Nevezéktana
LINNÉ 1753-ban megjelent Species plantarum-ában a nemes körtét és a vadkörtét még nem választotta el egymástól, Pyrus communis név alatt írta le őket, a vadkörtét e faj változatának (var. pyraster) tekintette. Később BURGSDORF 1787-ben faji rangra emelete, bár meg kell jegyezni, hogy a nemes körte fajtákkal való kereszteződés és kivadulás miatt a faji határokat nehéz élesen megvonni, ezért több botanikus inkább a régi Linné-féle nevet használja. Szinonim nevei közül gyakran fölbukkan a GäRTNER-féle 1791-ben adott Pyrus achras. A tudományos nemzetségnév a római köznyelvben a körtét jelentette, a klasszikus latin pirus írásmódot LINNÉ torzította pyrus-ra, ami később aztán meghonosodott. A communis a latinban közönségest jelent, melyet közismertsége miatt ragasztotta rá LINNÉ, a pyraster a pyrus és a görög aster összeolvadásából keletkezett, utóbbi csillagot jelent, mely a keresztben felvágott termés csillag alakúan elhelyezkedő magházaira utalhat. Az achras szintén görög faji jelző, a klasszikus görög nyelvben az élvezhetetlen vadkörtének felel meg.
Elterjedése
A vadkörte európai elterjedésű faj, de areájának szubmediterrán súlypontja van. Elterjedési területének északi határát Dél-Anglia (bár itt lehet, hogy csak meghonosodott), a Balti-tenger partvidéke, valamint Kiev-Voronyezs vonala képezi. Keleten a Kaukázus nyugati lejtőjén még megtalálható. Elterjedési területének déli részén a hegyvidékekre húzódik fel (1. ábra).
A Kárpát-medencében szinte mindenütt megjelenik a vadkörte, ahol elsősorban a síkvidékek és dombvidékek jellemző fája. Vertikális megjelenésének felső határát elsősorban melegigényessége szabja meg, a középhegységek alsó régiójában még jól érzi magát, a magashegységek fölső régiójában viszont már egyáltalán nem él meg. Kárpát-medencei legmagasabb megjelenéseit FEKETE LAJOS és BLATTNY TIBOR 1913-ban megjelent "Az erdészeti jelentőségű fák és cserjék elterjedése a Magyar Állam területén" c. nagyszabású munkájukban adják meg:
|
A vadkörte a legmagasabbra a Guttin-hegycsoportban a Cigánykő gerincére kapaszkodik fel, itt 1179 m tszf. magasságban található.
Előfordulása
Hazánkban a sík vidékektől a középhegységekig mindenütt előfordul, bár az Alföld egyes részeiről hiányzik (2. ábra).
Ez a hiány - a láp- és erősen kötött talajok kivételével - a természetes erdők területének lényeges lecsökkenésével, a több évszázados erdőkiéléssel magyarázható elsősorban. Középhegységeinkben főleg a délies, meleg oldalakon tenyészik. A vadkörte a száraz tölgyesek (homoki tölgyesek, lösztölgyesek, sziki tölgyesek, cseres-kocsányos tölgyesek, cseres-kocsánytalan tölgyesek, mész- és melegkedvelő tölgyesek) jellemző elegyfája, megjelenik a bokorerdőkben is elcserjésedve, az üde lomberdőkben és mészkerülő erdőkben viszont csak ritkán bukkan fel. Ezen kívül maradványként félkultúr környezetben sem ritka, FEKETE LAJOS és MÁGÓCSY-DIETZ SÁNDOR 1896-ban megjelent Erdészeti növénytanában a vadkörte hazai előfordulását és élőhelyeit röviden így foglalta össze: "Inkább a lapályos és dombos vidéken, kevésbé az előhegyeken; bokros helyeken, elparlagosodott vágásokban, legelőkön, erdőszéleken, berkekben és ligetekben, gyepükben, útak szélén sat."
Alaktana
A vadkörte rendkívüli méreteket és kort nem ér el. Külföldön 500 évesre becsült, 30 m magas és 470 cm mellmagassági törzskerületű egyedeket is jeleztek, hazánkban azonban a 200 év körüli egyedek már matuzsálemnek számítanak, s nagyon ritkák a 25 m-nél magasabb fák. Legnagyobb törzskörméretű (378 cm) vadkörténk a Nógrád megyei Kisternye község határában található, mely jó egészségi állapotnak örvend a ráépített magasles ellenére.
Kedvező termőhelyen nyúlánk, viszonylag jól feltisztuló törzset és sudaras koronát nevel, átlagosan 15 m magasra nő meg. Szabad állásban koronája viszont gömbölyded lesz, oldalágai megvastagszanak, a törzstől el- vagy lehajlanak. Kérge az idős törzsrészeken jellegzetes apró, négyzetes, lapos hátú, barnásszürke kéregcserepekre repedezik. Lombozata laza, hajtásrendszere erősen differenciált. A hosszúhajtások simák, világosbarnák és fényesek, a gyakori rövidhajtások keskeny levélripacsoktól gyűrűzöttek, ezeken kívül előfordulnak törpehajtások is, melyek erős, barna tövisben végződnek. Ez utóbbi a nemes körtéknél hiányzik. A differenciált hajtásrendszer a lombjavesztett fának berzedt külsőt kölcsönöz. Kúpos, sötétbarna hónaljrügyei a vesszőtől elállnak. A kerekded vagy széles tojásdad, 2-5 cm hosszú levelek xeromorf felépítésűek, azaz a levéllemez kissé bőrszerű, felül fényes, sötétzöld, oldalerei alig láthatók. A laza lombozat és a xeromorf levelek miatt csökken a párologtatás, így a hosszan tartó szárazságot is jól elviseli a vackor. Jellegzetessége még a levéllemez hosszúságát gyakran meghaladó levélnyél, valamint a tavasszal még gyengén molyhos hajtásrendszer is. 6-12 virágú sátorozó fürt virágzata a rövidhajtások csúcsán áprilisban, lombfakadással egyidőben jelenik meg. Pártája fehér, a 20 porzószál portokjai jellegzetesen bíborpirosak, felnyílás után feketéllők. A bibeszálakat a vacok gyűrűszerű duzzanata fogja körül. Termése szeptemberben érik, gömbölyded alakú, 2-3 cm átmérőjű, nagyon hosszú kocsányú, kövecses húsú és igen fanyar ízű. Pergamenfalú, 5 rekeszű magházában 2-2 lapos, barnásfekete mag van. Tuskóról mérsékelten sarjad, s előfordulhatnak olyan egyedek is, melyek gyökérsarjakat nevelnek.
Változatossága
A vadkörte változatos faj, melyet két, egymásba átfolyó alfajra osztanak. A nálunk gyakoribb és Közép- illetve Kelet-Európára jellemző ssp. pyraster levelei ép szélűek vagy csúcsi részen finoman fűrészesek, kifejlődve kopaszak, magháza kopasz, termése gömbölyded. A nálunk csak átmeneti alakokkal képviselt és Nyugat-Európára jellemző ssp. achras levelei kihegyesedő csúcsúak, határozottan és körben fűrészes szélűek, kifejlődve maradóan molyhos fonákúak, magháza molyhos, termése nyakas körte alakú. TERPÓ ANDRÁS az 50-es években a hazai vadkörte populációkból számos változatot és formát írt le, elsősorban a levélalak, levélszél, szőrözöttség, termésalak és terméskocsány hossza alapján.
A vadkörte nem csak a nevezéktannál említett nemes körte fajtákkal hibridizálódik, hanem a többi őshonos körte fajunkkal is. Így a fokozottan védett magyar vadkörtével (Pyrus magyarica), melyek hibridjét KÁRPÁTI ZOLTÁNról, a Kertészeti Egyetem botanika-professzoráról Pyrus x kárpátiana névre keresztelt TERPÓ ANDRÁS. Ez a hibrid, miként a magyar vadkörte is rendkívül ritka. Gyakoribb viszont a másik védett körtefajunkkal, a vastaggallyú körtével (Pyrus nivalis) alkotott hibrid, mely Nyugat-Dunántúlon és Burgerlandban az előbbi szülőfaj génkészletének feloldódása miatt állandósulni is tudott. Ez az osztrák körte (Pyrus x austriaca), melyet sózó körte vagy fekete körte néven - főleg az Õrségben - termesztenek is. A hazai átmeneti körtealakok között nehéz eligazodni, de mint a nemesítés genetikai erőforrásai és kultúrtörténeti reliktumok valamennyien természetvédelmi oltalom alatt állnak.
A vadkörte tavasszal az ébredő erdőben fehér virágtömegével, nyár végén érő, sok élőlénynek eledelül szolgáló bő termésével, őszi sárga lombszinével, téli ágas-bogas koronájával a magyar erdők becsülendő és kímélendő dísze.
Dr. Bartha Dénes
