2003 óta
Több mint húsz év hírei, szakmai történetei és sajtószemléje. Böngéssz év és rovat szerint.
41 484 cikk
Barna csíkos tigrisként akácok közt sompolyog, forgószél farkát csóválva, az ugrásra kész homok. Utak sűrűn font korbácsa suhint: - a homok nyüszít; sunyi dombokként dorombol, érrel nyalja talpait. Négy gerle pár szárnyán lebeg a határ. Az égen át vadlibák hálója húzza elvágyódók sóhaját. Az ég figyel, mintha lentről szólítaná valaki. Semmi! — csak az én szívemtől zengnek e táj halmai.
Mikor én éltem, óriás füst-erdők burjánoztak a Földről s mint a tölgy, susogtak, zúgtak fenn az atom-felhők, s ágyúk torkából fehér rózsa nőtt. Gyárak füstjéből lágy ciprus-erdőket lengetett fenn a repülők szele, s a fényszórók indái gyorsan nőttek rakéta-nyomok jegenyéire. A városok lenn, az őserdő-mélyi virágok, sápadt bibefényeik nyújtogatták az égre, fel, elérni a csillagok zümmögő méheit. S erdővé lombosodé robbanások gyökere közt – vágyva szebb csillagokra –nyüzsögtek lenn a hangya-milliárdok, szívük nagy bábját foguk közt hurcolva. Közöttük éltem, és szenvedve tőlük: szerettem őket. S küzdve ellenük: (meghatódva, ahogy görgették Földünk omladozó magasságok felé) pártoltam homok-ostromló ügyük!
Széles szeleket az ég tereget; kibomlik a fény lobogója. Tapsos levelek csapnak tenyeret; fellép a Nap a magas dobogóra. Láng jegenyék friss lelke ég, kifeszítik az égre az út-szált, és sorakozva mennek a dombra, s kivágják az égre a harsona hurrát! Himnuszokat énekelők, mennek a felkelt tájak előtt; madarat csalogat zokogásuk. Viharban vezérek. A szelekbe tévedt bokrok bodorodnak utánuk. Szítja az álnok szél bennük az álmot: üvölteni, fájni, a fényre kiválni! –Gyökerüknél fájnak az árkok. Gyönyörű göngyölű fátylakban az akácok, az áldott arák, mennek a mennynek elérni a fényre kitárt kapuját. Fésülve a fűzek, az aranyhajú szüzek; rajtuk a rügyek arany könny e patak; hegedűlik a fejfákra kottázott dallamokat. Parti angyalraj: égtüzü hajjal tettenérve remegnek a nyírfák; térdeik közt feszített ki a szél sikolyos hintát. A büszke ekék tekintete ég, s a gazok gyökerét szaggatva vonulnak. Utánuk örök sorban a zömök barázdák egymás vállára borulnak. Esküre ujjak: a fényre kinyúlnak, fogadalmat súgnak, a hű buzaszálak; s a tavasz írt jelszavait egekre terítve a vadludak szállnak.
Repülőgépről, útközben 1967. A nyírfák! Lám a nyírfák! Itt is megleltem őket. Meddig követtek engem felejthetetlen földek? Meddig követtek engem vízillatú szelecskék? Föld – fordulj! – ne érjenek el a fecskefészkes esték. Föld - fordulj gyorsan vélem, maradjon el a múltam, taníts valami másra, ne mit eddig tanultam. Rétek, szarvasnak futni, erdők: – madarat óvni, mint áldozati füst száll, szálltak hazám folyói. Disznó-csapás az erdőn, fácán fénye a fűben, barna földeken ének, mint dal a hegedűben. Minden patakot láttam, mint tenyeremben az árkot, és láttam minden szárnyat, mely hazám fölött szállott. Bújó vadat biztattam, s a madarat a fészken: – ha boldogok lennének mind, akikre lenéztem! Számoltam, mint a gyermek, külön, minden kis falvat, az utak fogták őket, mint fészkeket a gallyak. A nyírfák, lám a nyírfák még itt is jönnek, jönnek, s mint a paraszt – én bárhol megszagolom a földet. Érkezve – nem a várost, a torló palotákat: – parkot keresek, ahol megölelhetem a fákat. S ha van, csak egy tenyérnyi, ott kimegyek a térre, egy madarat hadd halljak: – emberi hangot végre. Keresem szülőföldem mindenütt, minden tájon, hazára szeretnék lelni – e hontalan világon. Hazám keresem minde
Ahogy múlnak az évek, akár a fán a kéreg, úgy nő körénk a gond; az édes nedvű lélek kering, miként a méreg, rügyet már sose bont? Ami bennünk sudár volt, minden ágán madár szólt, volt egek ostora, – lombjára gond sző hálót, a csillagokig szállót por fedi be, s moha. Nem is villámok nyesték, és nem szenvedélyek szép tavasza tépte meg, csak a napi ügyecskék fonták be, hős igyekvés, magán, s közérdekek. Alacsony, langy szelekben kapkodott ernyedetten tördelt ágaival; keresett – engedetlen –, eget, elérhetetlent, várt tisztító vihart. Minden, ami itt felnőtt, elszíva vért és velőt, szegényítve szívünk: sárban azok az erdők! Sok suhogó esztendőnk zavaros árba tűnt.
Hajnali hajnalok hasadtán, kiáltó kakas kiáltásával, kelő kenyerek kelésével, dagasztó asszonyok kedvével, fejő asszonyok frissességével, kutakat nyitó fényekkel, hegyre tévelygő párákkal, szarvak hegyén villogó virradatban, - harangkiáltó hajnalmadár, hétszeres hajnali hangú madár, a napcsúcsú jegenye csúcsára szállt, a szél aratta égi réteken át a patkóvágta hét csillag hegyibe szállt, az itató folyók mennyei ágasaira szállt, a jó tőgyű záporok szarvai közé leült, a vihart forgató vasvillák hegyére ült, a jajgatások kéttornyú templomának tornyára repült, az átkok forgószelének lombjára települt, az imák ereszére lobogva leült, a sóhajok forró kútja fölé tárva kiszállt, szárnya az ínség aszálya fölött szétterülve terült, harangkiáltó hajnalmadár a Nap fele szállt, hétszeres hajnali hangú madár hazatalált, mennyeink ereszére ragyogva leült. Hétszer hét hurok fogta szívét, lépteit leste ezer tőr, szárnyát kerítette a lép, égen ütötte golyó, fészkén vadászta menyét, vércsék hada tépte, bombázta magasból a sas, elérte a kő, kerülgette a vas, bekerítette világsortüzeivel a tűzkoszorú-tavasz, nyarak fája, nyárfák lombjai zúgatták a szívét, itatta nappali nap, etette jótenyerű messzeség,
Virágodat a méh kerülte, nem tépték, mint az orgonát; kalapjához senki se tűzte, s nem szívta senki illatát; mert május-esten, mikor sírnak a holdfény-húrú hegedűk, ki is kötözné bús csokornak lelked, a fürtös-keserűt? Míg tavasszal körüllobog a Föld övén virágok lángja, és bűnbe hullott angyalok vér-ajkával suttog a mályva, ökölnyi tűz-parázs a rózsa, a pipacs ég, mint könnyű seb: – kertek alól zokogva hozza a szél tömjénes ihleted. Ó, te földben megfogant átok! Milyen sors ültetett, milyen kín facsar ágadra virágot, mit nem vesz észre senki sem. Virágba borulni-bomolni, csak magadnak, mert úgysem lát más! Nem a hervadás tud gyilkolni, de ez a hasztalan virágzás! Fűnek, gaznak te magas voltál. Te már tudtad, hogy mi a Nap. Kiket taposnak, kikre por száll, felsziszegtek rád: – Te fa vagy! S nem voltál elég magas fának, mert nem érted el az eget. Ágaidra sasok nem szálltak, így hívtak: – Ó, csak bodza ez! Erdőkbe vágytál, ligetekbe, hervadt kertekbe legalább, vagy csak oda, hol útkeresztre szórod fürtöd virágporát: hegyek felé húzó fasorban estek patkónyomát követni, a csillagokkal egy csokorba kötözve – lelked ellehelni; a lehunyódó ég szemét be- pillázni, mint a jegenyék, elzokogn
Az állatok velem rokoni lények. Bennük a létről emberi tudást érzek. Szarvas úszik az árban, lehúzza, koronája: – a Csele-patakban magyarok királya. Benépesítik a Földet, egymást kiirtják. Tudják, amit a spanyolok, érzik, amit az inkák. Rokonaim parasztok, indiánok, bölények: – néznek apám szeméből kipusztult állatok, népek. Látom őket – felbődül a történelem bennem: – mennyi emberi az állatban, állati az emberben. Az ember kulturált vad, nagyobb a bűne: – képes az erkölcsre, kapható a bűnre.
2005. január 10. Évek óta örömmel tapasztaljuk, hogy milyen hihetetlen az érdeklődés hazánkban a természet-fényképezés iránt. A természetfotózás reneszánszáról is beszélhetnénk, ha ennek az alig százéves kezdetekre visszatekintő alkotóművészeti ágnak valóban komoly múltja lenne. Az igazság viszont az, hogy neves természetfotós művészeink, Vajda Ernő, a "növényfotográfus", Koffán Károly, a nemzedékét szemléletében messze megelőző grafikus- és fotóművész, Tildy Zoltán, a magyar madárfényképezés "atyja" és Nagygyörgy Sándor, a vadfotó és a tájkép mestere, alig 30-50 éve még alkotókoruk virágában voltak. Ma már nincsenek közöttünk, de életművük ma is mérföldkő, igazodási pont a természetfotózás nehéz mesterségét tudatosan művelő és eredményeket is produkáló hazai természetfotós élvonal számára. Úgy tartják, hogy igazán csak az értékes, ami fogyóban van, illetve aminek szűkében vagyunk vagy leszünk. Természeti környezetünk, veszélyeztetett élővilágunk manapság éppen emiatt értékelődik fel igazán. Amíg bőven volt, természetesnek vettük.
2005. január 5. Rottenhoffer Attila régi vadászcsalád sarja. Nem lenne itt helyes a „sarja” szó használata, mert inkább az utolsó generáció jelölésére használjuk; neki azonban már a felesége és a gyermekei is kiveszik részüket e nemes szenvedély gyakorlásából. A családban így egészen biztos, hogy öröklődik az emberiség legelső, sporttá szelídült ősfoglalkozása. Ami a kezdetekéi illeti, a Terény melletti Kiskérpusztáról még Attila megszületése előtt Fótra költözött a Rottenhoffer család, de már egyéves korában a Pétervásárához tartozó Vezekénypusztán laktak. Általános iskolába Pétervásárára járt, középiskolába pedig Egerben a Gárdonyi gimnázium matematika-fizika tagozatára. Az ember persze azt gondolná, hogy semmi sem esik távolabb az erdőtől és a vadászattól, mint e két, enyhén szólva sem túl népszerű tantárgy…
Hírek Romániai környezetvédő szervezetek több hibát fedeztek fel a verespataki aranybánya beruházását végző cég, a Rosia Montana Gold Corporation által beadott engedélykérelemben. A civil szervezetek felkérték a társszervezeteket, hogy reagáljanak a beadványra. Magyarország nem támogatja a Verespatakra tervezett külszíni aranybánya megnyitását – ismertette Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszternek a frissen kinevezett román kollégájához írt levelét a zöldtárca közleménye. A környezetvédelmi tárca vezetője hivatalos tájékoztatást kért a beruházás engedélyezési eljárásáról, valamint személyes találkozót is kezdeményezett Sulfina Barbu román miniszterrel.
Zengő-ügy Fotó: Lévai Gábor Amint azt korábban megírtuk, a honvédelmi tárca kommunikációs igazgatója cáfolta a zöldszervezetek bejelentését, amely szerint mégis a mecseki Zengő hegyre kerülne a Nato-radarállomás. Bocskai István azt mondta, tartják magukat korábbi ígéretükhöz, azaz mindaddig semmit sem kezdeményeznek az ügyben, amíg a kormány nem dönt. A beruházást ellenző civil mozgalom képviselői abból következtettek az építkezés esetleges újraindulására, hogy a Zengőn újabb jelölések kerültek fel azokra a fákra, amelyeket tavaly a zöldek testükkel védtek meg. A kommunikációs igazgató a helyi erdőgazdasághoz irányította a szervezeteket. A ForestPress megkérdezte az illetés erdészeti hatóságot és az erdőgazdálkodót a tényekről.
Zengő-ügy Fotó: Bajomi Bálint Ismeretes, hogy a civil szervezetek a Zengő körül kialakult helyzet legújabb fejleményeiről szerdán tájékoztatni kívánják a közvéleményt. A honvédelmi tárca szerint a környezetvédők által nem kívánatosnak tartott radarállomásról még nem döntöttek. Cáfolja a Honvédelmi Minisztérium a zöldszervezetek bejelentését, amely szerint mégis a mecseki Zengő hegyre kerülne a Nato-radarállomás. A szaktárca kommunikációs igazgatója, Bocskai István a Magyar Rádiónak úgy fogalmazott: tartják magukat korábbi ígéretükhöz, azaz mindaddig egyetlen kapavágást sem kezdeményeznek az ügyben, amíg a kormány nem dönt.
Jegenye: – apáink szárnya! Nagyapáink szárnyalása! A sok földre sújtott angyal véled verdesett haraggal. A harsogó, zúgó lelkek nyárfa-sorban útra keltek, s mint ősszel a ludak éke, vergődtek a messze égre. Véled adtak hírt a mélyből, kiknek sóhaja sem ért föl láthatárig. Te üzented: – itt még élnek, lélegeznek! Fejfa – élő, elevenek mélyre ásott sírja felett. Vágyak szikratávírója, lázunk ezüst fényszórója. Szél hullámán álmainkat közvetítő: – te elsírtad, amit nekünk nem szabad volt. Emeltél helyettünk ostort! Ölelkező ezer ág, gally: – mennyi összefont leánykar! Mennyi vágy emelte karját: az eget, a fényt akarták! Te egymásba kulcsolt ujjak könyörgése! Rajtad nyúltak a kiszikkadt karok égre. S mennyi tenyért emeltél te! Jegenye! Légy te most tárt szárny, mely felettünk híva átszáll, mint köröző daru sírva társait Nap felé hívja; s minden, ami a magasba hív, csillagot mutogatva; minden, ami emel, szárnyal, lobogtat, repít magával; csapong, verdes, dacol, lázad, felfelé tör, égre támad, rögök közül kiszakítja magát – eget átszakítva, visszalobog, égre lobban, ha szél töri - annál jobban; ha hajlítják – visszacsapva suhog kétszer magasabbra! Te megszállott, földreszállott angyal: –
Egy völgyet látok. A kék délutáni fényben égnek a fűzfák halinái. Dőlnek a széltől az erdei fák, hogy hihetnem azt, vonulnak elefántok. Szinte hallani: – harapják a földet, vad állkapoccsal fogódznak a zöldek körül a tájba: – a keselyű tartja zsákmányát így, s borzoltan lebeg rajta. Sárgán a tigris osonású pára, befalt hús bűzét leheli pofája, lopakodik a völgybe rekkent hőség, nyomán sörétek pattognak, a szöcskék. Erős, falánk, ragadozó természet még mindig a szelídített természet: egészségesen lopja és megvédi mi a világból koncként maradt néki. Nézem: – mintha még vívna, hadakozna, pedig olyan csak, mint a vadász sólyma: a zsákmányt égről leteszi a földre, beletép egyszer, – s elveszik előle.
Hazamentem. Talán otthon anyám-varrta hűs vánkoson, áldottabb lesz árvult álmom. Dédapáim derékalján, nagyanyáim nyoszolyáján, pihés párnáin pihenve a törött test, lankadt lélek valahára nyugtot lelhet. Távolról, toronyirányból érkeztem, de láttam már jól: a lehajló láthatárról, és az egész égaljáról, a tüll-fátyol tavasz-tájról hiányzott - ó, hogy hiányzott!-valami, - csaknem kiáltott! Valami, - az ég szeméből, mint értelem a szemfényből; valami a Végtelenből, mit nem fog az értelem föl, amít a szem nem is számol, csak halk szívverés hiányol. Alacsonyabb az égalja, a láthatár szétszabdalva. Véges lett a Végtelenség, a Messze, mint gyöngy pereg szét. Valamiből kevesebb van, valami innen messzebb van. A rögökből, a mély földből valamit kitéptek tőből. : Az égből csak leheletnyi, a földből csak talpalatnyi, - s mégis az ég mily nehéz lett, s mégis a föld mily kevés lett! Csak csillagnyi fény aludt el, csak ásónyom föld porlad el: mégis sötét lett az égbolt, s mégis a föld már megindult. Az ég alján semmi nem hív maradni, sem tovább menni. Nem mutat semmi az égre, nem bíztat emelkedésre. Nem csal semmi: vándorolni, sem e földhöz hű maradni. S akkor az útfordulóban tarkón ütve tántorod
Kit bármilyen szél eltéphet a tőtől, s amelyen lombja kivirult - a földtől, - csak lenge gyom, mely az avarból nőtt föl. Súlyos magként hullottam én a mélybe, átjárt, feszített íze, hűvössége, s ott nyílt ki szívem, mint két sziklevélke. S most átkarolom millió gyökérrel, szívós, görcsösen tartó öleléssel mi engem nevelt, - nem engedem én el! Életünk frissen nyílt barázda-mélye, hasgató árkai, jó televénye, botlasztó hantjai, szik-keménysége, bennetek fogantam! — Már nincs egy rög se, melyhez ezer hajszálgyökér ne kötne, s mit gyökeremmel ne én fognék össze! Mint könyörgő ujjak, úgy kulcsolódom minden omló göröngyre, s úgy fonódom, hogy körülöttem a táj szét ne hulljon. Gyökereim egyetlen porszemet sem engednek szóródni forgószelekben. Égő szik ez - de benne gyökereztem! Tövises és virágzó szerelemmel karollak, drága föld! Te se engedj el! Ne engedj szállni a szelekkel! 1956.
Sivár vidék hűséges fája. A menekülő porszemek elé veti magát, megállva elfolyó barázdák felett. Körötte a silány homok minden egy szellő-rezdülésre omlik, változik, - ő konok haragvással markol a mélybe! Dűlők végén áll, pásztorolva nyugtalan halmok nyájait, s gyökereit összekulcsolva, a sziknek, lenn, imádkozik. A gerléket susogva hívja. - ne maradjon néma a táj. Lomblelkét virágfürtbe nyitja, hogy édesebb legyen a nyár. De tövissel karmol a szélnek szürcsölő ég arcába vág; Rostjai közt a görcsök érnek, mint golyóban a robbanás. Árok iszapját, mocsár könnyét millió ajkkal ízleli, s a sót, miben a szik-göröngy ég, szikkadva mézzé érleli. Ahova hullt, azt a világot összemarkolja odalent, s széthulló rögökből virágot, értelmet és rendet teremt.
Versek - Váci Mihály Ha jó húsz esztendővel ezelőtt körkérdéssel fordultunk volna az olvasók legszélesebb rétegeihez, beleértve azokat is, akik verseket csak a kultúrházak irodalmi estjein vagy délutánjain hallanak, és megkérdeztük volna, kit ismernek és szeretnek legjobban a korabeli magyar költők közül - hát akkor a válaszolók túlnyomó többsége Váci Mihályt nevezte volna meg. Aligha túlzás, ha úgy gondoljuk, hogy a hatvanas évek dereka és a nyolcvanas évek eleje között Váci Mihály volt a legnépszerűbb, dobogóról legtöbbet szavalt költő, akinek jó néhány költeményéről a legtöbben érezték úgy, hogy azok az ő érzelmeiket, vágyaikat fejezik ki. Kitűnő megjelenésű, vonzó tekintetű, asztal mellett kellemesen beszélgető férfi volt, akinek szelíd derűje mögött kemény felelősségtudatot lehetett mindig érezni, de ez a férfias komolyság szelíd mosoly, mindenkihez méltányos udvariasság felszíne mögé húzódott. Szerkesztői és kiadói szerették, mint munkatársat; írók, költők, ügyfelek szerették, mint szerkesztőt vagy közhivatalnokot (mert néha az is volt). És élt mindössze negyvenöt évet; gyermekkorától fogva súlyos, halálos veszélyű betegségek kínozták szervezetét. ,,Proletár értelmiségi"-nek indult: falusi, sőt t
Hírek Skócia állami erdészetei „zöld jelzést” kaptak a 2004-es minőségbiztosítási megmérettetésen Skócia állami erdeit a világon legjobban fenntartott erdők sorában ünnepelhetjük, miután már másodszor kapták meg az ezt igazoló nemzetközi zöld bélyegzőt – olvasható a forestry.gov.uk honlapon. Skócia Erdészeti Szolgálata azért kapta meg ismét a minősítést, mert megfelelt az Egyesült Királyság Erdős Területekre vonatkozó Minőségbiztosítási Követelményeinek (UKWAS), ami azt igazolja, hogy az ország erdeivel fenntartható módon gazdálkodnak. A zöld pecsét az jelenti, hogy a fa és más erdei termékek viselhetik a Nemzetközi Erdő Fenntartó Tanács (FSC) logóját, ami biztosítékul szolgál a vásárlóknak arra, hogy a fa megfelelő gazdálkodással fenntartott erdőkből került ki. Az épületfa, információs táblák, kerti bútorok, kerítés, lemezipari termékek, papír és vadhús mind megtalálhatók az FSC bizonylattal rendelkező áruk között, amiket eredendően a skóciai állami erdészetekből termelnek ki. A díj külön megtiszteltetés a szolgálat skóciai igazgatójának, dr. Bob McIntoshnak és a Skóciában dolgozó ezerfős kollektívájának, magyarázta az igazgató.
A FEKETE NYÁR Kultúrtörténeti, kertészeti és tájalakítási vonatkozások A Kárpát-medencében honos, terebélyes koronájú fekete nyárakból mind kevesebbet találunk a folyók és tavak partján, kertekben, parkokban és az utak mentén. A mélyen repedezett sötét kérgű fekete nyár vízközelben díszlik a legszebben, de meleg száraz homoktalajokon is megél, ahol magas a talajvíz szintje. Legismertebb talán az útsorfaként ültetett oszlopos változata, a jegenyenyár. Rügye, kérge drogot tartalmaz, gyógyászati szerepéről, belső és külső hasznairól a régi füveskönyvek is beszámolnak. A nyárfa megnevezésének eredete a fa ökológiai igényeihez, élőhelyéhez köthető. A magyar nyelv történeti etimológiai szótára a 'nyár' címszó alatt hivatkozik az uráli eredetre, ahol az alapszóalak a 'nor' eredeti jelentése mocsár, nedvesség lehetett. Ebből származik a víznek, mocsárnak, nedves talajnak és a nedvességet kedvelő növényeknek összefüggő megnevezése. Ez az értelem jelenik meg a középkori említésekben, ahol a "nyírfa" nedves, mocsaras hely és a nedves, homokos talajt kedvelő igénytelen fajok nemzetsége, faja, egyede. Vízparton ábrázolja Plinius Secundus is a nyárfát az i.sz. I. századból való természetleírásáb
A fekete nyár kórokozói A fekete nyár a korábbi évszázadokban az ártéri puhafás erdők egyik fő fafaja volt. A folyószabályozás és a hibrid nemes nyárak telepítése következtében előfordulási területe nagymértékben lecsökkent, a még meglévő, ligetes állományai védelemre szorulnak. A fekete nyár kórokozói azonosak nemesített hibridjei (Populus x euramericana) erdővédelmi gyakorlatban jól ismert kórokozóival. E kórokozók azonban a fekete nyáron tömeges, járványszerű megbetegedést nem, vagy ritkábban okoznak, mivel e fafaj, a nemes nyárakkal ellentétben, nem alkot nagy kiterjedésű, genetikailag egyöntetű állományokat. A fekete nyár természetvédelmi szempontú elszaporítása, a nemes nyárakkal történő hibridizáció veszélye miatt, a vegetatív szaporítóanyag alkalmazását teszi szükségessé. Ennek során a kórokozók megjelenésének fokozódására lehet számítani. Levél- és hajtásbetegségek Levélrozsda - Melampsora fajok A nyárak levélrozsdáját különböző Melampsora fajok (gyűjtőnéven Melampsora populina) okozzák. A fekete nyáron előforduló fajok a következők: Melampsora larici-populina, mellékgazda: Larix Melampsora allii-populina, mellékgazda: Allium Melampsora magnusiana, mellékgazdák: Chelidoniu
A fekete nyár (Populus nigra) fájának tulajdonságai és ipari felhasználása A hazai fafeldolgozási gyakorlatban általában a nyárakat két csoportra osztják: hazai nyárak (fehér, rezgő és fekete nyár) illetve nemes nyárak (nemesített fajták). Ez az egyszerű besorolás még 20-30 évvel ezelőtt - amikor csak három hasonló nemesített fajta (korai, kései és óriás nyár) adta a fakitermelés 80%-át - talán elfogadható volt. Ma már nem helytálló a köztermesztésbe vont nagyszámú nemes nyár fajta anyagának eltérő sűrűsége és mechanikai tulajdonságai miatt. Előnyös esztétikai és fizikai tulajdonságai miatt a fekete nyár is elkülönített figyelmet érdemelne. Kereskedelmi elnevezései, elterjedése, az élőfák méretei Black poplar (angol), Schwarzpappel, Feldpappel (német), Peuplier m franc (francia), Pioppo m nero (olasz), Topol csernij (orosz). Természetes elterjedése északon csak az 55. szélességi fokig tart. Hazánkban az óriás méreteket elérő fekete nyárak tipikusan az árterek fái voltak, de a múlt századtól ültették a Duna-Tisza közi homokhátra is. Egyik legnagyobb méretű példánya Győrzámolyban, a Gyalapi-réten található: a 32 m magas fa 832 cm kerületű. Véghasználati korban (30-35 év) - a termőhel
fekete nyár Genetikai ismereteink a fekete nyárról (Hibridek, klónok, magoncok; tények és tévhitek a fekete nyárról) dr. Bordács Sándor - dr. Borovics Attila Katasztrófa vagy sikertörténet? A fekete nyár az eurázsiai vizes élőhelyek egyik jellegzetes fafaja felett a XX. század második felében kongatták meg a vészharangot. A folyószabályozások, lápterületi lecsapolások, az intenzív mezőgazdasági termelés térfoglalásával és az ültetvényes erdőgazdálkodás (nyártermesztés) előretörésével párhozamosan egyre csökkent a korábban Európa szerte elterjedt faj élőhelye és ezzel természetes előfordulása. Az utóbbi néhány évtized erdőgazdálkodásában egyre nagyobb szerepet játszó ültetvényes nyártermesztés és az ebben jelentős arányt képviselő nemesített nyár klónok szinte a feledés homályába szorították a fajt. Az erdészek körében a korai nyár, óriás nyár és olasz nyár lett a favorit, majd jött a 'Pannónia', 'Kopecky', 'Agathe-F' és még sorolhatnám a sort a legújabb P. x interamericana fajtákig. Az élőhelyek elvesztésével párhuzamosan egy másik veszély is leselkedett a fafajra. A nemesített nyár klónok - elsősorban a hímivarúak - az amerikai kontinens nyárfajainak genetikai donorjaivá váltak. A fekete nyár
