Ugrás a tartalomra
Az erdő világának hírei
HU EN
ForestPress — 2003 óta az első magyar erdészeti hírportál

Hírek

13 806 cikk

Hírek

Nemzeti parkot akarnak a zempléniek (MTI)

Önálló zempléni nemzeti park megalakítását szorgalmazták a táj megóvása érdekében a civilszervezetek képviselői a Válaszúton térségünk című sátoraljaújhelyi konferencián kedden, amelyen részt vett Sólyom László köztársasági elnök is.

Hírek

2008 a kakukk éve (MTI)

A fura szaporodású vándormadárból egyre kevesebb él Európában. A Német Természetvédelmi Szövetség és a Bajor Madárvédő Egyesület döntése szerint a kakukk éve lesz 2008. Adataik szerint Németországban már alig 100 ezer madár kakukkol, egész Európában pedig öt és nyolc millió közöttire becsülhető számuk. A kakukkállomány már harminc éve csökkenőben van az öreg kontinensen.

Hírek

Sólyom László Borsod megyei országjáró útja (MTI/ForestPress)

Az erdészek elnöki bojkottja BAZ megyében Sólyom László köztársasági elnök országjáró körútja alkalmából vasárnap Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe érkezett. A köztársasági elnök az „Értékőrző tájak és emberek Magyarországon" című országjárása során először a Körös-Maros Nemzeti Parkba, majd másodikként a Fertő-Hanság Nemzeti Parkba látogatott.

Hírek

Tüzek pusztítottak Libanonban is (ForestPress)

Vannak, akik úgy vélik, hogy a tüzek okozói politikailag motiváltak. Libanon nevét gyakran társítják a cédrus nevével Az elmúlt időszakban, Libanonban több mint 200 erdőtűz tett rommá otthonokat és öreg fáktól tarkított területeket, a világörökséget is veszélyeztetve – írja az aljazeera.net. A valószínűleg szándékosan gyújtott lángok legutóbb Deir al-Qamar közelében pusztítottak. A régi keresztény város az UNESCO világörökség része.

Hírek

Új elnök az IFFA élén (ForestPress)

2009-ben Argentínában rendezik az Erdészeti Világkongresszust A norvég Ivar Legallais-Korsbakkent választották a Magán Erdőgazdálkodók Nemzetközi Szövetségégének (IFFA – International Family Forestry Alliance) új elnökévé. Megválasztására október 3-án, a müncheni Vadászati és Halászati Múzeumban megrendezett éves közgyűlésen került sor – olvasható a Family Forestry oldalon.

Hírek

A Chatham House hírlevele nemzetközi erdészeti tanácskozásokról (ForestPress)

A Chatham House, londoni székhelyű nemzetközi energiaügyi, környezetvédelmi és fejlesztési szervezet 2007. szeptemberi elektronikus hírlevele tájékoztat az illegális fakitermelésről szóló weboldalára felkerült aktuális eseményekről. A rendszeres elektronikus hírlevelek folyamatosan tájékoztatják az olvasókat a világon folyó illegális fakitermelésről és a kapcsolódó hírekről.

Hírek

Indonézia 79 millió fát telepítene egyetlen nap alatt (ForestPress)

JAKARTA – Indonézia, mely minden más országnál gyorsabb ütemben veszíti el erdeit, reméli, sikerül egyetlen nap alatt 79 millió fát telepítenie szerte az országban – olvasható a St.Louis Today oldalon. Az eseményre még a klímaváltozással foglalkozó ENSZ konferencia előtt sort kerítenek.

Hírek

166 évvel ezelőtt született Szécsi Zsigmond (ForestPress)

Szécsi (Nikel) Zsigmond kir. főerdőtanácsos, erdészeti tanár 1841. október 6-án, született Kis-Garamonban (Zólyom megye). Középiskoláit Besztercebányán végezte 1859-ben. A selmeczbányai Erdészeti Akadémia elvégzése (1862) után, az erdészeti államvizsgát 1864-ben Budán tette le.

Hírek

Át kell gondolni a zöld áram támogatási rendszerét (MTI)

A zöld áram támogatási-rendszert újra kellene gondolni, amennyiben Magyarország a minimumszintet kívánja csak teljesíteni a jövőbeni európai uniós kötelezettségénél - vélekedett Kaderják Péter, a Budapesti Corvinus Egyetem, Regionális Energiagazdasági Kutatóközpontjának vezetője egy klímaváltozásról tartott konferencián Budapesten.

Hírek

Nevet változtatott az államerdészeti honlap (ForestPress)

Amint arról korábban beszámoltunk, elindult az ÁPV Zrt.-hez tartózó 19 állami erdészeti társaság közös portálja. Az eredetileg www.erdő.hu címmel jegyzett honlap azonban nem volt elérhető a legtöbb hazai szörfölő számára. Célszerűnek látszott egy ékezet nélküli címet választani.

Hírek

Időszerű madár leltár Bulgáriában (ForestPress)

Ez év augusztusában a Bolgár Madárvédelmi Társaság kiadta a Jelentős madárvédelmi területek kötetének bolgár-angol nyelvű aktualizált változatát. Az előző kiadást 1997-ben szerkesztették. Amellett, hogy az új leltár korszerűsített és kiegészített változat, a jelentős madárvédelmi területeket az európai Natura 2000 fényében mutatja be – olvasható a Bulgar Radio oldalán.

Hírek

Margot Wallström: Elég a bűnbakkeresésből!

Margot Wallström Brüsszel – Az Európai Bizottság ma bemutatta az „Európáról folytatott közös kommunikációval” kapcsolatos javaslatait. Úgy tűnik, nem csak az erdészet küzd kommunikációs gondokkal, hanem egy akkora szervezet is, mint az Európai Bizottság. Amint arról korábban beszámoltunk, a jövő héten a szlovéniai Bledben kezdődik az Erdészeti Kommunikációs Hálózat műhelye. Mondhatnánk, a pénz nem boldogít, de még csak nem is oldja meg a tájékoztatási hiányosságokat. Ám, nem árt, ha van belőle elegendő.

Hírek

Wass Alberttel az Erdők hetében (ForestPress)

Wass Albert Erdők könyve sorozatának darabjaiból, az október 1-jével kezdődő és a környezettudatos magatartás kialakítását és fejlesztését célul kitűző Erdők hete alkalmából a Kráter Könyvesház kedvezményes könyvvásárlási lehetőségre hívja fel a figyelmet.

Hírek

Vidd magaddal a szemetedet! (ForestPress)

Évente több mint 100 millió forintra rúg az erdei szemét felszámolásának költsége. A XI. Erdők Hete országos rendezvénysorozat kiemelt témájának az Erdészeti Erdei Iskolák az erdei szemét megszüntetésének ügyét teszik a középpontba.

Hírek

Lassú folyamat lesz a görög erdők visszanövése (MTI)

Legalább két évtizedbe telik, mire a Görögországban nyáron leégett erdők visszanőhetnek, véli a Természetvédelmi Világszövetség. A környezetvédelmi világszervezet jelentése szerint 173 ezer hektárnyi terület égett le a nyári kánikulák során Görögországban, s ennek több mint fele erdő és természetvédelmi terület volt.

Hírek

Meghalt dr. Márkus László (ForestPress)

Életének 89. évében elhunyt dr. Márkus László erdőmérnök. Hamvasztás előtti búcsúztatása október 13-án, szombaton, 14 órakor lesz a soproni evangélikus temető ravatalozójában. A kiemelkedő tudású, széles érdeklődési körű szakember az Erdészeti Tudományos Intézetben többek között közgazdasági kérdésekkel foglalkozott.

Hírek

Így végződött a szalonnasütés (ForestPress)

Erdőtűz a Zajnáton Égett az erdő hétfő délután a perbáli Zajnát-hegyen. A lángok több mint fél hektár fiatal erdőt pusztítottak el a Pilisi Parkerdőhöz tartozó területen. A tüzet valószínűleg rosszul eloltott hétvégi tábortűz okozta – tájékoztatta a ForestPress-t Lomniczi Gergely, a Pilisi Parkerdő Zrt szóvivője.

Partnereink