Szabó Ilona
Soproni Egyetem, Erdő- és Faanyagvédelmi Intézet
A szilek betegségei közül elsősorban az Ophiostoma ulmi (Buism.)Nannf. által okozott, szilpusztulásnak nevezett hervadásos edénybetegség (tracheomikózis) vált közismertté nagymértékű jelentőségénél fogva. A szil fajoknak azonban számos más kórokozójuk van amelyek esetenként szembetűnő betegségtüneteket idéznek elő. Olyan kórokozóról, amely az Ulmus fajok közül kizárólagosan csak a hegyi szilt betegítené meg, nem tudunk. Az alábbiakban tárgyalt kórokozóknak a hegyi szilen való előfordulása bizonyított, de amellett más Ulmus -okon is előfordulnak, némelyikük több más fafajt is megtámad.
A kórokozókat és az általuk okozott betegségeket a megtámadott szervek szerint csoportosítva tárgyalom.
Gyökereken
Verticillium alboatrum Reinke et Berthold és V. dahliae Kleb.
Talajlakó, gyökereken át fertőző kórokozók. Hervadást okoznak különböző lágyszárú és fás növényeken. A beteg növényeknél a szállítóedények elszíneződése tapasztalható (tracheomikózis) akárcsak az Ophiostoma fajok okozta szilpusztulás esetében. Mikológiai vizsgálat és a kórokozó kitenyésztése révén lehet a két edénybetegséget elkülöníteni. A verticilliumos hervadás a szilek esetében elsősorban csemetéken fordul elő.
Armillaria mellea (Fr.)Quel. fajegyüttes
A gyűrűs tuskógomba fajok igen sok fás növényt megtámadnak, így a szileket is. A fertőzött fák vastagabb gyökerein és gyökfőjénél a gomba zsinórszerű micéliumkötegeit (rizomorfáit) figyelhetjük meg. A kalapos termőtestek ősszel, októberben jelennek meg a beteg fák tövénél illetve a tuskókon vagy a talajon. Az elpusztult fákon a gyökerek és a gyökfő szíjácsának fehér korhadása tapasztalható.
Leveleken
Elm mottle virus: az 1969-ben Schmelzer által leírt vírus a levelek márványos klorózisát és a levéllemez torzulását okozza a hegyi és a mezei szilen.
Taphrina ulmi (Fuckel)Johans.
A szil fajok leveleinek fodrosodását okozó dérgomba, a hegyi, mezei, és vénic szilen fordul elő, Magyarországon ritka.
Uncinula clandestina (Biv. et Bern.)Schroet.
A szilek lisztharmatbetegségét okozó gomba. A hegyi, mezei és vénic szilen egyaránt előfordul. A levéllemez mindkét oldalán vékony, múlékony liszharmatbevonatot képez. Hazánkban nem gyakori.
Mycosphaerella ulmi Kleb., konídiumos alakja (anamorfája) Phloeospora ulmi (Fr.ex Kunze)Wallr.
Szabálytalan, zöldessárga, később barna, részben összefolyó levélfoltokat, nekrózisokat okozó tömlősgomba. A hegyi és az érdeslevelű mezei szilen hazánkban is gyakori. Az ivartalan termőképletek (acervuluszok) augusztus végén, szeptemberben alakulnak ki. Nedves időben a levelek fonákján a kiáramló konidiospórák fehéres, rózsaszínes tömege tűnik szembe. A színtelen, hengeres konidiospórák 3-5 harántfallal tagoltak, 30-60 x 4,5-6 µm nagyságúak. Az ivaros alak a lehullt, áttelelt levelekben fejlődik ki. Az aszkospórák orsó alakúak, méretük 20-25 x 3,5-4 µm.
Platychora ulmi (Duval ex Fr.)Petr., konídiumos alakja Piggotia ulmi (Grev.)Keissl.
A mezei és a hegyi szilen gyakori, előfordul a turkesztáni szilen is. A tünetek júniustól kezdődően jelentkeznek kerekded, 0,4-3 mm átmérőjű fekete sztrómák formájában a levelek színén. Ezekben a nyár folyamán egysejtű, hengeres, 8-10 x 4,5-5 µm nagyságú konidiospórák képződnek. A lehullt levelekben januártól áprilisig fejlődik ki a közben ezüstös árnyalatúvá vált sztrómák üregeiben az ivaros alak. Az aszkospórák kétsejtűek, 9-12 x 4-5 µm nagyságúak. A betegség következménye a levelek idő előtti sárgulása és lehullása.
Ágakon és a törzsön
Ophiostom ulmi (Buism.)Nanf., O. novo-ulmi Brasier
A szilek legfontosabb betegségét, a szilpusztulásnak nevezett tracheomikózist (edénybetegséget) okozzák. Az O. ulmi Ázsiában őshonos. Európában először 1918-ban Franciaországban, majd rövidesen Hollandiában lépett fel súlyos, pusztulással végződő járványos betegséget okozva. A 20-as 30-as években a járvány egész Európában elterjedt. A 20-as évek végén a kórokozót az USA-ba is behurcolták. Európában a 60-as években újabb járványhullám kezdődött, amely napjainkban is tart. Ezt a kórokozónak egy É-Amerikából visszakerült, fokozottan agresszív változata okozza amely még a korábban ellenállónak tartott szil klónokat és faegyedeket is megbetegíti. Újabban külön fajnak tekintik O. novo-ulmi néven a különböző tenyészjelleg és a molekuláris vizsgálatok eredményei alapján.
A betegség tünetei: júniustól kezdődően a korona egyes ágain hervadásos tünetek jelentkeznek, majd az illető koronarész elhal. A következő években újabb ágak, koronarészek pusztulnak el hasonlóképpen, néhány év alatt az egész fa elpusztul. A pusztuló ágak keresztmetszetén az azévi évgyűrű tavaszi pásztájában barna elszíneződés észlelhető körkörös foltokban vagy összefüggő gyűrű alakban. A kórokozó a szállítóedényekben élesztő alakban van jelen. A beteg fákat a szil szíjácsszúk támadják meg (Scolytus scolytus Fabr. és Scolytus multistriatus Marsh.). Költési meneteikben a kórokozó micéliuma és konídiumos alakja (Pesotum /Schwarz./Crane et Schock.) figyelhető meg. A kirepülő új bogárnemzedék érési táplálkozás céljából egészséges fák koronájában a végső elágazásoknál végez rágásokat, mialatt a bogarak a magukkal hozott spórákkal megfertőzik a fákat.
A hazánkban is egyre gyakrabban ültetett turkesztáni szil ellenállónak bizonyul a kórokozóval szemben.
Botryosphaeria quercuum (Schwein.)Sacc., konídiumos alakja Botryodiplodia juglandicola (Schwein.)Sacc.
Különböző fás növények hajtásainak, ágainak kérgében foltokban jelentkező, sötét elszíneződést és elhalást okoz. A kéregelhálások többnyire az oldalágak kiindulása körül figyelhetők meg. A kéregfoltokban júniustól jelennek meg a fekete, gömbös piknidiumok. A bennük keletkező ovális, vastag falú konidiospórák 18-26 x 9-17 µm nagyságúak. Kezdetben egysejtűek és színtelenek, a piknidiumból kikerülve később némelyik kétsejtűvé és sötét színezetűvé válik. Az ivaros alak is megjelenik már a nyár folyamán, a tömlőspórák egysejtűek, széles orsó alakúak 24-42 x 10-18 µm méretűek. A megtámadott ágak a kéregelhalás körülölelővé válása esetén elpusztulnak. A betegség a szileken nem ritka.
Diplodia melaena Lév.:
A szilek hajtásainak, vékony ágainak elhalását okozó konídiumos gomba. A pusztuló ágak kérgében március-áprilisban fekete piknidiumok jelennek meg. A bennük keletkező konidiospórák kétsejtűek, sötétbarnák, 20-25 x 8-11 µm nagyságúak.
Stigmina compacta (Sacc.)M.B. Ell.
A fiatal szilfák un. vesszőüszkösödését okozó konídiumos gomba. A pusztuló és elhalt vesszőkön fekete, részben összefolyó, 0,5 - 1 mm átmérőjű terméspárnák (sporodochium) figyelhetők meg. A konidiospórák sötétbarnák, hengeres-bunkósak, 2-4 harántfallal és 1 vagy több hosszanti fallal osztottak, méretük 28-64 x 18-25 µm.
Cytospora ambiens Sacc.
Sokgazdás gyengültségi kórokozó, a hegyi szil elhaló, vékony ágain is megfigyelték.
Nectria cinnabarina (Tode ex Fr.)Fr.
Sok fa és cserjefaj ágain gyakori gyengültségi jellegű kórokozó. A valamilyen oknál fogva legyengült állapotba került fákat támadja meg. A szileken is előfordul. Konídiumos alakjának (Tubercularia vulgaris Tode ex Fr.) a pusztuló ágakon megjelenő narancsvörös sztrómái közismertek.
Nectria ditissima Tul.
A bükkrák kórokozója. Adatok vannak a hegyi szilen való előfordulását illetően is.
Törzskorhasztó taplók
Hazánkban a szileken, így a hegyi szilen is gyakrabban megfigyelt törzskorhasztó taplógombák a következők: bükktapló (Fomes fomentarius /L.ex Fr./Fr.), elterülő rozsdástapló (Inonotus obliquus /Pers.ex Fr./Pilat), alma likacsosgomba (Spongipellis spumeus /Sow.ex Fr./Pat.), pisztricgomba (Polyporus squamosus /Huds./ex Fr.)
Mindegyik faj fehérkorhasztó, sebzéseken, ágcsonkokon át fertőzik meg a fákat. Korhasztásuk elsősorban idős törzsekben fordul elő.
Irodalom
Bánhegy J., Tóth S., Ubrizsy G., Vörös J. (1986): Magyarország mikroszkopikus gombáinak határozókönyve. Akadémiai kiadó Budapest.
Brandenburger, W. (1985): Parasitische Pilze an Gefäßpflanzen in Europa. Gustav Fischer Verlag Stuttgart New York.
Butin, H.: (1996): Krankheiten der Wald- und Parkbäume. Georg Thieme Verlag Stuttgart New York
Ellis, M. B., Ellis J.P. (1985): Microfungi on land plants. Croom Helm London Sydney.
Igmándy Z. (1991): A magyar erdők taplógombái. Akadémiai kiadó Budapest.
Schmelzer, K. (1969): Das Ulmenscheckungs-Virus. Phytopath. Zeitschr. 64, 39-67.
Ophiostoma ulmi/novo-ulmi. A kórokozó és a betegség lefolyása.
(Butin 1996 után)
a. pusztuló szilfa b. edény-elszíneződés a beteg ág metszetén c. a kis szil szíjácsszú költési menete és a bogár (g) d. e. a kórokozó anamorfája (Pesotum) h. a bogár rágásképe az ágvillánál
