Nevezéktana
A madárcseresznyét 1753-ban LINNÉ, a nagy svéd botanikus Prunus avium néven vezette be a tudományba, Species plantarum c. művében ô adja elôször e faj tudományos leírását. A Prunus tudományos nemzetségnevet a görög prumnon illetve az ebbôl levezethetô latin prunus név alapján alkotta LINNÉ, mely mindkét nyelvben a madárcseresznyével rokon szilvafát jelöli. A fajnévként szereplô avium a latin avis-ból származik, s utal arra, hogy e fajt elsôsorban madarak terjesztik. A mintegy 200 fajt magába foglaló népes Prunus nemzetséget késôbb felosztották, így 1794-ben MOENCH a madárcseresznyének a Cerasus avium tudományos nevet adta. Az új nemzetségnév Cerasunt kisázsiai város nevébôl, illetve az ebbôl levezethetô görög kérasos = cseresznye szóból származik.
Elterjedése
A kultúrába vett madárcseresznye kivadulása és meghonosodása miatt pontos elterjedési területét ma már nehéz közreadni. Az area java része Közép- és NyugatEurópára esik, hiányzik a Német-lengyel aIföldrôl, az Alpok és a Nagyalföld jelentôs részérôl. Dél -Európában szórványos elôfordulása van a Kaukázusban, Olaszországban, a Balkán-félszigeten. Feltehetôen ôshonos Nagy-Britannia délkeleti részén, viszont megkérdôjelezhetô az észak-afrikai spontaneitása. Szigetszerű megjelénése van még a Fekete-tenger kömyékén, a Kaúkázusban és a Kaszpi-tó déli részén is. A folytonos elterjedési területet szemlélve szembe tűnik a szubatlanti súlypont, ami egyben utal a madárcseresznye ökológiai igényeinek jellegére is. Kontinensünkön a 65. szélességi körtôl északra ôshonosan már sehol sem találjuk, dél-skandináviai megjelenése teljes egészében kivadulásnak tekinthetô (1. ábra).
Elterjedésének vertikális tagolódását elemezve elmondható, hogy tipikusan a középhegységek fája, azaz szubmontán elem. A központi Alpokban is - ahol egyébként meglehetôsen ritka - csak 1700 m tszf. magasságig kapaszkodik fel, itteni példányai már csak cserjetermetűek maradnak, s termést ritkán érlelnek. A kárpátmedencei megjelenés függôleges tagozódásáról jó képet kapunk FEKETE LAJOS és MÁGÓCSY-DIETZ SANDOR 1913-ban megjelent "Az erdészeti jelentôségű fák és cserjék elterjedése a Magyar Állam területén" c. könyvébôl. Nagyszabású művükbôl kiderül, hogy a Kárpátok és a Kárpát-medence viszonylatában a madárcseresznye átlagosan 938 m tszf. magasságnál fordul elô. Legmagasabbra a Déli-Kárpátokban kapaszkodik, a Szebeni-havasokban 1304 m-en éri el maximumát. A nagyobb tájegységekre vonatkoztatva átlagos és legmagasabb tengerszint feletti elôfordulását az 1. táblázat mutatja.
Elôfordulása
Jelenlegi hazai elôfordulásáról az üzemtervi adatok alapján összeállított térképbôl (2. ábra) kaphatunk képet. E szerint elôfordulásának súlypontja a Magyarközéphegységre és a Dunántúli- (különösen Délnyugat-dunántúli) dombvidékre esik. A síkvidéken csak aIföldperemi helyzetben találjuk, a Szatmár-beregi-sík, Nyírség, Szigetköz, Mezôföld és Dráva-sík erdeiben bukkan fel, a kontinentális klímahatás alatt álló többi alföldi területrôl hiányzik.
A madárcseresznye a gyertyános-kocsánytalan tölgyesek és a gyertyánoskocsányos tölgyesek tipikus elegyfája, ökológiai igényei csaknem egybeesnek a gyertyánééval. Ezen kívül szórványosan fellép a bükkösökben, üdébb tölgyesekben, szikla-; törmeléklejtô- és szurdokerdôkben is: A szárazabb hegyvidéki tölgyesekben és bokorerdôkben csak letörpülô, rövidebb életkorú egyedeit lehet megtalálni.
Alaktana
Termet és kor tekintetében csak szerény méreteket ér el a madárcseresznye. A 20 m-nél magasabb egyedek ritkák, a 25 m-t csak kivételes esetben lépi túl. Enyhén hajlott,hengeres, a koronában is végigkövethetô törzsét;vörösesbama, fényes, gyűrűsén elváló kéreg borítja. Idôsebb egyedeken a törzs alján durván repedezett, feketésszürke kéreg alakul ki. Koronája szabad állásban széles tojásdad alakú, laza szerkezetű, zárt állásban magasra tolódó, sudaras, törzse jól feltisztuló. Hajtásrendszerében nagyon sok rövidhajtás jön létre, ezek a keskeny rügypikkelyripacsoktól sűrűn gyűrűzöttek, rajta a rügyek csokrosan állnak. Itt a középsô, keskenyebb rügy levélrügy, míg a körülötte álló duzzadtabb rügyek virágrügyek. A több éves, fejlettebb rövidhajtásokat a kertészeti szakirodalom . bokrétás termônyársnak vagy termôbokrétának hívja. Vörösesbama, szürkés foltokkal borított hosszúhajtásán a fényesbama, hegyes rügyek szórtan állnak. Lombozata sajátos, leveleit ugyanis kissé csüngeti. A 6-15 cm hosszú levelek tipikus mezofita (üde termôhelyeken élô növény) külsôséget kölcsönöznek. A visszástojásdad vagy elliptikus, nagy felületű levelek lemeze vékony, többnyire gyengén fénylô, enyhén redôs felületű és világoszöld színű. Különleges, párologtatást szabályozó berendezésekre különösebben nincsen szüksége, kifejlett állapotban csak a levéIfonákon kiemelkedô erezet mentén találunk maradó pelyhes szôrzetet. A 3-5 cm hosszú levélnyél a napos oldalon pirosasra színezôdik, s a levélváll közelében rajta két fejlett, vöröslô mirigyszemölcsöt találunk. Ezek a madárcseresznyére feltűnôen jellemzô mirigyszemölcsök egyébként működésképtelenné vált virágon kívüli nektáriumok. Ôsszel lombozata sárgán át vörösesre színezôdik, különös dekoratív külsôt kölcsönözve a fának. Április második felétôl, lombfakadással egyidôben megjelenô virágai fehérbe öltöztetik az ébredezô erdô madárcseresznyéit, ilyenkor már messzirôl fel lehet fedezni ôket. A rövidhajtások csúcsán rendszerint 2-5 virágú, hosszú kocsányú csomókat találunk, melyek alapjánál sárgás, szétterülô fellevelek vannak. Fényes felületű, csonthéjas termései júniusban émek, a csontár gömbölyű és sima felületű. Magjai ciánglikozidot tartalmaznak, ezért mérgezôek.
100 évnél idôsebb madárcseresznyérôl alig van tudomásunk, 70-80 éves korában rendszerint bélkorhadásnak indul, s elpusztul.
Változatossága
A madárcseresznye változatossága fôleg a levelek nagyságában, a termés színében, ízében és nagyságában mutatkozik meg. Alak körében a legjelentôsebb eltérések az elterjedési terület déli és délkeleti részében tapasztalhatók. Mivel termesztésbe vont változatai könnyen kivadulnak, s a vadon élô madárcseresznyével keresztezôdnek, ezért egyes populációkon belül is nagyfokú változatosság lép fel. A vadon termô alfajt (ssp. avium) elsôsorban kicsi,1 cm-nél kisebb, kemény húsú, alig leveses, kesernyés ízű és éretten fekete színű termései alapján lehet felismemi. Termesztett kultúrváltozatait két nagyobb csoportba sorolják: 1. puha, leveses húsú, édes ízű, éretten fekete termésű szívcseresznyék (convar. juliana); 2. kemény, ropogós húsú, alig leveses, kevésbé édes, éretten piros termésű ropogós cseresznyék (convar. duracina).
Más fajokkal alkotott hibridjei közül; a madárcseresznye x csepleszmeggy keverékfajt kell kiemelni. Neves dendrológusunk, KÁRPÁTI ZOLTÁN 1944-ben Cerasus x mohácsyana névvel illette ezt a hibridet, mely elsôsorban a madárcseresznyének már nem kedvezô meleg, meszes talajú, száraz és napos termôhelyeken életképes. Gyakran kisebb (10 m) fává is megnô, levelei a csepleszmeggyéhez hasonlóan kicsik és bôrszerűek. A sajmeggyel és közönséges meggyel alkotott hibridjei a természetbôl nem, csak mesterséges úton elôállítva ismeretesek.
A madárcseresznye egyike a leggyönyörködtetôbb fáinknak. Télen a fénylô vörösesbama, gyűrűsen elváló kérge, tavasszal bôséges virágzása, nyáron feketéspiros, madarak kedvelte termése, ôsszel a sárgától a vörös minden ámyalatáig pompázó lombszínezôdése méltán teszi a magyar erdôk pompás díszévé.
Dr. Bartha Dénes
