A magyar kormány többször hangoztatott kérésére és az országhatárokon átterjedő környezeti hatások vizsgálatáról szóló Espoo-i ENSZ Egyezménynek is eleget téve Románia értesítette hazánkat, hogy vegyen részt a verespataki beruházás várható környezeti hatásainak vizsgálati eljárásában – közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium.
A hétvégén észak Európán végigsöprő vihar eddig soha nem tapasztalt pusztítást végzett a svéd erdőkben, ami miatt félő, hogy kis erdőtulajdonosok százai mennek tönkre, tették közzé az iparág illetékesei. Száz évre visszamenőleg ez volt a legsúlyosabb pusztítás, mondta az Állami Erdészeti Tanács szakembere kedden. Becslésekbe nem bocsátkozott a szektort ért veszteségeket illetően, de összehasonlításként elmondta, hogy 1969-ben két olyan vihar is volt, ami 35 millió köbméternyi fa veszteséget okozott.
Az éghajlatváltozás és az emelkedő tengerszint a fő napirendi témái annak a kis szigetek jövőjével foglalkozó nemzetközi konferenciának, amely a hétfőn kezdődött Mauritius szigetén. A szökőár, a tenger alatti földrengés kiváltotta óriás hullámok Ázsia dél-keleti részén, különös megvilágításba helyezték a világ legkisebb országainak sérülékenységét, sebezhetőségét, melyek közül mintegy 40 képviselteti magát a tanácskozáson. A Maldiv szigetek, az indiai óceánban szétszórt, 1192 alacsony fekvésű szigetből áll, melyek közül többet is megtépáztak a rengészónából kiinduló hullámok.
A közelmúltban adtunk hírt arról, hogy az ausztráliai Melbourne környéki heves bozóttüzeknek drámai hatása lehet a város vízellátására, mert hosszú távra megszakítják a vízfolyások folytonosságát a vízgyűjtő területeken. Most arról tudósítanak a hírügynökségek, hogy legalább 7 személy meghalt és további 8 személy eltűnt, amikor bozóttűz pusztított Ausztrália déli részén.
Varsó. A szlovákiai medvék álmatlanságáról már hírt adtunk, most hasonló tapasztalatokról számolnak be a lengyelországi szakemberek is. A szokatlanul enyhe tél miatt nem alszanak a medvék a déli-lengyelországi Kárpátokban – jelentette az MTI. A Beszkidekben minden jel arra utal, hogy a barnamedvék virgoncak, és a tavaszias időben eszük ágában sincs holmi barlangokban szunyókálni. A lengyel hírügynökség helyi szakemberekre hivatkozva számolt be arról, hogy a vadetetők környékén más állatokéi mellett medvenyomokat is látni.
2005. január 12-én, szerdán délelőtt az mtv1 Napi Mozaik című műsorában (körülbelül 10 óra 45-kor) a Magas-Tátrában a múlt év novemberében megtörtént erdőpusztulásról és a közelmúltban megjelent „Õserdők a Kárpát-medencében” című könyvről beszél Pápai Gábor, az Erdészeti Lapok főszerkesztője, aki nemrég tért vissza egy felvidéki riportútról.
A megújuló energiaforrások felhasználása az Egyesült Államokban sem növekszik kellően – olvasható a theunion.com honlapon. Mint az alábbiakból kiderül, a gazdasági feltételek sem hatnak ösztönzően, és a jogi hattér sem kedvező, nem beszélve a civil szervezetek által indított perek sorozatáról. Kalifornia kétféle gonddal szembesül manapság, az egyik, a súlyos energiaválság, a másik, a veszélyes mértekig zsúfolt erdők. Ezekre a kihívásokra egy közös hathatós megoldás kínálkozik: a biomassza energetikai hasznosítása.
Romániai környezetvédő szervezetek több hibát fedeztek fel a verespataki aranybánya beruházását végző cég, a Rosia Montana Gold Corporation által beadott engedélykérelemben. A civil szervezetek felkérték a társszervezeteket, hogy reagáljanak a beadványra. Magyarország nem támogatja a Verespatakra tervezett külszíni aranybánya megnyitását – ismertette Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszternek a frissen kinevezett román kollégájához írt levelét a zöldtárca közleménye. A környezetvédelmi tárca vezetője hivatalos tájékoztatást kért a beruházás engedélyezési eljárásáról, valamint személyes találkozót is kezdeményezett Sulfina Barbu román miniszterrel.
Skócia állami erdészetei „zöld jelzést” kaptak a 2004-es minőségbiztosítási megmérettetésen Skócia állami erdeit a világon legjobban fenntartott erdők sorában ünnepelhetjük, miután már másodszor kapták meg az ezt igazoló nemzetközi zöld bélyegzőt – olvasható a forestry.gov.uk honlapon. Skócia Erdészeti Szolgálata azért kapta meg ismét a minősítést, mert megfelelt az Egyesült Királyság Erdős Területekre vonatkozó Minőségbiztosítási Követelményeinek (UKWAS), ami azt igazolja, hogy az ország erdeivel fenntartható módon gazdálkodnak. A zöld pecsét az jelenti, hogy a fa és más erdei termékek viselhetik a Nemzetközi Erdő Fenntartó Tanács (FSC) logóját, ami biztosítékul szolgál a vásárlóknak arra, hogy a fa megfelelő gazdálkodással fenntartott erdőkből került ki. Az épületfa, információs táblák, kerti bútorok, kerítés, lemezipari termékek, papír és vadhús mind megtalálhatók az FSC bizonylattal rendelkező áruk között, amiket eredendően a skóciai állami erdészetekből termelnek ki. A díj külön megtiszteltetés a szolgálat skóciai igazgatójának, dr. Bob McIntoshnak és a Skóciában dolgozó ezerfős kollektívájának, magyarázta az igazgató.
"Mint szépen keringő nemes sas annyira kitölti az amugy is üres levegőeget, akár a hegyvidék akár az alföldek felett, hogy már csak ezért is nagyon megérdemli a védelmet, amit különben a legújabb törvények egész teljességben meg is adtak neki." Nagy Jenő (1944): Európa ragadozómadarai - Parlagi sas Fotó: Kovács András Nagy Jenő 1944-ben még úgy gondolhatta, hogy a négy évvel korábban kihirdetett valamennyi sasfajra vonatkozó vadászati tilalommal teljes egészében biztosított a fogyatkozó sasok védelme hazánkban. A parlagi sas magyarországi állománycsökkenése azonban - az 1954 óta tartó fokozottan védett státusza ellenére - tovább folytatódott, és a korábbi több száz páros állomány a 80-as évek elejére már mindössze mintegy 20-25 párra csökkent. Az elmúlt két évtizedben végzett célzott fajvédelmi akcióknak és a parlagi sas számára kedvező élőhelyi változásoknak köszönhetően a hazai költő állomány - a világon egyedülálló módon - több mint háromszorosára emelkedett és 2004-ben már elérte a 70 párat. Az Európai Unió új lakóiként azonban számos új kihívás vár sasainkra, és egyedül a mi felelősségünk megóvni őket a "fejlődés" káros hatásaitól.
Kialvatlan, éhes és ezért meglehetősen nyűgös medvék veszélyeztetik a szlovákiai hegyekben túrázókat és a kisebb települések lakóit. Ideális időjárási feltételek mellett a medvék áprilisig téli álmukat aludnák, az idén azonban sokan közülük a szokatlanul meleg időjárás miatt már elhagyták búvóhelyeiket. A szabadban azonban az állatok az évszaknak megfelelően még nem találnak elegendő táplálékot, ezért agresszívabbak a szokottnál. A táplálékhiány miatt a lakott települések közelébe húzódnak és szeméttárolókból próbálnak élelmet guberálni, illetve a gazdaságok takarmány raktárait igyekeznek kifosztani.
Bozóttüzek által fenyegetett vízgyűjtők miatt veszélyben a város vízellátása Melbourne erdős területeken található vízgyűjtőinek készlete került veszélybe a bozóttüzekből visszamaradt, elszenesedett anyagok miatt. A heves bozóttüzeknek drámai hatása lehet Melbourne vízellátására, mert hosszú távra megszakítják a vízfolyások folytonosságát a vízgyűjtő területeken. Eukaliptuszok A szakemberek arra hívták fel a figyelmet, hogy Canberrának is mielőbb új vízkészletekről kell gondoskodnia, a 2003-as erdőtüzek miatt. Peter Attiwill botanikus elmondta, hogy Melbourne vízgyűjtő területén a heves bozóttüzek, továbbá a várostól északra és észak-keletre a gyorsan növő fák elszívják az összegyűlt vizet és drasztikusan csökkentik vízfolyások 30-40 százalékának vízhozamát. Ha ez valóban így van, a város vízellátását újra át kell gondolni. Várhatóan 60 évbe telik, amíg a folyamat megfordulhat, vagyis az apadó vízfolyásokban több lesz a víz.
A pályafutásukat befejezett karácsonyfák hasznosítására különböző megoldásokat keresnek és találnak az önkormányzatok és a közterület fenntartók. Miskolcon idén is lehetőséget biztosítottak arra, hogy a kidobott karácsonyfák felhasználásával ingyen tüzelőhöz juttassák a rászorulókat – számol be az Észak-magyarország. Az RWE Umwelt Kft. a Bogáncs utcai telepének elkülönített részére szállítja a fákat, és hagyományosan alkalmat kínál arra, hogy onnan ingyen tüzelnivalót válogathassanak a rászorulók. A tapasztalatok szerint évek óta igen csekély az érdeklődés az ingyenes tüzelő iránt.
Vaddisznó kergetett hosszasan egy férfit Lengyelországban egy kórház parkolójában. Az érdekes hajszát a legnicai kórház térfigyelő kamerái fel is vették. A képeken jól látható, hogy valamivel hajnal előtt egy vaddisznó a kórház főbejáratához igyekszik, de aztán meggondolja magát, és inkább visszacsörtet a parkolóba, ahol viszont keresztezi egy férfi útját. Utóbbi igencsak döbbenten áll egy kicsit, ám hamarosan nagyon fürge lesz, mert neki akar rontani a vaddisznó, amelyet nem vár be. Ezután kezdődik a kergetőzés, melynek szereposztása a házi disznóvágások ellentéte és végig ugyanaz: a disznó az üldöző.
Január elsején Tóth Zoltán váltotta Nádasi Gyöngyit az Erdért Rt. vezérigazgatói posztján – tudta meg a Világgazdaság. A 47 éves szakember a Medim-pex üzletkötőjeként kezdte szakmai pályafutását, majd a Mahir külföldi ügyfelek osztályán volt területi referens. 1981-ben külkereskedői diplomát szerzett. 1985-től a japán Kane-matsu kereskedőház budapesti képviseletének irodáját vezette, majd hét évvel később átigazolt a Benckiser Magyarország Kft.-hez, ahol kereskedelmi igazgatónak nevezték ki. Ezt követően, 1994-től három éven keresztül, a R. J. Reynolds Tobacco Magyarország Kft. kereskedelmi és marketingigazgatójaként dolgozott a szakember.
Amint arról korábban beszámoltunk januárban életbe lépett az Európai Unióban az üvegház gázok kereskedelméről kötött megállapodás. A mechanizmus során lehetőség van arra, hogy a széndioxid, illetve másik öt üvegház gáz kibocsátásra vonatkozóan az egyes tagállamok kvótákat értékesítsenek egymás felé. Elfogadta a széndioxid-kibocsátások engedélyezett mennyiségeire vonatkozó magyar terveket az Európai Bizottság – jelentette az MTI. Az EU kormányaként működő testület Magyarország mellett Litvánia, Ciprus és Málta tervét fogadta el feltételek nélkül, Spanyolország tervén technikai módosításokat hajtatna végre. A tagországok ezekben a tervekben határozták meg azt a kibocsátási mennyiséget, amelyeket a legnagyobb energiafelhasználó ipari létesítmények részére szándékoznak kiosztani, hogy azok részt vehessenek az év első napjától már megkezdődött kibocsátás-kereskedelemben. A magyar tervben 261 létesítmény részére összesen 93,8 millió tonnányi kibocsátás szerepel.
IRANDUBA, Bazília – A fenséges Negro és Solomes folyók találkozásánál található óriási méretű padlizsánok, papaják és maniókák zavarba ejtő pazarsága ellentétben áll azzal, az Amazonas vidékéről régóta élő elképzeléssel, miszerint a dél-amerikai esőerdő, a paradicsom másolata, és a nem igazán vendégmarasztaló környezet eleve kizárja összetettebb társadalmak kialakulását. A legújabb kutatási eredmények viszont azt jelzik, hogy az ősember igenis megtalálta a módját, hogyan kerekedjen felül a dzsungel szabta korlátokon, és életteret biztosított magának. A titok, mondják az elmélet felállítói, a talajban rejlik, a lábuk alatt. Ez a föld a rendkívül termékeny, terra preta do indio. A szó portugál megfelelője a fekete földnek, amit vagy szándékosan hoztak létre a Kolumbusz előtti időkben, vagy az ember jelenlétének véletlenszerű melléktermékeként alakult ki.
Erdő- és fahasznosítással foglalkozó regionális egyetemi tudásközpont kezdi meg működését a Nyugat-magyarországi Egyetem és egy tucat vállalkozás együttműködésével az idén Sopronban. Faragó Sándor, az egyetem rektora az MTI érdeklődésére elmondta: a tudományos és technológiai innovációs központ olyan kutatásokat és fejlesztéseket végez majd, amelyeket a vállalkozások hasznosítani tudnak piaci tevékenységükben.