| Bevezetés
Sorozatunk első részében vázlatosan bemutattuk a magyar ("barnarügyű", "lapályi", "szlavón", "pannon") kőris (Fraxinus angustifolia subsp. danubialis, syn: F. a. subsp. pannonica) megismerésének viszontagságos történetét. Ebben a cikkben a magyar kőris botanikai jellemzőiről szólunk, összehasonlítva azokat a magas kőrisével. Már itt utalunk arra, hogy általában egyetlen bélyeg vizsgálata nem elégséges a két faj egyértelmű szétválasztására, mindig több bélyeget célszerű egyszerre elemezni.
Alaktana
Mivel a magas kőris és a magyar kőris morfológiai bélyegei nagyobbrészt hasonlítanak vagy megegyeznek, ezért a differenciális jellemzőket részletesen és a két taxont összehasonlítva mutatjuk be. Ezek a hasonló vagy egyező bélyegek játszhattak közre abban, hogy a két taxont hosszú ideig nem különítették el, s csak az utóbbi közel fél évszázadban ismerték fel a magyar kőris elkülönülését.
A magyar kőris termete, habitusa hasonló a magas kőriséhez. Korabeli leírásokból tudjuk, hogy a híres szlavóniai tölgyesekben a magyar kőris, miként a mezei szil is, magasság és átmérő tekintetében vetekedett a szlavón tölggyel. A "fehérfa", ahogy faanyaga alapján a magyar kőrist Szlavóniában hívták, a 40 m-es magasságot és az 1,5-2 m-es mellmagassági átmérőt is elérhette. Kozaracz József m. kir. főerdész az Erdészeti Lapok 1894. évi kötetében "Egy kőrisfa erdőről" címmel beszámol egy olyan állományról, "mely az ember hozzájárulása és beavatkozása nélkül, teljesen a természet erejéből jött létre". Ez az erdő a Száva árterületén feküdt, s áradás idején évről-évre 3-5 hónapon keresztül víz alatt volt. Ennek ellenére az egyedek 12 %-ának mellmagassági átmérőjénél 70-120 cm közötti értéket mértek. Szintén az Erdészeti Lapok számol be 1925-ben egy "óriási méretű közönséges kőris rönkőről", amelyet Boszniában termeltek ki, s a vasúti feladásánál hossza 11 méter, középátmérője 160 centiméter, térfogata 18 köbméter volt. "Habos, virágos" faanyagából 186.800 négyzetméternyi furnért készítettek. Ma hazánk legtermetesebbnek tartott magyar kőrise a Dráva-síkon Besence község határában, a Fekete-vízhez közel a falu várdombi legelőjén található, melynek magassága 32 m, törzskerülete 654 cm.
Különbség fedezhető fel a magas és a magyar kőris kéregalakulásában is. Előbbi kérge sokáig (35-40 éves korig) sima marad, zöldesszürke színű, s néha feketés harántgyűrűket lehet megfigyelni, majd hosszant repedezett vastag, szürke héjkéreg alakul ki nála. Utóbbi kérge hamarabb (25-30 éves korában) kezd repedezni, s a barnásszürke héjkéreg nem csak hosszanti, hanem keresztirányban is sűrűn repedezik.
A vessző színében is fedezhetünk fel különbséget, a magas kőrisé zöldesszürke, fénytelen, rajta megnyúlt paraszemölcsöket és széles levélripacsot láthatunk. A magyar kőrisnél viszont a vessző sötét- vagy olajzöld, fénylő, a paraszemölcsök pedig kerekdedek és a levélripacs keskeny. Határozott különbség mutatkozik a rügy-(levél-)állásban is. A kőrisekre jellemző keresztben átellenes állás mellett megfigyelhető az ún. hármas álörvös állás is, mikor egy nóduszon 3 rügy ill. 3 levél jelenik meg. Ez a magas kőrisnél rendkívül ritka, a magyar kőrisnél ellenben kimondottan gyakori jelenség, az egyedek több mint a felénél jelentkezik. (Ez a hármas álörvös állás egy faegyeden belül az alsóbb ágakon gyakoribb, így a fényt jobban tudja hasznosítani a nagyobb levélfelület miatt. Megjegyzendő, hogy más Oleaceae családba tartozó nemzetségeknél is előfordulhat ez a hármas álörvös állás, így megfigyelték az orgona, fagyal és olajfagyal nemzetség fajainál is.) A legpregnánsabb különbség a rügy színében mutatkozik meg, erre figyeltek fel a leghamarabb, s innen származik a "feketerügyű" és a "barnarügyű" kőris elnevezés ill. korábbi megkülönböztetésük is. A magas kőris fekete rügypikkelyei alapján határozottan elkülöníthető a magyar kőris sötét kávébarna rügypikkelyeitől. De a csúcsrügyek nagysága és alakja is jó megkülönböztető bélyeg, a magas kőris nagy, gúla alakú csúcsrügye kétszer (-háromszor) akkora, mint a magyar kőris kúpos csúcs-rügye.
A leveleket vizsgálva sok, de alapos odafigyelést igénylő differenciális bélyeget találunk. Itt hívjuk fel a figyelmet arra a tényre, hogy a kőrisek fiatalabb egyedeinek levelei lényegesen különböznek a középkorú és az idősebb egyedek leveleitől, a most következő jellemzés ez utóbbiakra vonatkozik. A magas kőris levelei nagyobbak, 20-30 cm hosszúak és 9-13 levélkéből összetettek, míg a magyar kőrisnél 15-25 cm hosszú és 7-11 levélkéből álló leveleket találunk. A levélkék a magas kőrisnél nagyobbak és szélesebbek, mint a magyar kőrisnél, előbbinél a váll lekerekített, a csúcs kihegyesedő, utóbbinál ék alakú ill. hegyes vagy hosszan kihegyezett. Szabad szemmel is jól lehet látni a levélkék széle fűrészezettségének különbségeit. A magas kőrisnél a levélke válla is fűrészes, míg a magyar kőrisnél ép, előbbi fajnál a fogak sűrűn állók, előreirányulók vagy begörbülők, a bemet-szések szűkek, számuk jóval több az oldalerekénél. A magyar kőrisnél a levélke széle gyéren fogazott, a fogak nyúlánkak, szálas és elálló csúcsúak, bemetszéseik öblösen kikerekítettek, számuk ± megegyezik az oldalerek számával. A levélkéket megfordítva a magas kőris esetében a főér mentén többnyire finoman pelyhes szőrzetet találunk, a magyar kőrisnél viszont kopasz a fonák. Látványos a különbség a lombozat őszi színeződésében is. A magas kőris lombja nem színesedik, zölden lehull, míg a magyar kőrisnél sárga vagy ibolyásvörös lombszínben gyönyörködhetünk.
Virágzáskor is érdemes górcső alá venni kőriseinket, mert a virágzat típusa egyértelmű, s a határozókönyvekben a legfontosabbnak tartott bélyeg. A magas kőrisnél elálló buga virágzatot találunk, azaz az alsó oldalágak tovább ágaznak, a magyar kőrisnél kissé bókoló, nyúlánk fürtvirágzat jelenik meg, azaz az alsóbb oldalágak sem ágaznak el a virágzatban. (Megjegyzendő, hogy a hármas álörvös állás esetenként a magyar kőris virágzatában is megfigyelhető.) Ezeket a bélyegeket terméses állapotban is lehet és érdemes vizsgálni!
Kevésbé egyértelmű különbségek vannak magánál a termésnél, bár ennek pontos ismeretére a magkereskedelemben és a csemetetermesztésben nagy szükség lenne. A magyar kőris valamivel nagyobb lependékei általában felső harmadukban a legszélesebbek, világosbarnák, a magas kőrisnél a lependék szárnya többnyire középen a legszélesebb, a termés okkersárga vagy szürkésbarna. |
|
1. táblázat - A magas kőris és a magyar kőris főbb elkülönítő bélyegei
|
Jellemző |
Magas kőris (MK) |
Magyar kőris (MAK) |
|
Vessző |
zöldesszürke, fénytelen, paraszemölcsei megnyúltak, levélripacsa széles |
sötétzöld v. olajzöld, fénylő, paraszemölcsei kerekdedek, levélripacsa keskeny |
|
Rügyállás |
keresztben átellenes, a hármas álörvös rügyállás nagyon ritka |
keresztben átellenes, a hármas álörvös rügyállás nagyon gyakori |
| Csúcsrügy |
nagy, gúla alakú |
kisebb, kúpos |
| Rügypikkely |
fekete |
sötét kávébarna |
| Levél |
20-30 cm hosszú |
15-25 cm hosszú |
| Levélkék |
| száma |
9-13/11 db |
7-11/9 db |
| alakja |
lándzsás |
lándzsás v. keskeny lándzsás |
| hossza |
6-10 cm |
5-8 cm |
| szélessége |
1,5-3,5 cm |
1-2,5 cm |
| válla |
lekerekített, fűrészes |
ék alakú, nem fűrészes |
| széle |
± egyenlőtlenül fűrészes, a fogak sűrűn állók, előreirányulók, bemetszéseik egyenesek, számuk jóval több az oldalerekénél |
gyéren fogazott, a fogak nyúlánkak, szálas és elálló csúcsúak, bemetszéseik öblösen kikerekítettek, számuk ± megegyezik az oldalerekével |
| csúcsa |
kihegyesedő |
hegyes v. hosszan kihegyezett |
| fonáka |
a főér mentén többnyire finoman pelyhes |
kopasz |
| Õszi lombszín |
zöld |
sárga v. ibolyásvörös |
| Virágzat |
elálló buga |
kissé bókoló, nyúlánk fürt |
| Termés |
| hossza |
30-45 mm |
30-52 mm |
| alakja |
a szárny többnyire a közepén a legszélesebb |
a szárny többnyire a felső harmadában a legszélesebb |
| színe |
okkersárga v. szürkésbarna |
világosbarna | | |
| Elterjedése
Az alapfaj, a keskenylevelű kőris (F. angustifolia) tipikus szubmediterrán flóraelem, areája Dél-Európát és Kis-Ázsiát foglalja magába. Alfaja, a magyar kőris viszont elszakadt az alapfaj elterje-dési területétől, önálló, északibb areát mondhat magáénak. A Pannon-medencén kívül benyomul a Bécsi- és a Morva-medencébe, s megtalálható még a Kárpát-medencén túl a Dunát kísérve Olténiában, Munténiában és Dobrudzsában is. Morfológiai különbségein kívül tehát az önálló elterjedési terület is alátámasztja alfaji szinten történő elkülönítését. Tipikus planicien elem, a déli-es származásával kapcsolatba hozható hosszú vegetációs időszakot és nagy hőösszeget csak a sík vidékeken kapja meg, már a dombvidékekre sem hatol fel.
Előfordulása
Magyarországi előfordulását illetően a statisztikai adatok nem megbízhatóak, mivel az erdészeti üzemtervekben még most is számos esetben magas kőrisként szerepeltetik. A statisztika csak 6.750 ha magyar kőrist tüntet fel, míg a magas kőris területe 24.670 ha. A valóságtól való leg-szembetűnőbb eltérést a Nagyalföld adataiban találjuk, magas kőrisként 6.810 ha, magyar kőris-ként 5.280 ha szerepel. Ezek a számadatok is arra utalnak, hogy erdészszakmánk a két kőris meg-különböztetésében még nem elég konzekvens.
Sík vidékeinken általánosan előfordulónak mondhatjuk, kivételt csak a Szigetköz jelenti, ahol - furcsa módon - a magas kőris helyettesíti a magyar kőrist, utóbbi csak szórványosan jelenik itt meg. Egyéb alföldi területünkön előforduló magas kőris viszont nagy valószínűséggel bevitt és ültetett eredetű.
Az erdőtársulások közül állományalkotóként jelenik meg a tölgy-kőris-szil ártéri (keményfás) li-geterdőkben, de behatol a fűz-nyár ártéri (puhafás) ligeterdők magasabb térszíneire is, mivel a kocsányos tölgynél jobban elviseli az elöntést. Jellemző kísérő elem az alföldi égerlápokban, ahol a termőhely száradásával (pl. a Duna-Tisza közén) átveheti a mézgás éger szerepét, és állományo-kat képezhet ("kőrislápok"). Elegyfaként fellép még a gyertyános-kocsányos tölgyesekben, továb-bá a zárt homoki tölgyesek mélyebb fekvésű részein és a sziki tölgyesekben is.
Változatossága
A magyar kőrist alfaji rangon hasítják ki a keskenylevelű kőris (F. angustifolia) alakköréből. Rajta kívül megkülönböztetik a subsp. angustifolia és a subsp. oxycarpa (hegyesfogú kőris) alfajokat, me-lyek együttes jellemzői, hogy kistermetű fák, termésük pedig rövid, 2,5-3,5 cm hosszú. Az előző alfaj levélkéi kopaszok, utóbbié a fonák erein molyhosak. A subsp. angustifolia a Földközi-tenger medencéjének nyugati részét, a subsp. oxycarpa a keleti részét lakja, elterjedésüket éles vonallal azonban nem lehet kettéválasztani.
A magyar kőris a leveleket és a termést illetően nagy formagazdagságot mutat. Kárpáti Zoltán dendrológusunk a levélkék száma, alakja, a termés alakja, csavarodottsága, csúcsa alapján 15 for-mát különböztetett meg, melyek gyakorlati jelentőséggel különösebben nem bírnak.
Kevésbé kutatott, bár erdőművelési szempontból nem elhanyagolható a magas kőris és a magyar kőris hibridizálódása. A két faj könnyen kereszteződik, s helyenként gyakoriak a hibridpopulációk. Ilyet lehet megfigyelni a Kisalföld középső sávjában a szigetközi magas kőris előfordulás és a dél-ről fölnyomuló magyar kőris előfordulása miatt. De a dombvidékekre leereszkedő magas kőris egyedek is könnyen kereszteződhetnek a közeli sík vidékek magyar kőris egyedeivel, például Dél-Dunántúlon figyelhetjük meg ezt az esetet.
|
