Zengő-ügy Persányi: Határozott nem a Zengőre (Magyar Nemzet)
2005. január 19. A szakminiszternek egyelőre nincs álláspontja Wekler Ferenc atomtemető tervéről Határozott nemet kell mondani a zengői lokátorállomás felépítésére - ismertette kérdésünkre személyes álláspontját Persányi Miklós. A környezetvédelmi és vízügyi miniszter azt követően adott interjút lapunknak, hogy felvázolta tárcája idei évre szóló terveit. Azt mondta, 2005 a környezetvédelem éve lesz, többek között a Vásárhelyi-tervre is milliárdokat költenek. Emlékszünk rá azonban, hogy a tiszai árvízvédelemre tavaly is nyolcmilliárdot ígértek, végül mégis kevesebb mint húszmillió forintot költöttek a kivitelezésre.