|
A magyar kőris termőhelyigénye |
| A magyar kőris ökológiai igényének jellemzésére legjobban az elterjedési területe alkalmas. Magyar kőrissel elsősorban a Balkán északi részén, a Pannon-medencében, Nyugat-Ukrajnában találkozhatunk. Magyarország síkvidéki területein - az erdőtervi adatok szerint - mindenütt megjelenik (BARTHA et al., 1995). Mivel az erdőtervi adatok, a magyar kőris esetén nem biztos, hogy megbízhatóak, előfordulását elsősorban a Duna és a Tisza, valamint mellékfolyói, a Dráva-sík, valamint a Dél-Dunántúl dombvidékeihez és a Duna-Tisza köze vizes termőhelyeihez köthetjük. A Szigetközben a magas kőris helyettesíti. Ökológiai igényének vizsgálatára érdemes azon erdőtársulások termőhelyét bemutatni, ahol leggyakrabban előfordul. Magyar kőrissel elsősorban a tölgy-kőris-szil (keményfás) ligeterdőkben, a sík- (és domb-) vidéki gyertyános-kocsányos tölgyesekben, az égerlápokban, valamint a sziki tölgyesekben találkozhatunk. A magyar kőris átmeneti fafaj a fűz-nyár (puhafás) ligeterdőkből a tölgy-kőris-szil (keményfás) ligeterdő állományai felé (MAJER, 1972). A fenti társulások termőhelyének jellemzését TÓTH (1958) és JÁRÓ (2000) munkája alapján tehetjük meg. Az alföldi területeink mintegy kétharmadát valamikor azonális, a felszíni és a felszín alatti vizek által meghatározott növénytársulások borították. Ezek fennmaradását a folyók árhullámai, a felszínre illetve a felszín közelébe emelkedő talajvíz, valamint a mélyedésekben tartósan megmaradó víz tette lehetővé. Egy-egy jelentősebb árhullám után az egyes termőhelyek és így a rajtuk található növénytársulások is gyorsan megváltozhattak. A folyószabályozások, ill. az egyre ritkábbá váló tartós elöntések hatására a termőhelyekben gyors változások következnek be. Így folyó menti bokorfüzesek alakulhattak át pár évtized alatt fűz-nyár ligeterdővé (JÁRÓ, 2000). A tölgy-kőris-szil (keményfás) ligeterdők elsősorban erdőssztyepp klímában fordulnak elő, de megtalálhatóak a zárt tölgyes, illetve a gyertyános-tölgyes klímában is. A szélsőséges klimatikus adottságokat a kedvező hidrológiai viszonyok mérséklik, amelyek meghatározóak a magyar kőrist is tartalmazó állományok életében. Ezen erdők az árterek középmagas fekvésű területein alakulnak ki, amelyek a folyók átlagos középvízszintje felett 2-3 méterrel találhatóak, és vegetációs időszakban csak 1-4 hetes vízborítást kapnak (TÓTH, 1958). Ha a terület feltöltődése, vagy mederváltozás miatt az elöntés megszűnik, akkor a tölgy-kőris-szil ligeterdő fokozatosan átalakul, és akár gyertyános-kocsányos tölgyes alakulhat ki, mint ahogy az Alsó-Duna mentén néhány termőhelyen már meg is történt. Mivel az alföldi folyóink folyamatosan változtatták medrüket és nagy mennyiségű hordalékot raktak le, a mellettük található ligeterdők elhelyezkedése és kiterjedése is mindig változott. A fenti területek az erdészeti hidrológiai besorolás alapján időszakos vagy változó vízellátásúak (JÁRÓ, 2000), de lehetnek állandó vízhatásúak is. Ilyen körülmények között elsősorban humuszos öntéstalajok, öntés erdőtalajok, illetve a nyers öntéstalajok kombinációi találhatók meg, ezeken a talajokon kell keresnünk a magyar kőris optimális termőhelyi körülményeit is. Ezen talajok kialakulásában a rendszeres elöntés játszik döntő szerepet. Az egyes elöntések során, a terület folyótól való távolsága, a víz sebessége és az elöntés idejének hossza függvényében különböző szemcsenagyságú üledékek rakódnak le. Mivel ilyen helyzetben az elöntések nem tartanak hosszú ideig, lehetőség van szervesanyag felhalmozódására, így humuszos réteg, illetve humuszos öntéstalaj létrejöttére. Hasonló módon alakulnak ki az öntés erdőtalajok is, ezeknél azonban az erdőállomány hatására erőteljesebb savanyodás lép fel, és gyakran megjelennek a diós szerkezeti formák (SZODFRIDT, 1993). (Megjegyezzük, hogy az utóbbi talajtípust a mezőgazdasági talajosztályozás nem különíti el (STEFANOVITS el. al., 1999)). Az elöntések változásával gyakran előfordul, hogy a humuszos szintre újra szervesanyag-mentes üledék rakódik le, így a humuszos szint eltemetődik, és a talaj legfelső rétege humuszmentes lesz, ebben az esetben beszélhetünk nyers öntéstalaj kombinációról. Termőképességében ez nagyban hasonlít az előző két típushoz. A fenti talajok általában mély vagy középmély termőréteggel, és az öntés anyagtól függően különféle fizikai féleséggel rendelkeznek. Míg a Tisza és mellékfolyói mentén elsősorban agyag, agyagos vályog és vályog fizikai féleségű, túlnyomórészt savanyú öntésanyaggal találkozhatunk, addig a Duna-mentén az öntésanyag nagy része meszes kémhatású finom és durva homok. Lényegesen kisebb kiterjedésűek azok az állományok, amelyek átmenetet képeznek a keményfás ligeterdők és a gyertyános-tölgyesek között, és elsősorban a gyertyános-tölgyes klímájú Szatmár-Beregi-síkon fordulnak elő, kis kiterjedésben (JÁRÓ, 2000). Termőhelyeik sok tekintetben hasonlóak a keményfás ligeterdőkhöz. Hidrológiájukban időszakos, vagy változó vízellátottságúak, a többletvíz a vegetációs időszakban egyszer-kétszer feltölti a talaj természetes vízkapacitását (JÁRÓ, 2000). Talajuk leggyakrabban öntés erdőtalaj, illetve réti erdőtalaj. Mindkét talaj kialakulásában az öntéshatás mellett igen jelentős az erdő savanyító hatása is. A réti erdőtalajon, a többletvízre utalóan, rozsdabarna elszíneződés is megfigyelhető a szelvényben (SZODFRIDT, 1999). A talajok fizikai félesége leggyakrabban vályog, vagy agyagos-vályog, középmély vagy mély termőréteggel. Általában savanyú vagy gyengén savanyú kémhatásúak (JÁRÓ, 2000). A magyar kőrissel találkozhatunk még a sík- (és domb-) vidéki gyertyános-kocsányos tölgyesekben is. Ilyen állományok szórványosan az alföldek peremi területein fordulnak elő. A magyar kőris elsősorban a Dél-Dunántúlon (Belső-Somogy, Dráva-sík) jelenik meg a fenti társulás elegyfajaként (BARTHA, 2004), ahol még nagyobb kiterjedésben megtalálhatóak a gyertyános-kocsányos tölgyes állományok. A fenti állományok megjelenését elsősorban a kedvezőbb, nedvesebb mikroklíma teszi lehetővé, így elsősorban a mélyebb fekvésű lapályokban, a hegy- és domblábak szélestalpú völgyeiben találkozhatunk velük. Ezek a gyertyános-kocsányos tölgyes állományok túlnyomórészt valamikori öntés talajokon, lejtőhordalék talajokon és kisebb kiterjedésben barna erdőtalajok egyes típusain állnak. Hidrológiájukat tekintve többlet-vízhatástól független, időszakos vagy szivárgó vizes termőhelyeken találkozhatunk a magyar kőrissel. Az öntés, illetve a hordalék jellegnek megfelelően különféle fizikai féleségű rétegek rakódhatnak egymásra. Ezen rétegek víztartó képessége és a talajvízszint mélysége nagyban meghatározza az állományok növekedését. Tápanyag-ellátottságuk rendszerint jó, sőt kiváló, hiszen a folyamatos hordalék lerakódás mindig szervesanyag lerakással is járt, így gyakorlatilag a teljes talajszelvényben van felvehető, mineralizált tápanyag. Ezek az öntés- és hordaléktalajok gyakran az állományok hatása alatt, évszázadokon keresztül, öntés erdőtalajjá ill. lejtőhordalék erdőtalajjá fejlődtek, jelezvén, hogy az erdőnek is jelentős szerep jutott a talajképződésben. Ennek nyomai a szintek differenciálódásában, mérsékelt kilúgozásban és szintdifferenciálódásban, a hasábos szerkezet B-szintben történő megjelenésében vannak. A magyar kőris kis elterjedésű növénytársulása a magyar kőrises égeres láperdő. Ez a társulás főleg a Duna-Tisza köze, a Szatmár-Beregi-sík, a Nyírség és a Belső-Somogy magas talajvizű medencéi, egykori morotvái tőzegén alakul ki. A tőzegképződés feltétele, hogy a tenyészidőszak egy részében a talajvíz a felszínig felemelkedjen. Magyar kőris előfordulása esetén a magas talajvíz mindig mozog, így nincs vízpangás, a víz általában oxigénben gazdag. A fentieknek megfelelően a magyar kőrises égeres láperedő felszínig nedves, illetve vízzel borított hidrológiájú területeken található meg. Mivel kialakulásában a talajvíz játssza a legfontosabb szerepet, a száraz erdőssztyepp klímájú területektől kezdve a gyertyános-tölgyes klímájú területekig előfordul (JÁRÓ 2000). |
 1. ábra - Magyarország vízborította és árvízjárta területei az ármentesítő és lecsapolási munkálatok megkezdése előtt (LÁSZLÓFFY W. nyomán). (Jelmagyarázat: 1= időszakosan vízzel borított területek, 2 = állandóan vízzel borított területek.) |
| A vízhatásnak megfelelően a magyar kőrises égeres láperdők talajának kialakulásában a tőzegképződés (szervesanyag víz alatt történő felhalmozódása) és a kotusodás (szervesanyag ásványosodása) játszik igen nagy szerepet. Általában lápos réti talajon és síkláp talajon találkozhatunk magyar kőrissel a fenti körülmények mellett. A lápos réti talajokban tipikus tőzeg nem található, mivel feltalajának szerves anyaga, az időszakosan fellépő száradás miatt, humuszosodik. A kotus síkláp talajok, amelyek általában vízzel borított, vagy felszínig nedves hidrológiájúak, ritkán száradnak ki, így itt esetleg tőzegréteggel és kotus réteggel is találkozhatunk. Mivel ezek a termőhelyek már vizesebbek, itt a mézgás éger az uralkodó fafaj, a magyar kőris alárendeltebb szerepet játszik. A fenti talajok általában sekély, vagy középmély termőrétegűek. A vízzel borított tőzeges síkláp talajon a magyar kőris már hiányzik (JÁRÓ, 2000). Amennyiben az égerlápok a talajvízszint csökkenése miatt száradni kezdenek, az éger fokozatosan kiszorul belőle, így a magyar kőris alkot konszociációt ("kőrisláp") (BARTHA, 2004). A lecsapolások, árvízmentesítések eredményeképpen a korábbi tölgy-kőris-szil ligeterdők termőhelyeinek egy része a felszínhez közeli, a sófelhalmozódás szempontjából a kritikusnál magasabb talajvíz eredményeképpen elszikesedett. Ilyen termőhelyi körülmények között jöttek létre a sziki tölgyesek, amelyekben megtalálhatóak a magyar kőris gyenge növekedésű példányai is. Ezen erdőssztyepp klímában található termőhelyekre a változó, illetve az időszakos vízellátottság jellemző. A vegetációs időszak kezdetére a talajvízszint megemelkedik, aminek köszönhetően a talaj vízzel telítődik. Ugyanakkor a megemelkedő talajvízszint nagy mennyiségű sót hoz magával a mélyebb rétegekből, amely sók a szárazabb időszakokban a felsőbb talajszintekben kicsapódnak, és azok elszikesedését okozzák. A korábbi öntéstalajok, réti talajok esetleg hordaléktalajok egy része kezdetben, mélyben sós altípussá, azt követően pedig szolonyeces szikessé alakult. Ennek látható morfológiai jele a B-szint oszlopos szerkezete, valamint a kimutatható magas kicserélhető nátrium tartalom az adszorpciós komplexekben. Ezen termőhelyi körülmények között a magyar kőris megmaradt, azonban jól nem fejlődik. A fentiek alapján elmondhatjuk, hogy a magyar kőris ökológiai igényét elsősorban a folyó menti, talajból származó többletvízzel rendelkező termőhelyek elégítik ki. Ezen termőhelyek valamikor a mainál sokkal nagyobb kiterjedésűek voltak Magyarországon, amit jól mutat az 1. ábra. A tájon megjelenő ember igen jól alkalmazkodott a helyi sajátságokhoz, és mivel elsősorban halászatból, legeltetésből és fakitermelésből, valamint vadászatból élt, az ökológiai tényezőkhöz igazított fokgazdálkodással igyekezett számára kedvező irányba befolyásolni a vízviszonyokat (KAÁN, 1939, MOLNÁR, 1996). Ez a gazdálkodási mód elsősorban a mozgó vizek megjelenésének kedvezett, és az év nagy részében megfelelő vízellátottságot jelentett a legelők és az erdők számára. A XIX. század nagy vízrendezési munkák a folyó menti keményfaliget erdők, így a magyar kőris visszaszorulását eredményezték. A nagy kiterjedésű időszakosan, illetve állandóan vízzel borított területek kiterjedése erősen lecsökkent. |
 2. ábra - A talajképződés "idősora" a folyóvölgyekben, különböző talajvízhatás alatt (VÁRALLYAY, 2000 nyomán). (Jelmagyarázat: A = ármenetesítés előtt, B-C = ármentesítés után, Tv = talajvízszint, 1 = nyers öntéstalaj, 2 = humuszos öntéstalaj, 3 = mészlepedékes csernozjom, 4 = öntés réti talaj, 5 = réti talaj, 6 = réti csernozjom, 7 = terasz csernozjom, a = eolikus homok, b = lösz, c = öntés agyag, iszap, finom homok, d = durva homok, kavics, e = kavics.) |
|
Az ármentesített területeken a szárazabbá válással a talajfejlődés más irányban indult meg. Réti talajok és csernozjom talajok jelentek meg, amelyeken a magyar kőris már nem találja meg élőhelyét (2. ábra). Ezen talajoknál a talajvíz hatása gyakran gyenge, illetve teljesen megszűnik. Az Alföld kedvezőtlen klimatikus viszonyai között, ilyen többlet-vízhatástól független termőhelyeken a magyar kőris már nem tud megfelelően fejlődni. Néhány állománya a sziki tölgyesekben fennmaradt, ezek azonban a kedvezőtlen termőhelyi tényezők hatására csak sínylődnek. |
|
Dr. Bidló András, dr. Heil Bálint, dr. Kovács Gábor |
magyar kőris
A magyar kőris termőhelyigénye
Főszerkesztő
A magyar kőris termőhelyigénye A magyar kőris ökológiai igényének jellemzésére legjobban az elterjedési területe alkalmas. Magyar kőrissel elsősorban a Balkán északi részén, a Pannon-medencében, Nyugat-Ukrajnában találkozhatunk. Magyarország síkvidéki területein - az erdőtervi adatok szerint - mindenütt megjelenik (BARTHA et al., 1995). Mivel az erdőtervi adatok, a magyar kőris esetén nem biztos, hogy megbízhatóak, előfordulását elsősorban a Duna és a Tisza, valamint mellékfolyói, a Dráva-sík, valamint a Dél-Dunántúl dombvidékeihez és a Duna-Tisza köze vizes termőhelyeihez köthetjük. A Szigetközben a magas kőris helyettesíti. Ökológiai igényének vizsgálatára érdemes azon erdőtársulások termőhelyét bemutatni, ahol leggyakrabban előfordul. Magyar kőrissel elsősorban a tölgy-kőris-szil (keményfás) ligeterdőkben, a sík- (és domb-) vidéki gyertyános-kocsányos tölgyesekben, az égerlápokban, valamint a sziki tölgyesekben találkozhatunk. A magyar kőris átmeneti fafaj a fűz-nyár (puhafás) ligeterdőkből a tölgy-kőris-szil (keményfás) ligeterdő állományai felé (MAJER, 1972). A fenti társulások termőhelyének jellemzését TÓTH (1958) és JÁRÓ (2000) munkája alapján tehetjük meg. Az alföldi terüle
