Hírek az erdő világából

Napilapok

Csábító energiaültetvény (Népszabadság)

"Van Önnek művelésre alkalmatlan, elhanyagolt, lehetőleg ártéren fekvő földterülete? Ha igen, akkor most megfogta az Isten lábát: telepítsen energiaerdőt EU-támogatással! Jobb mint az aranybánya, mert itt az arany magától nő ki a földből!" A fenti, egyelőre csak képzeletbeli felhívás hamarosan valóságossá válhat, Magyarországon ugyanis minden hozzáértő szerint robbanásszerű fejlődés előtt áll a zöldenergiaipar egyik ágazata, az energiaültetvények hasznosítása. Ehhez minden feltétel adott: rendelkezésre áll a szükséges földterület, megvannak a kipróbált, a hazai talaj- és klímaviszonyokhoz illő növényfajták is bevetésre készek, s kéznél van a biztos felvevőpiac is: a hazai erő- és fűtőművek sorra állnak át a megújuló biomassza-energiára.

2005. január 22.

barkócaberkenye

DR. SZABÓ ILONA: A barkócaberkenye kórokozói

A különböző berkenye fajokon számos mikroorganizmus előfordulása ismert, ennek ellenére nem sok számottevő jelentőségű kórokozó van köztük. Ha pedig csak a barkócaberkenye sajátos kórokozóit óhajtjuk számba venni, még kevesebb eredményre jutunk, ugyanis a növénykórtani szakirodalomban általában a Sorbus-ok betegségeivel találkozunk, gazdanövény fajokra való lebontás nélkül. Vírus okozta betegségek előfordulásáról a barkócaberkenyén nincs adat. Mégis megemlítem, hogy a madárberkenyéről több vírus is ismert Európában (alma mozaik vírus, alma klorótikus levélfoltosság vírus, törzs himlő vírus). Jellegzetes tüneteik a levelek klorótikus mozaikossága, foltossága, illetve a törzs és az ágak fájának szövet-szerkezeti változása, amely felületileg gödrös deformációkban nyilvánul meg. A baktériumok közül a berkenyéken az almatermésűek tűzelhalás nevű betegségét okozó Erwinia amylovora léphet fel mint jelentős kórokozó. Az Észak Amerikából behurcolt baktériumot hazánkban 1996-ban találták meg először. Az almatermésű gyümölcsfák nagy gazdasági jelentőségű, gyors lefolyású hajtás- és ágelhalását, pusztulását okozza (tűzelhalás). Sorbus fajokon is előfordul Európában, konkrétan a barkóca-berkeny

2005. január 22.

barkócaberkenye

A barkócaberkenye (<i>Sorbus torminalis</i>) fájának tulajdonságai és ipari felhasználása

Makroszkópos faanyagjellemzők Üde termőhelyeken 20 m magasságot és 0,4-0,5 m átmérőt is elér. Igen lassan és egyenletesen növekszik. Kérge fiatalon sima, szürke; később repedezik, szürkésbarna színű lesz és vékony cserepekben hámlik. 60-80 éves korban termelik ki. A szíjács és a geszt egyszínű világos barnásvörös (kissé a körtéhez hasonlít). Egyenletes, finom szövetű. Az évgyűrűk keskenyek. A két pászta nem különül el, de az évgyűrűhatárok élesek. A bélsugarak és a szórtan elhelyezkedő edények szabad szemmel nem láthatók. Gyakoriak a bélfoltok, és főleg idősebb korban a vörösesbarna álgeszt is előfordul. Mikroszkópos sajátosságok A szórt likacsú sajátosság a mikroszkóp alatt jól látható: az apró (20-70 µm átmérő) edények nagyszámúak, egyenletesen "elrendezettek" (kb. 38%). A hosszparenchimák apró sejtjei apotracheálisan elszórtak (2%). A keskeny bélsugarak általában két sejtsor szélesek, sűrűn elhelyezkedők (23%). A szilárdító alapszövetet főleg rosttracheidák és libriformrostok alkotják (37%). Az egyes berkenyefajok szerkezetében igen csekélyek a különbségek. Fahibák, fakárosodások A barkócafa két fontos fahibával rendelkezik: ez a sötétszínű álgeszt és a göcsösség. Tekintettel a

2005. január 22.

barkócaberkenye

A barkócaberkenye termőhelyi igénye

A barkócaberkenye természetes, meglehetősen tagolt elterjedési területét figyelembe véve sajátos klímaigényű, melegkedvelő, a fagyra nem érzékeny faj. Szubmediterrán jellegéből adódóan csapadékos nyárelőt, sok napsütést és tartós nyári meleget kíván. A hőmérsékleti szélsőségeket jól tűri, de a kifejezetten kontinentális éghajlatot kerüli (Gencsi - Vancsura, 1992). A talajnedvességgel szemben széles tűrőképességgel rendelkezik, a túl sok nedvességet és a magas talajvizet nem viseli el. A laza, szellőzött talajokat részesíti előnyben, a túl kötött, levegőtlen talajokon rövid életű. A barkócaberkenye elsősorban a tápanyagban és bázisionokban gazdag, magas bázistelítettséggel rendelkező talajokat kedveli, ezért gyakran a meszes talajokhoz kötik az előfordulását. Leggyakrabban a mészkő, dolomit, bazalt és a löszszerű alapkőzeteken létrejött talajokon találjuk. Meszes, gyakran meleg, száraz termőhelyen való előfordulása arra vezethető vissza, hogy az egyéb fafajokkal szemben nagyobb szárazságtoleranciával rendelkezik, ezzel javítja saját konkurencia képességét és túlélési esélyeit. A bükkös klímában csak ritkán fordul elő, itt is elsősorban a mészkövön vagy dolomiton kialakult, főként dé

2005. január 22.

barkócaberkenye

A BARKÓCABERKENYE KULTÚRTÖRTÉNETI, KERTÉSZETI VONATKOZÁSAI

A berkenyék nemzetségéhez tartozó fajok nagy alakgazdagságúak és igen széles elterjedési területűek, sokrétűen alkalmazhatók a díszkertekben, a tájfásításnál. A Sorbusok Európa tájainak szép szoliterfái. Erdőszegélyeken és erdőtársulások állományalkotóiként is találkozhatunk különböző berkenyefajokkal és a parkokban számos, kereszteződés eredményeként létrejött állandósult hibriddel. Legtöbbjük szép szabályos koronájú fa, amelyek pompás őszi lombszínükkel, egyesek termésükkel is díszítenek. A bogyók ehetők, eleink sokrétűen hasznosították azokat. A berkenyék múltbéli leírása, ábrázolása Az alapfajok leírását és ábrázolását már ókori, majd a középkori természettudósok, botanikusok műveiben is megtaláljuk. W. KLAUSCH-BLECKEN von SCHMELING 1994-ben, Göttingenben megjelentetett, a madárberkenyéről írott művében csokorba gyűjtötte a korai tudományos munkákban fellelhető ismereteket. A nemzetségen belül a fajok elkülönítése sokáig nem egyértelmű, az antikvitás természettudósai, de a középkori és az újkori ábrázolások és leírások is keverik esetenként a berkenyefajokat és előfordul az első Theophrastos-tól származó barkócaberkenyére illő galagonya-leírás nyomán, a Crategus nemzetséghez so

2005. január 22.

A természeti katasztrófák előrejelzésének lehetősége a BBE módszerrel (ForestPress)

A közelmúltban számos természeti katasztrófa volt a közvetlen közelünkben és a távolabbi földrészeken egyaránt. (Hatalmas viharok, árvizek, hó- és jégtörések, lavinák, földrengések, tűzhányó kitörések stb.) Erről kérdeztük dr. Bán István erdőmérnök-matematikust, e téma szakértőjét, aki maga is megtapasztalt ehhez hasonló jelenségeket vitorlázás, repülés és hegymászás közben, valamint a Kárpát-medence nagyvadjainak tanulmányozása során.

2005. január 22.

barkócaberkenye

FRANK NORBERT: A barkócaberkenye [Sorbus torminalis (L.) CRANTZ] erdőművelési tulajdonságai

A barkócaberkenye erdeink egyik eltűnőben lévő dísze, ökológiailag nagyon fontos fafaja. Már a germán és kelta regék, mondák is megemlékeztek róla: a boszorkányok elűzését, a marhák betegségektől való megóvását, a hajók elsüllyedésnek megakadályozását remélték tőle. Ott ültették, ahol a gonosz megjelenhetett (templomok, házak, istállók), és az emberi javakban kárt tehetett. Külföldi nevei: német: Elsbeere, Ruhrbirne (elnevezésének oka, hogy a középkorban a vérhas (die Ruhr) ellen használták), Atlasbirne, Else francia: Alisier, Alisier torminal, Sorbier alisier angol: wild service tree, beam tree Törzsméret, alak, lombozat: Magassága 15-25 méter, de számára optimális termőhelyen és megfelelő erdészeti beavatkozással eléri, sőt meg is haladhatja a 30 métert. Törzse zárt állásban jól tisztul, de a koronaágak kissé vastagok; szabad állásban koronája mélyen ágas. Hirtelen felszabadításkor a törzsön vízhajtások jelenhetnek meg, azonban ez is csak ritkán, lassú felszabadítás esetén ez egyáltalán nem fordul elő. Sokszor látni, a fajra egyesek szerint jellemző villás elágazású példányokat is. Magassági növekedése akkor megfelelő, ha a fényt felülről kapja és oldalról biztosított a kellő árn

2005. január 22.

barkócaberkenye

A barkócaberkenye (Sorbus torminalis) ízeltlábú faunája

A barkócaberkenye (Sorbus torminalis) elsősorban domb- és alacsonyabb hegyvidéki tölgyeseink szórt előfordulású elegyfafaja. Tömegszaporodás esetén, a tölgyeken előforduló legtöbb polifág lombfogyasztó lepkehernyót (kis téliaraszoló, nagy téliaraszoló, tollascsápú araszoló, szürkepettyes araszoló, aranyfarú pille, gyapjaslepke, stb.) megtalálhatjuk levelein. A nappali lepkék közül a galagonyalepke (Aporia crataegi) hernyói is kifejlődhetnek rajta. Lombja azonban - eltekintve az egészen fiatal levelektől - nem túl kedvelt táplálék, mivel a levelek vastag kutikulája gyorsan kialakul, és ezáltal a levelek nehezen fogyaszthatóvá válnak. Valószínűleg ebből adódik, hogy a barkócafát ritkábban csupaszítják le a rovarok, mint a körülötte lévő tölgyeket. Több polifág sodrómolyfaj (Pandemis fajok) is megél a barkócaberkenyén Ezek lárvái - nevükhöz méltó módon - a csőszerűen összesodort levéltekercs belsejében fejlődnek. A levelein megtalálhatjuk mintegy tucatnyi aknázómoly (Phyllonorycter és Stigmella fajok) táplálkozásának nyomait. Ezek többsége oligofág, azaz a Rosaceae családba tartozó több tápnövényen (pld. galagonya, körte, alma) is képes kifejlődni. A 4-5 mm szárnyfesztávolságú, egynem

2005. január 22.

A barkócaberkenye botanikai jellemzése

Nevezéktana AULUS CORNELIUS CELSUS "De re rustica" c. művében (i. u. 25-35) már "sorbum torminale" néven említi e fajt. Később id. GAIUS PLINIUS SECUNDUS "Historia naturalis Libri XXXVII" enciklopédikus művében "sorbus torminalis" néven szerepelteti. CAROLUS LINNÉ, a tudományos nevezéktan megalkotója 1753-ban megjelent "Species plantarum"-ában a Crataegus torminalis nevet adja neki, tehát a galagonyákkal veszi egy nemzetségbe. 10 évvel később H.J.N. CRANTZ a mai - egyben ókori - néven illeti: Sorbus torminalis (L.) CRANTZ. A tudományos nemzetségnév - a Sorbus - a kelta sor szóból származik, amely fanyart jelent, s nyilván termésére utal. Az arab sorbet ill. sherbet is erre a tőre vezethető vissza, amelyet a gyümölcsökből készült italokra alkalmaztak. A latin köznyelvben a sorbust általánosan a berkenyékre használták. A szintén latin eredetű fajnév a torminalis jelentése kólikát enyhítő, mivel termését gyomor- és bélbajok orvoslására ajánlották. Általánosan elterjedt magyar neve a barkócaberkenye, mely mellett használatos volt a barkócafa, barkolcsa, uckurucfa elnevezés is. Elterjedése Elterjedési területe meglehetősen tagolt, szubmediterrán súlypontú. Szórványosan jelenik meg Nyuga

2005. január 22.

barkócaberkenye

A barkócaberkenye (Sorbus torminalis) csemetenevelése

Barna Tamás KEFAG R.T. Erdészeti Szaporítóanyag Termesztési Központ 6000 Kecskemét Külső-Szegedi u. 135. 1. Virágzás, termésérés és begyűjtés A barkócaberkenye sátorozó bugában elhelyezkedő, fehér virágai a kilombosodás után, május-júniusban nyílnak. A virágok kicsinyek, 6-8 mm átmérőjűek, hosszú kocsányúak (CSAPODY et al. 1966., GENCSI-VANCSURA 1997.). A termések hosszúkás körte alakúak, 12-15 mm hosszúak. Eleinte zöldessárgák, éretten rőtbarnák, fehéren pontozottak, kemények. A termés később megpuhul, szotyósodik, ehető. A magház pergamenszerű, a termés 4 magvú, a magvak 6-7 mm hosszúak, vörösbarnák, fénytelenek (CSAPODY et al. 1966., GENCSI-VANCSURA 1997). Gyűjteni akkor lehet, amikor a magvak végleges színe kialakul. Ez rendesen szeptember végén, október elején következik be. A gyűjtés történhet a fáról vagy a földre lehullott termések összeszedésével. Egy-egy termésben 3-4 szem magot találunk. A begyűjtött termést össze kell zúzni, az így nyert pépből a magvakat mosással lehet kinyerni. A magkihozatal kb.1 %. A tisztítás közben el kell kerülni a magvak mechanikai sérülését, melyek héja nedves állapotban különösen sérülékeny. A begyűjtés után előfordulhat, hogy nem tudjuk azonn

2005. január 22.

Kivágni az utolsó fát (is)? (ForestPress)

Megjelent Jared Diamond legújabb könyve Collapse (Összeomlás) címmel J. Diamond számos best seller szerzője, Pulitzer-díjas író. 1966. óta az UCLA filozófia professzora. Már életének a húszas éveiben foglalkozott az ökológia és az evolúció tudományával is, és diplomát szerzet az új-guineai madárvilág tanulmányozásával. A madárak megfigyelése máig kedvelt időtöltése maradt. Ötvenes éveiben fokozott érdeklődéssel fordul a környezetvédelmi problémák történetének kutatása felé.

2005. január 22.

Veszett rókát lőttek Gúgon (ÚJ SZÓ/Pozsony )

A városi kutyamenhely nem fogadhat állatokat Érsekújvár/Gúg. A városi kutyamenhely gondnoka arról tájékoztatta a lapot, hogy előre meg nem határozott ideig nem fogadhatnak be újabb állatokat. Gúgon 2004. december 31-én veszett rókát lőttek, és fennáll a veszély, hogy a 2-től 15 hétig terjedő lappangási idő alatt további állatok is megfertőződhettek a környéken.

2005. január 22.

Az eddigi legnagyobb válság fenyegeti az élővilágot (MTI)

Reális veszély, hogy a század végére kipusztulnak az elefántok, a tigrisek és az oroszlánok, de a világ országai szinte semmit sem tesznek ennek érdekében. Az élővilágot az eddigi legnagyobb válság fenyegeti a Föld történetében: ezzel foglalkozik az a tanácskozás, amely hétfőtől péntekig tart Párizsban.

2005. január 22.

Mások a szén megkötése helyett a szén-dioxid kivonását ajánlják (ForestPress)

Amerika kivonná a szén-dioxidot a levegőből Az amerikai Energiaügyi Hivatal kutatói egy egyszerű, költséghatékony módszert tanulmányoznak, mellyel közvetlenül a levegőből kivonhatják a szén-dioxidot. Ez lehetővé tenné a kőolaj származékok hosszantartó használatát, elkerülve a globális felmelegedés veszélyét. A módszerrel csökkenthetik a légkörben az üvegház gázok felgyülemlését, illetve visszaalakítják a szén-dioxidot üzemanyaggá. A témában előadást tartottak az Amerikai Kémiai Társaság 223. éves ülésén.

2005. január 21.

Versek - Áprily Lajos

Áprily Lajos: Az irisórai szarvas

Virradt. A fákra egyre csendesebben rivallt alá a mély felhő-torok. Gáncsot vető boróka-rengetegben akadtak rá a csorda-pásztorok. A gornyikhoz levitte nemsokára tarkóra vetve egy szilaj csobán, s megvolt az alku egykettőre: ára egy korty fenyővíz s egy marék dohány. A simmentali borjának fogadta fakorlátos, legeltető helyen, tőgyén mohón csüngött az istenadta, és elfeledte, hogy testvértelen. És elfeledte a futó erecskét, amely bukfenceket kacagva hányt, s mely hűs homályba fogta gyenge testét, el a zuzmószakállú ősmagányt. És elfeledte a forrás kis odvát, amelynek tükre csábító titok, s ha eltikkadva meg-megszomjazott, hát napverte, langyos vályúból ivott. Kristály-tükörben nem láthatta mását, mikor a szarva büszkén ütközött, meg nem sejthette büszke származását, és borjúnak nőtt fel borjak között. És lett pompás agancsú háziállat, vadász-szívekbe dobbantó remek, s csudálva nézte, rajta mit csudálnak csudálkozó kiránduló-szemek... De nyárutón, mikor a kék havasról omlott a köd s leszállt az ősz vele, beláthatatlan ködruhás magasból szarvasbőgés búgott a völgybe le. S akkor: párát zihált remegve szája, idegen lett palánkos otthona, idegen lett testvére, mostohája - s a ködbe hördü

2005. január 21.

Versek - Áprily Lajos

Áprily Lajos: Endre

Holdfényes erdőn barna őzre lesni, páfrányos partról fogni gyors halat, kicsi kosárba friss gombát keresni nagy szőke-szürke törzsű fák alatt, horzsolt kis térddel győzni durva sziklát, fenyvesben szedni édes áfonyát és pamlagos mohon járni mezítláb - hát nem lehet, jaj, nem lehet tovább? Volt, hol nem volt... Most véres bosszutor van. Krimhilda napja, szomjas és komor. A vendégek kidőlnek hosszu sorban s padlóra ömlik itt a drága bor. S a testhalmokra új lábak taposnak, egy titkos átok sorsokat kever - s Hagennal együtt, jaj, vérébe roskad ártatlanúl a zsenge Giseler.

2005. január 21.

Versek - Áprily Lajos

Áprily Lajos: Kis fenyőfa

1 Én lankadó virágot ma nem hozok neked, még sorsgúnynak vehetné tövises életed. A szép tavaszt kivárom, a langyos felleget, s elcsöndesült fejedhez fenyőfát ültetek. Egyetlenegy fenyőfát a névtelen sokért, a fenyvesekbe rejtő kirándulásokért. Áldások erdejéért szerény emlékezés, egyetlenegy fenyőfa kevés, nagyon kevés. De gyantás rejtekéből a mult sóhajt reám, kagyló ölén tovább zúg a tenger-óceán. S ha majd távol havasról vadízű szél suhog, egyetlenegy fenyőfa rokon zúgásba fog. S az illatos viharban tán én is ott leszek: Apám, üzennek értünk a zúgó fenyvesek. Felhő suhogva hajlik, ezernyi tű remeg - s egyetlenegy fenyőben felzúg az életed. 2 Kis tövét a földbe tettem, zsenge szállal ágazót, öntözgettem önfeledten s így hullattam rá a szót: Kis fenyőfa: könnyű lándzsa, sok nyilacska - nőjetek, gyenge sarjatok ne bántsa lombriasztó förgeteg. És ha nedvet ösztövéren vén föld nem tud adni még, szálljatok le mély gyökéren megkeresni holt szivét. Annyi élet, annyi álom, annyi holt vágy szunnyad ott, szívjatok fel szomju szálon színt, erőt és illatot. S elmulásnak barna szárnya futni fog majd tőletek - mulandóság ostromára kis fenyőfa, büszke dárda, sok nyilacska - nőjetek.

2005. január 21.

Versek - Áprily Lajos

Áprily Lajos: Madarak

"Pascua qui volucrum vivus Walthere, fuisti..." Hó esett. A tar hegy orma habfehéren integet. Erdőkből a hó leűzött őszapókat, pintyeket. Almafánk és csipkebokrunk madarak tanyája lett... Walther von der Vogelweide lelke száll a kert felett. Titkos erdőn, vadcsapáson, babonás ösvényeken ez a nyugtalan madár-raj hányszor volt kíséretem. Mennyi füttyös és bolondos, vígan cserregő barát... Megetetem Walther von der Vogelweide madarát. Most a ködből méla hangok hullanak, mint halk rimek. Bús pirók-jel. Csak varázsló és poéta érti meg. Pinty felel rá. Cinkeszó. - Most szállingózni kezd a hó. S Walther von der Vogelweide megölel a múlton át, mint mesebeli nagyapó.

2005. január 21.