A vadkörte (Pyrus pyraster) európai elterjedésű, közepes termetű, esetenként 200 éves kort is megérő fafaj. Sík-, domb-, és hegyvidéken egyaránt előfordul, igen sokféle élőhelyen megél. Már ezen tulajdonságai is előrevetítik, hogy rovarvilága viszonylag gazdag, változatos lehet. Herbivor rovaregyüttese fajgazdagságát és összetételét nagyban befolyásolja továbbá az a tény is, hogy számos viszonylag közeli rokon fa és cserjefajjal együtt tenyészik. A rokon növényfajok rovarfaunája között általában a rokonság mértékével arányos hasonlóság figyelhető meg, így a vadkörte is osztozik az alma (Malus),berkenye (Sorbus), galagonya (Crataegus), szilva (Prunus), cseresznye (Cerasus) nemzetségek rovarfaunájának jelentős részén. Természetesen az oligofág és polifág fajokon túl számos specialista fajt is eltart.
A vadkörtén táplálkozó ízeltlábú fajok száma a becslések szerint 300 körül van. A fajegyüttes mintegy 10-15 %-a Pyrus-specialista, ennek mintegy harmada lehet azoknak a fajoknak a száma, melyek kizárólag a vadkörtén élnek. Egyes nemesített és termesztett körtefajták "megörökölték" a vadkörtén élő herbivor rovarfajok túlnyomó részét. Közülük számos faj időnként jelentős károkat is okozhat.
A vadkörte tipikus rovarbeporzású faj, virágait igen sok rovarfaj keresi fel. Mivel viszonylag korai virágzása idején az időjárási viszonyok mostohák is lehetnek, beporzásában kiemelt szerepet játszanak a nagytestű méhfajok (pl. a poszméhek). Ezek ugyanis a kisebb testű méhekkel (pl. háziméh) ellentétben borús, és hidegebb időszakokban is aktívak.
Az Apiomyia bergenstammi nevű gubacsszúnyog gyakran tömegesen lepi el rügyeit. Mogyoró nagyságú, gömbölyded gubacsai augusztusra válnak szembetűnővé. Több más vad és nemesített gyümölcs mellett a vadkörtén is felléphet a nagy vörös rügymoly (Recurvaria leucatella), mely kezdetben a fakadó rügyek belsejét rágja ki, később pedig a fiatal hajtásokat sodorja össze, ezzel megakadályozva a levelek normális kifejlődését.
A vadkörte levele bőrszerű, kemény kutikulájú, ezért a lombrágó lepkehernyók nem különösebben szeretik. Májusban, mikor levelei még puhábbak, számos araszoló faj (Operophtera brumata, Erannis defoliaria, Colotois pennaria), és a gyapjaslepke (Lymantria dispar) hernyói is táplálkozhatnak rajta. A gyakran együtt előforduló, szintén polifág gyűrűslepke (Malacosoma neustria) és aranyfarú lepke (Euproctis chrysorrhoea) hernyói nemigen kedvelik a vadkörte leveleit, azt csak más tápnövény híján fogyasztják.
Habár nem kizárólag vadkörtén él, de nevében is jelzi a vadkörtével való szoros kapcsolatot az éjjeli nagy pávaszem (Saturnia pyri). E nagytermetű, igen látványos lepkével sajnos egyre ritkábban találkozhatunk, Európa számos országában védett státuszt élvez. A vadkörte lombozatának másik gyakori és jellegzetes levélrágó hernyója a feltűnő színezetű, Diloba caerulocephala. Tipikus mimikri faj, színezetében, megjelenésében utánozza a mérgező tápnövényen élő hernyók riasztó színezetét, holott maga teljességgel ártalmatlan.
A leveleken kivázasító rágást végeznek a füstösszárnyú levéldarázs (Caliroa cerasi) nyálkás, cseppszerű, csoportosan tevékenykedő lárvái. Évente két nemzedéke van, általában a második nemzedék rágása a szembetűnő.
Nemesített körtéken igen ritkán, a vadkörtén viszont annál gyakrabban van jelen a két nemzedékes vadkörte törpemoly (Nepticula pyri) és a körtelakó törpemoly (Nepticula pyricola). Az igen kis méretű lepkéket általában nemigen vesszük észre, a leveleken található kacskaringós aknákat viszont már sokkal könnyebb megtalálni és felismerni. Akárcsak a körtelevél-keskenymoly (Parornix anguliferella) levél felszínén készített nagyobb méretű, foltszerű aknáit, melyek a leveleket sátorszerűen összehúzzák.
A fiatal leveleket torzítja, és a főérrel párhuzamosan besodorja a körtelevél-gubacsszúnyog (Dasineura pyri). Ebben a pirosas színezetű sodratban élnek lárvái. A megtámadott levelek korán elszáradnak és lehullanak.
A levelek és a fiatal hajtások torzulását, barnulását, száradását, a virágok és a kis körték lehullását okozza a körte-levélbolha lárvák szívogatása (Psylla pyrisuga, P. pyri, P. pyricola). Nem teljesen tisztázott, hogy ezen tünetekért milyen mértékben okolhatók maguk a levélbolhák, illetve az általuk terjesztett kórokozók (mikoplazmák, baktériumok, vírusok).
A vadkörte törzsében a kis farontó (Zeuzera pyrina) és a nagy farontó (Cossus cossus) hernyói is megtalálhatók. Elhalt fájában számos cincérfaj kifejlődhet. Gyakran kel ki belőle kis hőscincér (Cerambyx scopoli), leginkább azonban a Phymatodes testaceus faj választja tápnövényéül.
Fásodott hajtásain több pajzstetű-faj szívogat (pld. Epidiaspis leperii, Quadraspidiotus pyri és Q. marani). E pajzstetvek számos más, rózsafélék (Rosaceae) családba tartozó fa-, és cserjefajon is előfordulhatnak.
A vadkörte termésének ízét csak a finnyás ízlésű ember tartja túlzottan fanyarnak. Számos rovarfaj kifejezetten kedveli, sőt kizárólagos táplálék forrásként hasznosítja. A fiatal körték idő előtti lehullását okozza a körte-gyümölcsdarázs (Hoplocampa brevis). A mogyorónyi lehullott körtéken gyakran észrevehető a lárva befurakodási nyílása, melyen keresztül gyakran a vörösesbarna ürülék-rágcsálék is kibukkan. Mint ahogyan a tudományos név is jelzi, kizárólag a Pyrus nemzetségre korlátozódik az egynemzedékes körtemoly (Laspeyresia pyrivora) tápnövényeinek köre. Termesztett fajtákon és a vadkörtén egyaránt gyakori faj. Munkálkodása kezdetben nehezen ismerhető fel. A frissen kelt hernyók a körte magházáig furakodnak be, s ott a magokon táplálkoznak. A fertőzött körték nem hullanak le, így a faj jelenlétére kevés külső jel utal. A fiatal körték normálisnál gyorsabb növekedését és torzulását okozzák a körtetermés gubacsszúnyog (Contarinia pyrivora) lárvái. Egy termés belsejében akár 100, fehéres színű, mozgékony lárvát is találhatunk, melyek a magház körüli részben táplálkoznak. A vadkörte mellett más körtefajokon és galagonyákon is előfordul a körteeszelény (Rhynchnites giganteus), mely a fiatal körték kocsányának megrágásával azok fonnyadását okozza. Ezen túl gyakran a termés felületét keskeny csíkokban hámozza.
A vadkörtén élő herbivor rovarok sajátos csoportját képezik a gazdaváltó életmódot folytató Anuraphis levéltetvek. Magyarországon számos fajuk ismert. Egyik nemzedékük a körte levelek főere mentén szívogat, ezzel a levelet torzítja. Másik nemzedékük valamilyen lágyszárú növényen fejlődik. Így például a vadkörte és a martilapu (Tussilago farfara) között ingázik az Anuraphis farfarae, a vadkörte és a földitömjének (Pimpinella fajok) között teszi ugyanezt az Anuraphis catoni nevű faj.
Talán ez a rövid ismertető is megfelelően érzékelteti, hogy a vadkörte számos, más érdeme mellett a rovarvilágot is nagyban színesíti és növeli erdeink biológiai sokszínűségét.


Dr. Csóka György