A bibircses nyír kultúrtörténeti, kertészeti és táji vonatkozásai

A nyírfa az észak hideg tájainak fája, ahol a korai őszön a vöröslő tőzegmohalápok és sötét fenyvesek között tündöklik aranysárga lombja és fehér törzse. Közép-Európa vidékén pionír fafajként jelenik meg a tájban irtásokon, erdei tisztásokon, vagy nyírjes fenyérekben. Hazánkban elsősorban a hűvösebb, csapadékosabb országrészekben fordul elő. Rokona a molyhos nyír, amely savanyú talajú nyirkos, lápos vidékeken él, északkeleti sík homokvidékünk, a Nyírség névadó fája. A bibircses nyírt a díszkertekben, a nagyobb parkokban, az extenzív fásításokban leggyakrabban színesítő, díszítő elemként találjuk mint szoliter fát, de gyakrabban csoportokban és ligetes telepítésben.

Nyír az északi és keleti népek mítoszaiban, a magyar ősvallásban

A finnugor nyelvcsalád ősvallásának és mítoszainak legendáit elbeszélő eposzokban a különleges szerepű, megszemélyesített, illetve szent fák között szerepel a nyírfa. A Kalevalában az erdő istennőjének feladata lenne a fák díszítése. Erről olvashatjuk:

A nyír - világfa
A világfa szimbólum a középpont, a kiindulópont megjelölésére szolgál, valamint a Föld és Ég közötti összeköttetést jelenti. A mitikus világkép középpontja a tér és az idő kezdete. A Föld központú világképekben a világfa a Föld közepén ver gyökeret. "Az abakáni tatárok 'Vashegynek' nevezik a helyet, ahol a 7 ágú fehér nyírfa nőtt." Az arany, ezüst és rézgyümölcsöt termő aranylevelű nyír pedig a szibériai tatárok világfája. (JANKOVICS 1991.) Az égben gyökerező, Föld felé növő, fordított világfa képzete is megjelenik több népnél, így az oroszoknál is. "a tengeren, az óceánon, egy szigeten, egy kurgánon áll egy fehér nyírfa, ágaival földre, gyökerével fölfele; azon a szentséges istenanya selyemfonalat gombolyít, véres sebeket varr be." (MASZLOVA 1980.)

A "kapu isten"
A világfa összeköti a való világot a túlvilággal, s mint ilyen a nyírfa főszerepet játszott a szibériai sámánizmusban is. A sámánavató szertartás során abból az erdőből vágnak ki, illetve ásnak ki gyökerestől nyírfákat, ahová a falu népe temetkezik. Az ünnep reggelén egy nyírfát az avatójurtában állítanak fel, úgy hogy tövét a tűzhely hamujába ássák és tetejét a jurta füstnyílásán az ég felé vezetik ki. Ez a nyírfa a "kapu isten,", ő nyitja meg az ég kapuját a sámán előtt. További 12 nyírfát a jurtától távol, tövestül ültetnek el. Ezekre kerül az áldozati állatok lenyúzott bőre és más ajándékok, majd színes szalagokkal kötik őket össze a "kapu őrével", jelképezve a leendő sámán útját a szellemek birodalmába. (JANKOVICS 1991. - ELIADE 1974. nyomán.)

Az ősi fa kultusz, a magyarok ősvallásából eredeztethetően sokáig tovább élt a kereszténység felvétele után is. A kiválasztott kutak, források, kövek és fák előtt végezték az áldozati szertartásokat. Még a kora Árpád korban is olyan erős volt a hagyományos vallás iránti tisztelet a nép körében, hogy I. László király a szabolcsi zsinaton külön rendeletet hozott a hagyásfák, a pogány "szent fák" imádása ellen. (SURÁNYI 1985.)

A nyírfabáb
LÁSZLÓ Gyula a honfoglaló magyar nép élete c. művében ír a nyírfa hitvilágbéli szerepéről: "Obi ugor rokonainknál az özvegy nő nyírfabábot készít elhunyt férjéről, hat hónapig a tisztelethelyen tartja, étellel vendégeli, s vele alszik. Nyilván ennek a szokásnak a maradványa az is, hogy minden népnél a férj halála után egy bizonyos ideig nem mehet férjhez a nő, s felesége után nem házasodhat meg a férfi. Ez az az idő, amelyben az elhunyt lelke még a földön van, vagy máig nem érkezett el a másvilági nagycsaládba, vagy a másik testbe."

A faábécé első fája az újrakezdés, a megtisztulás és a termékenység jelképe

A krétai hieroglifákból kialakult görög ábécét megelőzően olyan ábécét használtak, amely szoros összefüggésben állt a naptárral és betűit nem írásjelekkel, hanem az esztendő egyes hónapjait jelképező fákról levágott gallyakkal ábrázolták. Szintén fákhoz kötődik az ősi kelta és gall ábécé is, amelynek első három mássalhangzójáról Beth-luis-nion (nyír-berkenye-kőris) volt a neve. A mássalhangzók a téli napforduló után két nappal kezdődő tizenhárom hónapos év egy huszonnyolc napból álló hónapját jelképezték. A nyírfa hava volt az első az évben, amely december 24-től január 20-ig tartott. (GRAVES 1970)
Az időhatárok mellett a földi fizikai határok is kapcsolódtak a fákhoz. A vizek természetes határt képeztek népek vándorútjain, a háborúk során, birtokok és birodalmak között. Így váltak Jankovics vélekedése szerint sorsfordulók szimbólumaivá a vízkedvelő fák is, a nyár, éger, nyír és a fűz.

A nyír a faábécé első betűjeként különleges határjelző, általában a kezdethez, az újrakezdéshez és a születéshez kapcsolódott. Az évszakokhoz igazodó gazdálkodási rendben a tavasz és a télkezdet fontos fordulópontok, így ezekhez számos népszokás, hagyomány kötődik, amelyben szerepet kapott a nyírfa.
A halottak napjától, november 1-től Márton napig tartó 10 napos periódus az őszi szürettől kezdődő kisfarsang utolsó szakasza. Dunántúli szokás szerint ekkor frissen vágott nyírfavesszővel csapkodták meg az állatokat, ezért a pásztorok jutalma az újbor volt, akik így köszöntöttek be a faluba:

A nyírfa a téltemetők alkalmával is szerepet kap. Szent György nap már az ókorban tavaszünnep, amikor megsuhogtatják a zöld ágakat és meghintik velük az istállókat. A pásztorok nálunk ekkor hajtják ki először a legelőre az állatokat, megvesszőzik azokat, sok helyütt a Márton nap vágott vesszőkkel - nyírfa, bodza, vagy rózsaággal, hogy "zsendüljön a jószág, mint a zöld ágon a levél". A nyír vesszőit termékenységfokozó, férfivá, nővé avató rituális korbácsolásra is használták. (JANKOVICS 1991, GRAVES nyomán)

A húsvéti ünnepkör kezdete virágvasárnap, az utolsó téltemető ünnep. Eredetileg ezen a nagyböjt előtti vasárnapon Jézust köszöntötték pálmaágakkal jeruzsálemi bevonulása alkalmával. Innen erednek Húsvét fás, ágas szokásai. A halál kiűzetésének szimbólumaként "néhány thüringiai faluban nagyböjt negyedik vasárnapján a gyerekek nyírfaágakból készített babát vittek végig a falun, majd egy tavacskába dobták." (FRAZER 1965).
A svédek a nyír rügyfakadásával egyidejűleg kezdték meg a kenyérgabona vetését. Angliában a nyár kezdetén, május 1-én színes rongyokkal díszített nyírfát támasztottak a lóistálló ajtajának, védelmül a boszorkányok ellen. Törvényes házasoknak tekintették magukat azok a napszámosok, akik mátkáikkal együtt ilyenkor átugrottak egy küszöb fölé tartott nyírfaseprűt.
A nyári napéjegyenlőségkor, Szent Iván napján és éjjelén is számos szokás, szertartás kötődik a nyírfához. Szent Iván napi "naptűzgyújtásról" ír Nyírő a Havasok könyvében, amire egy vén nyírfa "az áldott nap fájának" tövében kerül sor. (JANKOVICS 1991)

A nyírfa a fiatalság a tisztaság és a szerelem jelképe

A kecses, karcsú koronaalakak, a vékony hosszú vesszők - amelyek a lenge szellő rezzenésére is meglebbennek - légies, átszellemült finomságot kölcsönöznek a nyírfának. Ezért válhatott a tisztaság, a fiatalság és a nőiesség jelképévé, amelyet oly szépen mutatnak az alábbi verssorok:

A tisztaság és a nőiesség képzete avatta a nyírt Közép-Európa számos vidékén Mária szimbólummá. Pünkösdkor a csíksomlyói búcsún a lombos nyírfaág Máriát jelképezi. Ugyanakkor a nyír a szerelem, a házasélet kezdetének jelképe is. Közép Európa számos vidékén a házasulandó ifjak friss nyírfaágakat helyeznek el választottjaik ablakába.
A háromszéki székely fiatalság tavaszi ünnepen énekszóval, tánccal vonul ki a nyírfákat megcsapolni:
"Édöcs virics foly a fából,
Jere ki rózsám a házból…"
A nyírfa lévén az északi népek kedvenc fája, az északon élő testvérnépünknél, a mordvinoknál is szerepet kap a jeles alkalmakkor. A leányok ünnepén, avatásán nyírfát díszítettek fel az alkalomnak megfelelően. (SURÁNYI 1985.)

A nyírfa történeti leírásai

A nyírfát a kerttörténetben legkorábban az ókori függőkertek fái között említik a rezgőnyár, a mogyoró, a rózsa, a ciprus, a cédrus, az akác, és a vörösfenyő társaságában. A görögök és a rómaiak is ismerték, sőt tisztelték. (SURÁNYI 1985). A római konzulokat beiktatásukkor 12 liktor kísérte, akik együtt 13-an voltak, annyian, mint fa-év hónapjai. A liktorok nyírfavesszőnyalábot vittek a vállukon. (JANKOVICS 1991).
A nyírfa szerepel a legkorábbi középkori növényjegyzékekben, herbáriumokban is. Megtaláljuk a "nir fa" említését az 1400 körüli időkre datált SCHLÄGLI szójegyzékben, amelynek 14 lapja a legkorábbi magyar nyelven íródott növénynév-jegyzék. MELIUS JUHÁSZ Péter Herbáriumának 233 leírt növényfaja között 28 fás növényt említ, amelyek egyike a "Nyírfa". MATTHIOLI, az 1500-ban, Sienában született orvos botanikus növénytani művének 1571. évi kiadásában míves ábrázolással illusztrált nyírfaleírást közöl (1. ábra).
NAGYVÁTHY János, Zala megye főtáblabírája a hazai kertészeti termesztés és növényszaporítás egyik jeles alakja a "Magyar prakticus termesztő" c. munkájának 1821. évi kiadásában foglalkozik azokkal a fákkal is, amelyek makkot nem, de magot teremnek "s közönségesen Lágyfáknak neveztetnek. A Lágyfák kétfélék, 1. Levélhullatók és 2. Levéltartók.". Szaporításukra a magvetést javasolja, amelyre általában az őszt tartja megfelelőnek.

A nyírfavíz és a kéreg

A magyar őstörténet során a nyír is a fontos gyógyító növények között szerepel. A megcsapolt nyírfakéreg jótékony hatásai évszázadok óta ismertek. Melius Herbáriuma a belső és külső hasznok leírásánál említi a következőket: " Az nyírfa vizét, ha tavasszal vészed és iszod, igen jó kő ellen és sárgaság ellen, vízben főzd az levelet, azt idd meg… Az nyírfa succussa és vize a száj rothadását gyógyítja. Ha az nyírfa succussát és vizét az sajt oltójába tészed, a sajt meg nem férgesedik." (Succus=bél).
SURÁNYI közlése szerint a XVIII. században "a pezsgőt nyírfavízből és fehércukorból készítették, ehhez élesztőt adagoltak, majd borral elegyítették és citromkarikákat helyeztek bele; a lefojtott üvegekben megerjedt a must és a keletkező szén-dioxidot az üvegben levő szeszes lé elnyelte. "

A fa vízhatlan papírszerű kérgét csónakborításra, edény és ruha készítésére is használták, de feljegyzéseket is írtak nyírfakéregre. A hetvenes években nagy feltűnést keltett a nyírfakéregre írott ősi szövegek megtalálása. JANYIN Nyírfakéreg levelek üzenete c. régészeti kalauza 1980-ban jelent meg könyv alakban.
A nyírfa ágaiból seprőt készítenek - erre utal a finnugor eredetű megnevezése a "vessző, sarj". Fehér kérgű fáját sok helyen dísztárgyak készítésére is használják. Levele és a fából készült kátrány, valamint a megcsapolt fából lecsurgó nyírfavíz gyógyszer." (KÁRPÁTI - TERPÓ 1968.)

Díszkertészeti - tájalakítási szerep

A bibircses nyír fényigényes, gyorsan növő pionír fafaj, amely a talajra nem érzékeny, közepes vízellátottságot igényel, de meggyökeresedés után némi szárazságot is elvisel. Parkokba, városi belterületekre, ipartelepekre is ültethető, a légszennyezést jól tűri. Útfásításoknál is jól alkalmazható. A 15-20 méteresre megnövő fa díszértékét karcsú, laza koronaalakja, szép aranysárga őszi lombszíne és fehér kérge adja. A nyírfa telepítésével északias karaktert adhatunk a területnek. Igen szép együttes alakítható ki a sötét lombú örökzöldek, főként elterülő borókák és a fehér kérgű nyír telepítésével. Több változatát alkalmazhatjuk a növénykiültetésekben. A 'Youngii' csüngő, alacsonyra növő, bókoló vesszejű szomorú alak; a 'Fastigiata' oszlopos növekedésű; a 'Purpurea', a sötétvörös levelű vérnyír, igen dekoratív fa, a Betula pendula f. dalecarlica pedig mélyen szeldelt levelű változat.
Idős nyírpéldányokat találhatunk Keszthelyen, Sellyén és Alcsúton. A vérnyír nagyobb példányai lelhetők fel Budapesten a Margitszigeten, Szarvason, Szabadkígyóson, Fertődön és Balatonfüreden.

A nyír a különleges védett élőhelyeken

Az Istvánkúti nyíres a Zempléni-hegység szívében, Háromhuta település határában, Kőkapu közelében található. A 8 ha kiterjedésű területet 60-80 éves korú fákból áll, 1953-ban helyezték természetvédelmi oltalom alá. A nyírest a hegység ősbükköseinek karéja oltalmazza, lágyszárú aljnövényzete a magashegységi nyíresekre jellemző, több ritka növényfaj őrzője. Több mohafaj él itt és a kerti kardvirág ősének tekintett, nagyon ritka réti kardvirág is. Az nyíres áfonyás növénytársulás lepkefaunája hazánkban ritka északi és kárpáti fajokból áll, különlegesen gazdag. A terület élőhelye a szintén védett fekete keresztes viperának is.

A nyír nemzetség hazánkban előforduló másik faja a molyhos nyír - a Betula pubescens - nedves élőhelyeken, vizenyős területeken, lápokban fordul elő. Tudott, hogy hazánkban igen kevés természetes vizes élőhely maradt fenn a múlt századi vízrendezések után, így különösen értékes és ritka területek a tőzegmohalápok, ahol a Sphagnum fajokkal a molyhos nyír állományait találjuk. Északkelet-Magyarországon Kelemér település határában 1951-ben nyilvánították védetté a suvadás folytán keletkezett Mohos-tavakat, amelyek tőzegrétegei őrzik a jégkorszaki és a későbbi korok fás vegetációjának pollenmaradványait. A virágpormaradványok bizonyították, hogy a lápok keletkezésének idején, a jégkor végén, csak fenyő és nyír tenyészett ezen a területen. (KOPASZ 1978.) Az ingatag úszólápot - melyhez a néphagyomány számos legendát fűzött - jelenleg nyírfák és tőzegmoha fajok borítják.

Konkolyné Dr. Gyuró Éva

IRODALOM:

ELIADE M. /1974/: Shamanism, Archaic Techniques of Ecstasy, Princeton Univetsity Press.
FRASER J. /1965/: Az aranyág. Gondolat Kiadó. Bp.
GRAVES R. /1970/: A görög mítoszok. I-II. Európa Kiadó. Bp.
GODET J. D. /1993/: Fák és cserjék. Officina Nova. Bp.
IPOLYI A. /1929/: Magyar Mythológia I-II: Zajti F., Bp.
JANKOVICS M. /1991/: A fa mitológiája. Csokonai Kiadó, Bp.
KÁRPÁTI Z. - TERPÓ A: /1968/: Kertészeti növénytan. Mezőgazdasági Kiadó. Bp. 2, kötet.
KISS L. szerk. /1983/: Földrajzi Nevek Etimológiai Szótára. Akadémia Kiadó. Bp.
KOPASZ M. szerk. /1978/: Védett természeti értékeink. Mezőgazdasági kiadó Bp.
LÁSZLÓ GY. /1944/: A Honfoglaló magyar nép élete. - Bp.
MATTHIOLI P. A. /1571/: Senensis, Medici, Compendium. Venetiis.
MASZLOVA SZ. SZ. /1980/. Mitológiai elemek a felső Volga vidékének díszítőművészetében. In. Kapcsolatok. Szerk. Hoppál Mihály Népművelési Intézet.
MELIUS P. /1979/: Herbárium. - Kriterion.
NAGY B. /1980/: szerk. Díszfák, díszcserjék termesztése és felhasználása. Kertészeti Dendrológia. Egyetemi Tankönyv. Mezőgazdasági Kiadó Bp.
SURÁNYI D. /1985/: Kerti növények regénye. - Mezőgazdasági Kiadó, Budapest.
SZUTÓRISZ F. /1905/: A növényvilág és az ember. Művelődéstörténeti tanulmányok. Királyi Magyar Természettudományi Társaság. Bp.