Ugrás a tartalomra
Az erdő világának hírei
HU EN
ForestPress — Erdészet · Faipar · Természet · Vadászat

2003 óta

Archívum

Több mint húsz év hírei, szakmai történetei és sajtószemléje. Böngéssz év és rovat szerint.

41 484 cikk

Napilapok

Versenyképes környezet nem kell? (Népszabadság)

2005. január 3. Nagy bajban lehet az ország. A költségvetésből sorra hajítják ki az olyan támogatási forrásokat, amelyek eddig a holnapot meg a holnaputánt szolgálták: a környezet védelmét vagy legalábbis romlásának fékezését. Ilyen volt a zöldtárca kezelésében, működő környezetvédelmi alap is, amelyet a 2005: évi költségvetésben hiába keresnénk, pedig jó egy évtizedig működött a zöld civil szervezetek, a kutatóműhelyek, az oktatási intézmények szemléletformáló, kutató, oktató-nevelő, a veszélyeztetett állat- és növényfajokat védő tevékenységének támogatására. Szóval azokat erősítette, akik nem a „környezetvédelmi nagyberuházásokban", hanem sokkal inkább a meg előzést célzó programokban érdekeltek. A „környezetvédelmi infrastruktúra" ugyanis csupán egy-egy környezetvédelmi probléma kezelését szolgálja, nem pedig végleges megoldását. A támogatásokból jutott még - olykor nem éppen a megelőzés logikája szerint – az önkormányzatoknak, a környezet terhelését csökkenteni szándékozó vállalkozásoknak is.

Napilapok

Csak a kártevők segíthetnek (Népszabadság)

2005. január 4. A kevesebb parlagfű-pénzből is sok maradt parlagon A kormány év közben kevesebb mint felére csökkentette a parlagfű elleni védekezés költségvetési támogatását, de még a rendelkezésre álló pénzt sem sikerült felhasználni. A2004-es költségvetés eredetileg 1,5 milliárd forintot szánt parlagfű-mentesítésre, a parlagfű szezon elejére azonban - a kormányzati takarékossági intézkedésekből adódóan 700 milliósra csökkent a felhasználható keret. Az egyszázalékos adófelajánlásokból 835,2 millió forint gyűlt össze, ez a pénz azonban az adótörvény alapján parlagfű-mentesítési és népegészségügyi programokat szolgált. A gyakorlatban a pénzből 500 milliót az agrártárca kapott - ez volt a parlagfű kassza legnagyobb befizetése - a többi pedig az egészségügyi tárcánál landolt. A félmilliárdos keretet az FVM 200 millióval kiegészítette, így alakult ki a 700 milliós végösszeg.

Napilapok

Életével fizet a károkért a somogyi vaddisznó (Somogyi Hírlap)

2004. december 30. HAJTÁS Még csurranhat némi pénz a társasági kasszába Egy százéves statisztika szerint Somogyban 11 vaddisznót ejtettek el. Ma ez a szám meghaladja a nyolcezret. A vaddisznó vadászata egész évben folyamatos, hiszen a megye egész területén megtalálható. Mégis az igazi idény az év végére tehető. Ilyenkor indulnak a hajtások. - A vaddisznóhajtás az egyik legkeresettebb vadászatunk - mondta Buzgó József, a Sefag Rt osztályvezetője. - Idén eddig 35-40 vaddisznóhajtás volt a területünkön, s még harmincat tervezünk januárban. A zömében visszatérő kül- és belföldi vadászok mintegy 150 millió forintot hagynak itt.

Napilapok

A Kerka Menti Fűrészt beolvasztják a Zalaerdőbe (Napi Gazdaság)

2004. január 4. TOVÁBB CSÖKKEN A LÉTSZÁM Vevő híján beolvasztják az anyacégbe a Zalaerdő Rt. tulajdonában lévő, lenti székhelyű Kerka Menti Fűrész Kft.-t -erősítették meg lapunk információit mindkét érintett társaságnál. A már jelenleg is csak 70 dolgozót foglalkoztató, évek óta veszteségesen működő társaságnál ezzel párhuzamosan egy újabb, mintegy 35 fős létszámleépítésre is sor kerül. A '90-es években még több száz alkalmazottal működő Kerka az elmúlt évek során a piacainak jelentős részét elvesztette, s fejlesztési forrásai is beszűkültek.

Hírek

A Kerka Menti Fűrészt beolvasztják a Zalaerdőbe (ForestPress)

Nem sikerült értékesíteni a Zalaerdő Rt. tulajdonát képező Kerka Menti Fűrész Kft.-t – tudta meg a Napi Gazdaság. A lenti székhelyű cég ma már csupán 70 dolgozót foglalkoztat, és évek óta veszteségesen gazdálkodik. A '90-es években még több száz alkalmazottal működő Kerka az elmúlt évek során piacainak jelentős részét elveszítette, s fejlesztési forrásai is beszűkültek. Termékpalettáján fűrészáru, parkettfríz és bútorléc, csaphornyos tölgy parketta szerepelt. Ez utóbbiból évi 10 m2-t gyártottak. Foglalkoztak faanyag kereskedelemmel és bérfűrészelést is vállaltak.

Hírek

Erdők és állatok „vándorolnak” északra (Anchorage Daily News/ForestPress)

Egy felmérés szerint az éghajlatváltozás észak felé tolja el az élővilág térképét Egy új országos felmérés komor képet fest az észak-amerikai vadvilág sorsáról. A Wildlife Society által közzé tett, több száz tanulmányból összeállított jelentés szerint – amely egy Washington D.C. központú szövetségbe tartozó csaknem 9 ezer, vadgazdálkodással foglalkozó szakember, kutató, biológus és oktató felmérésein alapul –, ha a globális felmelegedés így folytatódik, a madárvilág új vizes helyeket keres, a nagyvadak elveszítik védelmet nyújtó környezetüket, a növények pedig nem lesznek képesek szaporodni. Alaszkában és Észak-Kanadában, ahol gyorsabban emelkedik a hőmérséklet, mint máshol, még komolyabbak következmények lehetnek. (A nyolc szerző között olyan jeles intézmények képviselői szerepelnek, mint az Institute of Arctic Biology, a University of Alaska Fairbanks, a Marine Biological Laboratory, a Woodshole Mass., a Stratford University, az Institute for International Studies, a Ducks Unlimited’s Institute for Wetland and Waterfowl Reseach, Canada és a National Wildlife Federation.)

Hírek

Vitasorozat a környezeti nevelés módszertani kérdéseiről (ForestPress)

A Liget Műhely Alapítvány a Nemzeti Fejlesztési Hivatal felkérésére vitasorozatot rendez 2005. január 13-án (csütörtökön), 15-17 óra között, a Független Pedagógiai Intézet Budai Tankönyvcentrumában (1027 Bp., Frankel Leó. u. 6) a környezeti nevelés metodikai kérdéseiről, „az élhető környezet” program konkrét tartalmainak keresésére.

Hírek

Verespatakról is tárgyaljon az RMDSZ – követelik az erdélyi zöldek (Hírek.ro/ForestPress)

Nemcsak Hegyi Gyula európai parlamenti képviselő tiltakozott a verespataki beruházás ellen. Mint ismeretes, a magyar képviselő a strasbourgi Európai Parlament plenáris ülésén napirend előtti felszólalásban kifejtette, hogy a Romániában, Rosia Montanában tervezett aranybánya nemcsak a természetet rombolhatja, de ciánnal szennyezné a folyókat és az ivóvíztartalékokat az egész térségben, Románián túl Magyarországon át, egészen a Fekete-tengerig. "Tisztában vagyunk vele, hogy a román kormány felelőssége megállítani ezt a tervet, de tudnunk kell, hogy a beruházó cég egy kanadai vállalat" - hangsúlyozta a magyar képviselő, aki felszólította a kanadai kormányt, hogy tartsa tiszteletben Európa környezeti értékeit, s ne hagyja, hogy egy kanadai vállalat városokat, templomokat, temetőket pusztítson el.

Hírek

A karácsonyfákat elszállítják (Magyar Rádió/ForestPress)

Idén is fellángolt a vita arról, hogy milyen karácsonyfával ünnepeljenek az emberek. Egyes médiumok újságírói a műanyag fák mellett „kampányoltak”, míg más kollégák a gyökeres, élő karácsonyfák előnyeit ecsetelték. A vágott fenyőt nem reklámozták, de a többség az ilyen fákat vásárolta meg. Ki lucot – állítólag ez volt a favorit –, ki ezüstfenyőt választott, mások a tartós feketefenyőt cipelték haza és díszítették föl. Az ínyencek normann-fenyőt vettek. A távfűtéses lakások ezreiben néhány nap alatt hullani kezd a lucfenyő tűlevele, így már megjelentek a kukák mellett az első kiszolgált karácsonyfák. A riasztó látványtól ne ijedjünk meg, bíztatnak az illetékesek.

Hírek

Nyugdíjasok tévedtek el a Bükkben (Magyar Rádió)

Megtalálták az eltévedt nyugdíjasokból álló, 14 fős csoportot a Bükkben, Bükkszentkereszt környékén – tájékoztatta Magyar Rádiót a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőrkapitányság ügyeletese. A kirándulókat a miskolci rendőrség szirénázó rendőrautókkal kereste. A kutatásban helyi önkéntesek, vadászok, erdészek is részt vettek. A csoport egyik tagja mobiltelefonján kérte a rendőrség segítségét, mert a sötétben nem találták a Bükkből kivezető utat.

Hírek

Még nem dőlt el, lesz-e aranybánya Verespatakon (ForestPress)

Még egyeztetnek a romániai Verespatakon épülő aranybánya ügyéről – jelentette a Magyar Rádió. A múlt héten beiktatott román miniszterelnök azt ígérte magyar kollégájának, hogy a Verespatakon tervezett aranybánya engedélyezése előtt érdemi konzultációt folytatnak a szomszédos országok kormányaival. Calin Popescu Tariceanu mindezt akkor közölte Gyurcsány Ferenccel, amikor a magyar miniszterelnök telefonon gratulált román partnerének kinevezéséhez. A román kormányfő megerősítette: még nincs döntés a verespataki beruházásról.

Hírek

Az amerikai természetvédelem egyik kiemelkedő szószólója (ForestPress)

Gifford Pinchot (1865-1946) Korábban hírt adtunk az USA Erdészeti Szolgálatának centenáriumáról. Ezúttal röviden bemutatjuk a szervezet alapítójának életútját és személyiségét. A XIX. században, szülei nyári lakában, Milfordban (Connecticutban) született, és tehetős családja révén Európában sajátíthatta el az erdészet tudományát. A Yale egyetemen szerezte első diplomáját 1889-ben, majd a franciaországi Nancyben, a L’Ecole Nationale Forestiere nevű intézményben tanult. Akkor még nem volt erdészképzés az Egyesült Államokban.

Hírek

Indul az uniós kvótakereskedelem (ForestPress)

Amint arról korábban hírt adtunk 2005. januárjában kezdődik meg az Európai Unióban hivatalosan is az üvegházhatást okozó gázok engedélyezett kibocsátási kvótájának kereskedelme. Ennek során lehetőség van arra, hogy a széndioxid kibocsátásra, illetve a másik öt, üvegházhatást okozó, gázra vonatkozóan az egyes tagállamok kvótákat értékesítsenek egymás felé.

Hírek

Óriás csótányt találtak a dzsungel mélyén (BBC News/ForestPress)

Új rovarokat, köztük egy svábbogár „szörnyet” fedeztek fel a tudósok Borneo dzsungeleiben. A Nature Conservancy által szervezett barlangász és hegymászó expedíció tagjai elmondták, hogy eddig ismeretlen halféléket és növényeket is láttak. „Az expedíció mindössze 5 hét leforgása alatt számos, a tudomány számára eddig ismeretlen új fajt fedezett fel”– mondta Scott Stanley a természetvédő szervezettől.

Napilapok

Orvvadászok terítékére került a megjelölt gímszarvas (Somogyi Hírlap)

2004. december 28. VADKÁROK– Európa legnagyobb megfigyelő kísérlete Somogyban Orvvadászok áldozata lett egy rádióadóval felszerelt szarvas-tehén, melyet egy segesdi kukoricatáblában találtak meg nemrég a gödöllői Szent István Egyetem kutatói. A speciálisan megjelölt állat része volt Európa legnagyobb gímszarvas-megfigyelő kísérletének, melynek több magyarországi helyszín mellett a Sefag Rt segesdi. erdőtömbje is helyet ad.

Hírek

Az USA Erdészeti Szolgálata megalakulásának 100. évfordulóját ünnepli (AP/ForestPress)

WASHINGTON – Száz éves fennállásának ünneplése közepette az Erdészeti Szolgálat azon vitázik, hogy vajon megfelel-e a szolgálat annak a küldetésnek, melyet 1905-ben Theodore Roosevelt elnök szánt a szervezetnek: „Õrizzék meg az erdőt, mint a nemzet állandó erőforrását!” A január 3-6 között megrendezésre kerülő centenáriumi ünneplés örömébe üröm is vegyül, mert az Erdészeti Szolgálat, peres ügyek miatt, már elvesztette azt a határozott karaktert, amit első igazgatója a legendás Gifford Pinchot alakított ki.

Hírek

ENSZ értékelés a korallzátonyok és erdők állapotáról (boston com news/ForestPress)

Az Egyesült Nemzetek Szervezete 1 millió dollárt tett félre a pusztító cunami által okozott környezeti károk felbecsülésére, amint kezdtek szivárogni a jelentések lerombolt korallzátonyokról és kidőlt mangrove erdőkről. Miközben a figyelem természetesen az egyre növekvő számú emberáldozatot követelő tragédiára összpontosul, búvárok és tenger biológusok Sri Lankától Thaiföldig küldik beszámolóikat iszapréteg alatt fuldokló korallokról, rothadó halak tömegeiről, szeméttel tömött tengerpartokról és a tengerre kisodródott ritka teknősökről. Az ENSZ genfi székhelyű akció csoportjának két területet kell értékelnie, azokat a környezeti károkat, melyek az emberi egészségre ártalmasak és az ökológiai erőforrásokat (ezekből merít a turizmus és a halászat) ért veszteség mértékét.

Sport

Szép volt fiúk! Az ÁESZ csapata a Szupermaratonon (ForestPress)

Hetvenkilencedikként ért célba az Állami Erdészeti Szolgálat Budapesti Igazgatóságának férfi csapata a XV. Bécs Budapest Szupermaratonon. A 352 km-es, ötnapos váltófutáson 129 csapat indult. A versenyzők október 19-én, kedden, Bécsben, a Práterből startoltak, s a befutó október 23-án, délelőtt Budapesten a Tabánban volt.

Rádió

Vegyes érzelmekkel búcsúztatta az óévet Szlovákia (Kossuth Rádió)

2004. december 31. Szlovákiában is nyilván lehetne igazi vidám történetet találni, de a hírekben is tarolt a magas-tátrai orkán – jelentette a magyar rádió pozsonyi tudósítója. Bár az önálló Szlovák Köztársaság 12 éves történetének legsikeresebb évét zárja, 2004 mégis a tátrai természeti katasztrófa éveként vonul be a szlovák történelembe.

Hírek

Új korszak a szennyezés elleni küzdelemben (International Herald Tribune)

Az EU-s vállalatoknak be kell tartaniuk Kyoto korlátozásait Peter Koster számára a 2005 év kezdete többet ér egy pohár pezsgőnél. Miközben több millió európai társa ’csak’ egy újabb év előtti szilvesztert ünnepli, az európai éghajlatváltozás legismertebb szakembere, nyugodtan iszogathat az európai gazdaság új korszakának hajnalára. 2005. január elsején az EU 12 ezer ipari létesítménye arra ébred, hogy a szén-dioxid korlátlan puffogtatásának napjai véget értek. Ugyanis Európai Unió szerte életbe lépnek azok a rendelkezések, amelyek a Kyotoi Egyezményre vezethetők vissza.

Vadhatás

Vadkárok: ráfizetnek a vadásztársaságok (Dunántúli Napló)

2004. december 27. Baranya – Az egymillió forintot is meghaladhatja több vadásztársaságnál az az összeg, amelyet az újonnan belépőknek kell letenniük annak érdekében, hogy felvételt nyerjenek a közösségbe. Több szervezetet már a tönk szélére juttattak a vadkárok. Egyre gyakoribb, hogy a vadásztársaságok az egyesületi tagoktól megvonják a szép trófeás vadak elejtésének jogát. A vendégekkel kilövetett vadért beszedett pénz ugyanis létfeltétele a működésüknek. A húsért, trófeáért kapott összeg mellett a tagdíjak és a vagyoni hozzájárulás jelentik a működőképesség anyagi alapjait. Mint megtudtuk, több társaságnál az új tagoktól már egymillió forintot meghaladó összeget kérnek belépési díjként.

Zengő-ügy

Továbbra is veszélyben a Zengő! (Védegylet)

2004. december 30. Még mindig lehetséges helyszín a Zengő? Újra társadalmi vitákat rendeznek róla? Atrocitások a zengülők ellen. A Zengő környékén élő civilek levelet írtak a Gyurcsány miniszterelnöknek és két országgyűlési bizottságnak. A Civilek a Zengőért Mozgalom levelét több szervezet, köztük a Védegylet is aláírta.

Zengő-ügy

Ismét járőröznek a Zengőn (hírtv)

2004. december 31. Továbbra is attól tartanak a zöldek, hogy lokátort építenek a Zengőre. A helyiek megint kivágásra kijelölt fákat találtak, ezért újra járőrök vigyázzák a hegyet. A hagyományos, szilveszter előtti Zengő-túrán ezren sétáltak fel a hegyre.

Partnereink