelentősebb gyümölcsfajok pomológiájának történetét adta közre. Áttekintést adott három évszázad (XVII-XIX.) pomológusainak munkásságáról. Merlet, J. "L'Abrege des bons fruits Paris" (1667-1690) c. művében 481 fajtát, ebből 15 cseresznyefajtát írt le. De LA Quintinye, J. "Instructions pour les jardins Fruitiers et Potagers" (1690) c. könyvében a 153 gyümölcsfajtából 6 cseresznyefajta értékelése szerepelt. Duhamel du Monceau "Traité des Arbres Fruitiers" (1768) a 357 gyümölcsfajtából 34 cseresznyét tárgyalt. L'abbé R. Le Berriays a "traitie des Jardins" (1758) könyvében 45 cseresznyefajtát írt le. Noisette, L." Le Jardin Fruitier" (1821-1833) könyvében 696 fajta között 54 cseresznyefajta szerepelt. Poiteau, A. "Pomologie Francaise" (1846) művében 397 gyümölcsfajta között 26 cseresznyét említ.

A madárcseresznye gyümölcsének hasznosítása, szerepe a néphitben

A friss cseresznye a nyárelőn fontos élelmezési forrás volt már a középkor századaiban is, majd elterjedt a ropogós fajták befőzésének szokása.

A cseresznyelikőr, cseresznyepálinka, a Kirschwasser, a Cherry Brady készítése főként Németországban a Fekete-erdőkörnyékén és Angliában vált általánossá. A gyümölcs őrölt magjával együtt desztillált cseresznyepárlatot, valamint a lomblevélből és a virágsziromból készített preparátumokat gyomor- és szíverősítőként ún. "Kraftwasser"-ként fogyasztották.

A cseresznyefa, az emberi civilizáció kísérőjeként szerepelt a néphitben, jóslatok kapcsolódtak hozzá. A cseresznyefát az ujszülött leánygyermek elsőfürdővizével locsolták, hogy a gyermek nemes és szép legyen, mint a cseresznyefa. A "Borbála ággal", amelyet Borbála napon (dec. 4.) vittek a meleg szobába, a házasulandó leányok jósoltak. Az ág vesszőit a kérők nevére keresztelték, és a karácsony előtt legkorábban kivirágzó ág mutatta, hogy ki lesz a jövendőbeli.

A madárcseresznye magyarországi kultúrtörténeti vonatkozásai

A történelmi-növényföldrajzi kutatások eredményei azt mutatják, hogy a cseresznye a Kárpát-medence elegyes tölgyerdőiben Kr. e. 6500-2500 között jelent meg. A legkorábbi római kori, hazai kőmaglelet Tác-Gorsiumból származik. A Cerasus avium magyarországi termesztésbe vonása a Kr. u. IV. században kezdődött meg a Szerémségben és Pannóniában.

A honfoglalást követően "sok gyümölcstől eredőhelynév a középkorból ránkmaradt, amellyel a megtelepülőmagyarság megjelölte a birtokán fekvőnevezetesebb helyeket...így pl. a cseresznyéről: Cseresznyető, Cseresznyeülés, Cseresznyeszer, Cseresnyésparlag". A korabeli oklevelek, szójegyzékek és szótárak a XIII. századtól kezdődően adnak hiteles forrásokat a cseresznyekultúráról.

A rendszeres termesztés a XV. század végétől indult meg és a XVI. századtól a balkáni gyümölcsfajták meghonosodásával a magyar gyümölcs Európa szerte híres lett. Míg a korábbi évszázadokban mindössze 8 gyümölcsfajt jegyeztek fel hazánk területén, a XVI. században már 8 cseresznyefajtát ismertek.

Wenczel Gusztáv a korabeli mezőgazdaságról írott könyvében kiemeli a gyümölcsöskertek jelentőségét és megkülönbözteti az "arbores fructiferae"-t az erdei vad gyümölcsöt termőfáktól, amelyeket "arbores non fructiferae"-nek nevez. Előbbiek a gyümölcsösökben ("frutectum, pomarium, hartus fructifer"), vagy ha gyümölcsösökön kívül, példának okáért szőlőkben tenyésznek is. Általános volt ekkor, egészen a legutóbbi időkig, hogy a szőlők között gyümölcsfákat telepítettek, amelyet gondosan ápoltak és termésüket nagy becsben tartották, szigorúan őrizték.

Lippay János Posoni kertjének "Gyümölcsöskert" leírásában többfajta cseresznyéről, azok ültetéséről és oltásáról számol be. "A cseresnye közönségesen kétféle: óltott és oltatlan. Ezek közzül, némellyek öregek, némellyek közép-szerűek, némellyek aprók. Szinekben pedig, ki fekete, ki vörös, kinek fele fejér, fele vörös, ki éppen fejér. Találkozik éppen zöld is, de én még ollyat nem láttam. Az ize jó édes leves, és egy kicsit fanyarócska szabásu... Az óltott mindenkor jobb a magon költnél. A cseresnye hűves eget, avagy középszerűt szeret: a felette meleget nemigen szenvedheti...szép cseresnyék, mint a hegyes, és dombos helyeken: ávagy a hegyek, és szőlők lábjában. Jó távúl kell egy-mástúl ültetni, a sövények között, avagy mellettek igen alkalmatos."

Takács Sándor tudós szerzetes a "Kertészkedés a török. világban" (1917) c. művében levéltári források alapján mutatta be a kor kertkultúráját. A XVI-XVII. században patriarkális szokás volt a határainkon túl is ismert főúri kertekből virágmagvak, palánták, zöldség és gyümölcsfélék, gyümölcsoltványok ajándékozása, kóstoló küldése a királyi udvarnak és a nemesuraknak, asszonyoknak. "A pálya elnyerése" kedves vetélkedés volt a főurak és a kertészkedést irányító nagyasszonyok között. Nádasdy gróf 1557 junius 14-én kelt levelében kéri feleségét, Kanizsai Orsikát: "Királyné asszonyt ne hagyd cseresznye nélkül. Az őfelsége leányasszonyait se feledd el... az apró cseresznyébe se nekem, se királyné asszonynak őfelségének ne küldj, hanem az öreg szeműbe, mikor jól megérik." Később 1560 májusában írta Perzenics Györgynek: "Értem, hogy komádasszony elvette az pályát az cseresznyével királyné asszony előtt...".

Miksa császár 1573-ban kertjeinek megnagyobbításához és megújításához kétféle cseresznyeoltványt kért Verancsics érsektől - nagyszemű pirosat és öregszemű feketét, amelyet fekete ölyvedi cseresznyének is hívnak. Az "ölyvedi cseresznye" az elsőmegkülönböztetett tájfajta, "ma is kedvelt gyümölcsünk. Nagyon régi fajta, amely talán az egész cseresznye vándorutat változatlanul járta végig Kerasuntól Európáig".

Schwenkfelt Kaspar hirschbergi városi orvos 1606-ban Szilézia növényeiről írt könyvében megemlékezik a "nagy magyar cseresznyéről", amelynek utódai a mai helyi fajták, a 'Korkoványi cseresznye, a 'Badacsonyi óriás', a 'Várkonyi cseresznye', a 'Glocker óriás'.

A cseresznye a hazai kereskedelmi termesztésben

A XVIII. század végétől, amikortól a kereskedelmi gyümölcstermesztés kezdeteit számíthatjuk, számtalan nyugati fajta került hozzánk. Az elsőfaiskolákat a XIX. század elején létesítették, egyre bővülőválasztékkal. A túlzott fajtahajszolásnak Entz Ferenc orvos és gyümölcsész próbált meg gátat vetni. Entz érdeme, hagy megalapozta a tudományos gyümölcsészetet Magyarországan.

A XIX. század második felében a termesztés újabb lendületet kapott. Ekkor az iparfejlődéssel párhuzamosan megindult a népesség városokba áramlása, a közegészségügyi állapotok javulása nyomán is gyarapodott a népesség. A vasútépítéseket követően mind több árut szállítottak a növekvővárosokba, ahol a gyümölcs kelendőáru volt.

A második világháború előtt kialakultak a főbb cseresznyetermőkörzetek: Eger-Gyöngyös, Szeged, Kecskemét-Nagykőrös, Jánoshalma, Buda-Nagymaros vidéke és a Balatonfelvidék.

A madárcseresznye szerepe a táj- és kertalakításban

A Ceresus avium az üde gyertyános-tölgyesek értékes elegyfája. A parkerdőkben, ligetes állományokban, erdősávokban fellelhetőmadárcseresznyefák az erdőt járó ember felüdülését, az erdőállatainak, madarainak táplálását szolgálják.

A XVIII. század végétől terjedt el Európa és Amerika-szerte az útfásítás gyakorlata, amelynek során gyakran gyümölcsfákat, köztük cseresznyét telepíttek. A szekereket, lovaskocsikat felváltó autók és motoros járművek korában már a fák lehulló gyümölcse balesetveszélyt jelent, igy a gyümölcsfák fokozatosan kiszorultak az úfásításnál almazott fafajok sorából.

Mind gyakrabban ültetik azonban sorfaként, főként települések utcáin, a Cerasus avium rokonfaját, a Cerasus serrulata "Kanzan"-t, a japáncseresznye rózsaszín teltvirágú fajtáját, amely májusi virágpompájával kápráztatja el a szemlélőt. A japáncseresznye több igen magas diszértékű fajtáját ('Kiku Shidare Sakura' lecsüngővesszőjű, szomorú változat, 'Amagonava' oszlopos növekédésű fajta) ültetik parkokba, nagy kertekbe szoliterként. A madárcseresznye díszváltozata a Cerasus avium 'Plena', fehér teltvirágú gyönyörű parkfa, amelyet sajnálatos módon japán rokonai az utóbbi időkben némiképp háttérbe szorítottak.

A termesztett fajták és a díszcseresznyék a kertek, parkok, közterületek kedvelt, dekoratív növényei. A díszcseresznyefák tavaszi virágözöne, nyári üde zöld lombszíne, őszi sárga, barna, vörös színárnyalatú lombja Rembrant festményeinek színeit idézve szemet lelket gyönyörködtet.

OKLEVELEK

Szamota I.-Zolnai Gy. (1902-1906) Magyar Oklevél-Szótárában az alábbi adatokat találjuk:

1256; Cheresna, Sub arbore Cheresnafa...sub arbore gertianfa (Hazai-Okm. VII. 57.)

1257; Descendit ad arborem ceresnafa. Sub arbore cheresnefa.
(OL. D. 458.)

1257/1351; Ad arborem cheresnefa (Hazai Okm. VII. 6B)

1265; Ad arborem Cheresne (Hazai-Okm. VII. 9B)

1268; Venit ad arborem Cheresna (OL. D. 647.)

1302; Uenit ad arborem cheresnafa dictam (Muz. Jankowwich)

1312; In laco Cheresnethw u.rocato (Zalai Okl. I:140.)

1328; Adsupradictas arbores Sukoscheresne dictas (OL. D. 2477.)

1329; Locum sessionalem iuxta sessionem suam que materno more Cheresavleys uocatur a parte aquilionis existentem wwlgo Monorosvleys nuncupatam (Körmend, Rajky 4.)

1478; In dyozer duo Jugera. In Chereznyezer duo Jugera (Múz. Békássy)

1544; Ebedre czeresnet es hiuelkes borsot (O. L. Nád. 41.)

1588; Azw öreg zömö cheresne. Azw berkyne Azw cheresne (O. L. 41.)

SZÓJEGYZÉKEK, SZÓTÁRAK

Az oklevelek mellett a régi szójegyzékek, szótárak adnak betekintést egy egy korszak kultúrtörténetébe. Kultúránkat gazdagítják ezek a szójegyzékek.

A Schlagli magyar szójegyzék (1400-1410 körül)

1545 ssz. cerasius-cheresine; cseresznyefa
1546 ssz. cerosa-cheresine

A besztercei szószedet (XV. század)

860 ssz. cerasium, cserenye: cerasum, cseresznye

Murmelius szójegyzéke (1533)

1368 ssz. Cerasum-Czerese

Calepinus latin-magyar szótára (1585)