Ugrás a tartalomra
Az erdő világának hírei
HU EN
ForestPress — Erdészet · Faipar · Természet · Vadászat

Fafajok

72 cikk

fekete nyárhegyi juharmolyhos tölgybibircses nyírbarkócaberkenyehegyi szilvadkörtekislevelű hársmadárcseresznyeközönséges borókamagyar kőris
barkócaberkenye

A barkócaberkenye (<i>Sorbus torminalis</i>) fájának tulajdonságai és ipari felhasználása

Makroszkópos faanyagjellemzők Üde termőhelyeken 20 m magasságot és 0,4-0,5 m átmérőt is elér. Igen lassan és egyenletesen növekszik. Kérge fiatalon sima, szürke; később repedezik, szürkésbarna színű lesz és vékony cserepekben hámlik. 60-80 éves korban termelik ki. A szíjács és a geszt egyszínű világos barnásvörös (kissé a körtéhez hasonlít). Egyenletes, finom szövetű. Az évgyűrűk keskenyek. A két pászta nem különül el, de az évgyűrűhatárok élesek. A bélsugarak és a szórtan elhelyezkedő edények szabad szemmel nem láthatók. Gyakoriak a bélfoltok, és főleg idősebb korban a vörösesbarna álgeszt is előfordul. Mikroszkópos sajátosságok A szórt likacsú sajátosság a mikroszkóp alatt jól látható: az apró (20-70 µm átmérő) edények nagyszámúak, egyenletesen "elrendezettek" (kb. 38%). A hosszparenchimák apró sejtjei apotracheálisan elszórtak (2%). A keskeny bélsugarak általában két sejtsor szélesek, sűrűn elhelyezkedők (23%). A szilárdító alapszövetet főleg rosttracheidák és libriformrostok alkotják (37%). Az egyes berkenyefajok szerkezetében igen csekélyek a különbségek. Fahibák, fakárosodások A barkócafa két fontos fahibával rendelkezik: ez a sötétszínű álgeszt és a göcsösség. Tekintettel a

barkócaberkenye

A barkócaberkenye termőhelyi igénye

A barkócaberkenye természetes, meglehetősen tagolt elterjedési területét figyelembe véve sajátos klímaigényű, melegkedvelő, a fagyra nem érzékeny faj. Szubmediterrán jellegéből adódóan csapadékos nyárelőt, sok napsütést és tartós nyári meleget kíván. A hőmérsékleti szélsőségeket jól tűri, de a kifejezetten kontinentális éghajlatot kerüli (Gencsi - Vancsura, 1992). A talajnedvességgel szemben széles tűrőképességgel rendelkezik, a túl sok nedvességet és a magas talajvizet nem viseli el. A laza, szellőzött talajokat részesíti előnyben, a túl kötött, levegőtlen talajokon rövid életű. A barkócaberkenye elsősorban a tápanyagban és bázisionokban gazdag, magas bázistelítettséggel rendelkező talajokat kedveli, ezért gyakran a meszes talajokhoz kötik az előfordulását. Leggyakrabban a mészkő, dolomit, bazalt és a löszszerű alapkőzeteken létrejött talajokon találjuk. Meszes, gyakran meleg, száraz termőhelyen való előfordulása arra vezethető vissza, hogy az egyéb fafajokkal szemben nagyobb szárazságtoleranciával rendelkezik, ezzel javítja saját konkurencia képességét és túlélési esélyeit. A bükkös klímában csak ritkán fordul elő, itt is elsősorban a mészkövön vagy dolomiton kialakult, főként dé

barkócaberkenye

A BARKÓCABERKENYE KULTÚRTÖRTÉNETI, KERTÉSZETI VONATKOZÁSAI

A berkenyék nemzetségéhez tartozó fajok nagy alakgazdagságúak és igen széles elterjedési területűek, sokrétűen alkalmazhatók a díszkertekben, a tájfásításnál. A Sorbusok Európa tájainak szép szoliterfái. Erdőszegélyeken és erdőtársulások állományalkotóiként is találkozhatunk különböző berkenyefajokkal és a parkokban számos, kereszteződés eredményeként létrejött állandósult hibriddel. Legtöbbjük szép szabályos koronájú fa, amelyek pompás őszi lombszínükkel, egyesek termésükkel is díszítenek. A bogyók ehetők, eleink sokrétűen hasznosították azokat. A berkenyék múltbéli leírása, ábrázolása Az alapfajok leírását és ábrázolását már ókori, majd a középkori természettudósok, botanikusok műveiben is megtaláljuk. W. KLAUSCH-BLECKEN von SCHMELING 1994-ben, Göttingenben megjelentetett, a madárberkenyéről írott művében csokorba gyűjtötte a korai tudományos munkákban fellelhető ismereteket. A nemzetségen belül a fajok elkülönítése sokáig nem egyértelmű, az antikvitás természettudósai, de a középkori és az újkori ábrázolások és leírások is keverik esetenként a berkenyefajokat és előfordul az első Theophrastos-tól származó barkócaberkenyére illő galagonya-leírás nyomán, a Crategus nemzetséghez so

barkócaberkenye

FRANK NORBERT: A barkócaberkenye [Sorbus torminalis (L.) CRANTZ] erdőművelési tulajdonságai

A barkócaberkenye erdeink egyik eltűnőben lévő dísze, ökológiailag nagyon fontos fafaja. Már a germán és kelta regék, mondák is megemlékeztek róla: a boszorkányok elűzését, a marhák betegségektől való megóvását, a hajók elsüllyedésnek megakadályozását remélték tőle. Ott ültették, ahol a gonosz megjelenhetett (templomok, házak, istállók), és az emberi javakban kárt tehetett. Külföldi nevei: német: Elsbeere, Ruhrbirne (elnevezésének oka, hogy a középkorban a vérhas (die Ruhr) ellen használták), Atlasbirne, Else francia: Alisier, Alisier torminal, Sorbier alisier angol: wild service tree, beam tree Törzsméret, alak, lombozat: Magassága 15-25 méter, de számára optimális termőhelyen és megfelelő erdészeti beavatkozással eléri, sőt meg is haladhatja a 30 métert. Törzse zárt állásban jól tisztul, de a koronaágak kissé vastagok; szabad állásban koronája mélyen ágas. Hirtelen felszabadításkor a törzsön vízhajtások jelenhetnek meg, azonban ez is csak ritkán, lassú felszabadítás esetén ez egyáltalán nem fordul elő. Sokszor látni, a fajra egyesek szerint jellemző villás elágazású példányokat is. Magassági növekedése akkor megfelelő, ha a fényt felülről kapja és oldalról biztosított a kellő árn

barkócaberkenye

A barkócaberkenye (Sorbus torminalis) ízeltlábú faunája

A barkócaberkenye (Sorbus torminalis) elsősorban domb- és alacsonyabb hegyvidéki tölgyeseink szórt előfordulású elegyfafaja. Tömegszaporodás esetén, a tölgyeken előforduló legtöbb polifág lombfogyasztó lepkehernyót (kis téliaraszoló, nagy téliaraszoló, tollascsápú araszoló, szürkepettyes araszoló, aranyfarú pille, gyapjaslepke, stb.) megtalálhatjuk levelein. A nappali lepkék közül a galagonyalepke (Aporia crataegi) hernyói is kifejlődhetnek rajta. Lombja azonban - eltekintve az egészen fiatal levelektől - nem túl kedvelt táplálék, mivel a levelek vastag kutikulája gyorsan kialakul, és ezáltal a levelek nehezen fogyaszthatóvá válnak. Valószínűleg ebből adódik, hogy a barkócafát ritkábban csupaszítják le a rovarok, mint a körülötte lévő tölgyeket. Több polifág sodrómolyfaj (Pandemis fajok) is megél a barkócaberkenyén Ezek lárvái - nevükhöz méltó módon - a csőszerűen összesodort levéltekercs belsejében fejlődnek. A levelein megtalálhatjuk mintegy tucatnyi aknázómoly (Phyllonorycter és Stigmella fajok) táplálkozásának nyomait. Ezek többsége oligofág, azaz a Rosaceae családba tartozó több tápnövényen (pld. galagonya, körte, alma) is képes kifejlődni. A 4-5 mm szárnyfesztávolságú, egynem

barkócaberkenye

A barkócaberkenye botanikai jellemzése

Nevezéktana AULUS CORNELIUS CELSUS "De re rustica" c. művében (i. u. 25-35) már "sorbum torminale" néven említi e fajt. Később id. GAIUS PLINIUS SECUNDUS "Historia naturalis Libri XXXVII" enciklopédikus művében "sorbus torminalis" néven szerepelteti. CAROLUS LINNÉ, a tudományos nevezéktan megalkotója 1753-ban megjelent "Species plantarum"-ában a Crataegus torminalis nevet adja neki, tehát a galagonyákkal veszi egy nemzetségbe. 10 évvel később H.J.N. CRANTZ a mai - egyben ókori - néven illeti: Sorbus torminalis (L.) CRANTZ. A tudományos nemzetségnév - a Sorbus - a kelta sor szóból származik, amely fanyart jelent, s nyilván termésére utal. Az arab sorbet ill. sherbet is erre a tőre vezethető vissza, amelyet a gyümölcsökből készült italokra alkalmaztak. A latin köznyelvben a sorbust általánosan a berkenyékre használták. A szintén latin eredetű fajnév a torminalis jelentése kólikát enyhítő, mivel termését gyomor- és bélbajok orvoslására ajánlották. Általánosan elterjedt magyar neve a barkócaberkenye, mely mellett használatos volt a barkócafa, barkolcsa, uckurucfa elnevezés is. Elterjedése Elterjedési területe meglehetősen tagolt, szubmediterrán súlypontú. Szórványosan jelenik meg Nyuga

barkócaberkenye

A barkócaberkenye (Sorbus torminalis) csemetenevelése

Barna Tamás KEFAG R.T. Erdészeti Szaporítóanyag Termesztési Központ 6000 Kecskemét Külső-Szegedi u. 135. 1. Virágzás, termésérés és begyűjtés A barkócaberkenye sátorozó bugában elhelyezkedő, fehér virágai a kilombosodás után, május-júniusban nyílnak. A virágok kicsinyek, 6-8 mm átmérőjűek, hosszú kocsányúak (CSAPODY et al. 1966., GENCSI-VANCSURA 1997.). A termések hosszúkás körte alakúak, 12-15 mm hosszúak. Eleinte zöldessárgák, éretten rőtbarnák, fehéren pontozottak, kemények. A termés később megpuhul, szotyósodik, ehető. A magház pergamenszerű, a termés 4 magvú, a magvak 6-7 mm hosszúak, vörösbarnák, fénytelenek (CSAPODY et al. 1966., GENCSI-VANCSURA 1997). Gyűjteni akkor lehet, amikor a magvak végleges színe kialakul. Ez rendesen szeptember végén, október elején következik be. A gyűjtés történhet a fáról vagy a földre lehullott termések összeszedésével. Egy-egy termésben 3-4 szem magot találunk. A begyűjtött termést össze kell zúzni, az így nyert pépből a magvakat mosással lehet kinyerni. A magkihozatal kb.1 %. A tisztítás közben el kell kerülni a magvak mechanikai sérülését, melyek héja nedves állapotban különösen sérülékeny. A begyűjtés után előfordulhat, hogy nem tudjuk azonn

bibircses nyír

Dr. Szabó Ilona: A bibircses nyír (<i>Betula pendula</i>) betegségei

A bibircses nyír betegségeit okozhatják élettelen tényezők vagy különböző, élő kórokozók. Ez utóbbiak részben sajátosak, csak a Betula nemzetség fajain fordulnak elő, részben általánosak, vagyis tágabb gazdanövénykörrel rendelkeznek. A nyírpusztulás mint fogalom komplex betegséget jelöl, amelyet több, élő és élettelen betegségokozó tényező együttes és/vagy egymás utáni hatása vált ki. Jellemzően aszályos periódusokban vagy pangóvizes helyeken álló facsoportok esetében lép fel. Gyakori megnyilvánulása a levelek sárgulása, aprólevelűség, a korona csúcsszáradása, adott esetben a fák teljes pusztulása. Az élettelen tényezők közül a vízháztartás szélsőségeinek, vagy a nem megfelelő (pl. meszes) talajoknak van jelentősége. Élő tényezők közül vírusok, különböző, gyengültségi kórokozó gombák, törzskorhasztó taplógombák játszanak lényeges szerepet. Az alábbiakban a bibircses nyír (és általában a Betula nemzetség) Európában gyakori és Magyarországon is előforduló vagy lehetséges kórokozóit vesszük számba, a megbetegített szervek szerint csoportosítva. Levélbetegségek: Cseresznye levélsodródás vírus (Cherry leaf roll nepovirus) Gyakran azonosították különböző erdei fákon, így a nyíreken is. A

bibircses nyír

A bibircses nyír fájának tulajdonságai, ipari felhasználása

A nyírek nemzetségének mintegy 70 faja ismert. Ezek közül fakereskedelemi jelentősége elsősorban a bibircses nyírnek van. Az utóbbi évek bútordivatában jelentős szerepet kapott a nyír, mint tömörfa és színfurnér egyaránt. A fatest színe és makrószkópos szöveti jellemzői A bibircses nyír és általában az alacsony és közepes sűrűségű nyírfajok nem rendelkeznek színes geszttel ("szijácsfák"). A nehéz, sűrű szövetű fafajoknál idősebb korban egy sötétebb gesztrész kialakulása figyelhető meg. A bibircses nyír finom szövetű, szórt likacsú fateste világossárga-fehér, néha enyhén vörösbe hajló. Az edények a keresztmetszeten "lisztszerű" pontoknak mutatkoznak. Az évgyűrűn belül a két pászta nem válik el, de az évgyűrűhatárok világos vonalaknak látszanak. A bélsugarak finomak, szabad szemmel alig észlelhetők. A sugármetszeten a bélsugártükrök "atlaszselyem" fényt adnak. A bélfoltok rendszeresek, gyakoriak, bütüfelületen kisebb húrirányú foltok, a hosszirányú húrmetszeten jól látható vörösesbarna csíkok formájában láthatók. A rostkötegek lefutása gyakran hullámos, ez esztétikailag előnyös megjelenést ad a fatestnek. A csomoros nyír különösen keresett, érdekes. Leginkább Karéliában és a Skandiná

bibircses nyír

A bibircses nyír (<i>Betula pendula</i>) termőhelyi igénye

A bibircses nyír hazai termőhelyeiről, termőhelyi igényéről, az egyes termőhelyek nyírrel történő hasznosításáról kevés hazai szakirodalom áll rendelkezésre. Részben ennek, részben pedig az egyes korszakaink fafaj-politikájának köszönhetően viszonylag szerény ismeretekkel rendelkezünk a bibircses nyír termőhelyi igényét illetően. Ez eredményezi azt, hogy a nyír, mint őshonos fafajunk, az elegyfafajok listájáról is szinte kiszorult, pedig értékes, dekoratív, szerény igényű és nagy alkalmazkodó képességű fa. Fagyálló, a hőmérsékleti szélsőségeket jól tűrő, mészkerülő pionír fafaj. Számos pozitív tulajdonsága közül nagy vonalakban emeljünk ki néhányat: - Javítja saját termőhelyét, így az általa meghódított területeken a szukcesszió folytán más állományalkotó fafajok mielőbbi megtelepedését teszi lehetővé. - Előnyösen hat az elegyes állományokban, nő azok biológiai ellenálló-képessége. - Pionír jellegéből adódóan képes a viharkárok, erdőtüzek, hótörések stb. utáni gyors regenerációra (RUMSZAUER, 1984). - Fontos szerepet tölt be elő- és védőállományként. - A nemzetközi irodalomban se szeri, se száma a közönséges nyírről írt publikációknak, ezzel szemben a hazai szakirodalom meglehetősen

bibircses nyír

A bibircses nyír kultúrtörténeti, kertészeti és táji vonatkozásai

A nyírfa az észak hideg tájainak fája, ahol a korai őszön a vöröslő tőzegmohalápok és sötét fenyvesek között tündöklik aranysárga lombja és fehér törzse. Közép-Európa vidékén pionír fafajként jelenik meg a tájban irtásokon, erdei tisztásokon, vagy nyírjes fenyérekben. Hazánkban elsősorban a hűvösebb, csapadékosabb országrészekben fordul elő. Rokona a molyhos nyír, amely savanyú talajú nyirkos, lápos vidékeken él, északkeleti sík homokvidékünk, a Nyírség névadó fája. A bibircses nyírt a díszkertekben, a nagyobb parkokban, az extenzív fásításokban leggyakrabban színesítő, díszítő elemként találjuk mint szoliter fát, de gyakrabban csoportokban és ligetes telepítésben. Nyír az északi és keleti népek mítoszaiban, a magyar ősvallásban A finnugor nyelvcsalád ősvallásának és mítoszainak legendáit elbeszélő eposzokban a különleges szerepű, megszemélyesített, illetve szent fák között szerepel a nyírfa. A Kalevalában az erdő istennőjének feladata lenne a fák díszítése. Erről olvashatjuk: "Borítsd be az erdőt gyolccsal, posztóval a rengeteget, keríts nyárfára köntöst ékes ruhát égerfára! Vond be a fenyőt ezüstbe, Húzd a lucfenyőt aranyba, Vén fára rézövet rakjál, Ezüstövet más fenyőre, Nyírfár

bibircses nyír

A bibircses nyír (<i>Betula pendula</i>) erdőművelési tulajdonságai

A bibircses nyír domb- és hegyvidéki erdeink igen dekoratív, ökológiai szempontból rendkívül fontos elegyfafaja. Az antropogén hatások miatt roncsolódott területeink biológiai újrahasznosításában szinte nélkülözhetetlen. Pionír jellegének következtében lékekben, erdőszéleken, felhagyott területeken (sípályák, nyomsáv) tömegesen fordul elő. Fontosabb külföldi nevei: német: Weißbirke, Gemeine Birke, Sandbirke, Hänge-Birke francia: Bouleau verruqueux angol: Silver Birch, European White Birch Lombozat: laza, sok fényt enged a talajfelszínre, ennek következtében az alatta lévő lágyszárúszint borítása magas. Kevés avart vet, amelynek Ca-tartalma: 65-105 kg/ha/év, mennyisége 3550 kg/ha (JÁRÓ). Gyökérzet: tipikus szívgyökérzetet alakít ki, melynek szerkezete azonban erősen függ a talaj víz- és tápanyagviszonyaitól. A gazdagon elágazó (bojtos alakú) szívgyökér-rendszere már három éves kortól megfigyelhető. A gyökfőtől induló fő-oldalgyökerek, már a tövüknél vastagabb és vékonyabb részekre ágaznak el. Feltételezések szerint a bibircses nyír adja a lombos fafajok között a legkevesebb gyökérfa-mennyiséget. A hajszálgyökér mennyisége magasabb, mint a tölgyeké, mézgás égeré, vagy a szileké. A gy

bibircses nyír

A bibircses nyír (<i>Betula pendula</i>) rovarvilága

A bibircses nyír (Betula pendula) nagy elterjedési területtel bíró euroszibériai flóraelem. Pionír faj, Magyarországon az Alföld erősen meszes, szélsőségesen száraz termőhelyeit kivéve mindenütt találkozhatunk vele. Közeli rokonával, a jóval ritkább, szórványos előfordulású szőrös nyírrel (Betula pubescens) könnyen hibridizálódik, a két faj közt igen gyakoriak az átmeneti formák. Herbivor faunájuk gyakorlatilag megegyezik, jelenleg nem ismerünk olyan fajt, amely nálunk csak az egyiken, avagy a másikon fordulna elő. Mivel azonban a bibircses nyír Magyarországon jóval gyakoribb, mint a szőrös, ismereteink, adataink szinte kizárólag erről a fajról származnak. A nyírek rovarfaunájához nagyban hasonlatosak még a rokon égerek rovaregyüttesei. Igen sok faj ismert, mely csak ezen a két fanemen fordul elő. A polifág lombfogyasztó lepkehernyók közül igen sok (pld. Lymantria dispar, Operophtera brumata, Erannis defoliaria, Colotois pennaria) táplálkozik rajta. Ezek bármelyike számottevő lombvesztést, akár tarrágást is okozhat rajta. A bibircses nyír kedvelt tápnövénye egyik legszebb nappali lepkénknek, a gyászlepkének (Nymphalis antiopa). Sötétszürke, tüskés hernyóinak hátát vörös foltsor dís

bibircses nyír

A bibircses nyír botanikai jellemzése

Nevezéktana A növényvilág első rendszerezője, a svéd CAROLUS LINNÉ 1753-ban megjelent művében, a Species Plantarum-ban Betula alba L. név alatt a bibircses nyírt és a szőrös nyírt még egy kollektív fajként tárgyalja. A német botanikus, ALBRECHT WILHELM ROTH 1788-ban választja szét a két fajt, s a bibircses nyírnek a Betula pendula ROTH nevet adja. FRIEDRICH EHRHART hannoveri nagyhercegi botanikus, LINNÉ tanítványa 1791-ben Betula verrucosa EHRH. névre kereszteli, de a botanikai nómenklatura szabályai szerint - mivel később történt a névadás - ez csak társnévként (szinonímaként) került be a szakirodalomba. A Betula tudományos nemzetségnév hihetőleg a latin batuo, -ere = ütni, levágni igéből ered, mely batula és ebből betula-ként élt tovább, talán azért, mert a nyír ágai a rossz gyermekek megfenyítésére szolgáltak, vagy talán azért, mert a római liktorok (hatósági közkatonák) vesszőnyalábjaihoz (fasces) való anyagot ez a fa szolgáltatta. A tudományos fajnevek mind latinok, az alba fehéret jelent, s a nyír kérgére utal, a pendula jelentése csüngő, lecsüngő az idősebb fák ágrendszere alapján, míg a verrucosa = szemölcsös, bibircses a vessző mirigydudoraira vonatkozik. A magyarban haszn

bibircses nyír

A bibircses nyír (<i>Betula pendula</i>) csemetenevelése

1. Virágzás, termésérés és begyűjtés A bibircses nyír egylaki, váltivarú virágai április-májusban virágoznak. A porzós virágzatok már az előző év nyarának végére kialakulnak. Õsszel már jól láthatók a hosszúhajtások végén egyedül vagy hármasával a csüngő, 3-4 cm hosszú barkák. A termős virágzatok viszont tavasszal, a rövidhajtásokon alakulnak ki hengeres füzérek formájában, amelyeket egymásra fekvő pikkelyek fednek. Tavasszal, a virágzás időpontjában a porzós virágzat jelentősen megnyúlik. Ezzel egyidejűleg kifejlődik a kezdetben aprócska és felálló termős virágzat is és szintén csüngővé válik. A hím virágok jelentős mennyiségű pollent termelnek, amit a szél terjeszt. A pollenszóródás mindössze hat-nyolc napig tart, és legerősebb a felnyílás után 3-4 nappal. Ezután a hím virágok lehullnak, míg a termős virágzatokból hengeres, de - ellentétben az égerekkel - nem fásodó terméságazatok fejlődnek ki. A terméságazatok nyár végén, ősz elején érnek be, amikor szétesnek. A repülő madárhoz hasonló murvapikkelyen 3-3 mag képződik. A termés szárnyas makkocska. Svéd vizsgálatok szerint egy terméságazat átlagosan 450 magot tartalmaz. Egyetlen nyírfa pedig mintegy 10 millió magot hoz évente (SUS

molyhos tölgy

A molyhos tölgy kórokozói

A molyhos tölgyön előforduló kórokozók nem sajátosak, a többi hazai tölgyeken is megjelennek. Közülük egyesek kevésbé, mások nagyobb gyakorisággal támadják a molyhos, mint a kocsányos- és kocsánytalan tölgyeket. Mindazonáltal elmondhatjuk, hogy a tölgyeken ismert kórokozók sokaságából a molyhos tölgyön kevesebb faj fordul elő, mint általában az egyéb tölgyeken. Az alábbiakban azokat a kórokozókat vesszük számba, amelyek a molyhos tölgyön hazánkban is előkerültek. A leveleken előforduló leggyakoribb betegség a jól ismert tölgylisztharmat (Microsphaera alphitoides Griff. et Maubl.). E fafajnál, ellentétben a kocsányos tölgyön tapasztalható nagymértékű, járványos fellépéssel, a kórokozó támadása kisebb mértékű. Többnyire a levelek fonákjára korlátozódott laza micélium bevonat formájában jelentkezik, a hajtásokra általában nem terjed ki. Ugyanúgy, mint az egyéb tölgyeken, a kórokozó jellegzetes kleisztotéciumai ősszel a molyhos tölgyön is megjelennek. A molyhos tölgy levelein helyenként előfordul a Phloeospora associata Bub. konídiumos gomba, amely apró, világosbarna, összefolyó foltokat okoz. Az acervuluszok a levelek fonákján keletkeznek, a konidiospórák hialinok, hengeresek, 30-50 x

molyhos tölgy

A molyhos tölgy (Quercus pubescens) fájának tulajdonságai és ipari felhasználása

A fahasznosítás szakmai gyakorlatában a hazai tölgyeket két csoportba sorolják: nemes tölgyek (vagy egyszerűen tölgy) és cser. A hibamentes molyhos tölgy színe, rajzolata és fizikai tulajdonságai alapján az első csoportba tartozik, de számos más sajátossággal is rendelkezik. A fatest makroszkópos tulajdonságai, sajátosságai A molyhos tölgy - mint ismert - általában csak harmad-, negyedrendű fává nő. A famagasság ritkán haladja meg a 15 m-t. A törzs gyakran görbe és rendkívül sudarlós. A korai elágazás, a rövid, ágtiszta törzsszakasz miatt a fatest erősen göcsös. A törzsfa felvágása (hasítás, fűrészelés) után jól látható, hogy makroszkóposan a kocsányos és kocsánytalan tölgyhöz hasonlít. Így szíjácsa sárgásfehér, gesztje sötétebb sárgásbarna. Szíjácsa azonban lényegesen szélesebb (hasonlóan a cseréhez). A gesztben gyakoriak a sötét foltok, sávok. A lassú növekedés miatt viszonylag egyenletes, keskeny évgyűrűkkel rendelkezik, de a gyakori ággöcsök évgyűrűtorzulásokat, durva rostúságot eredményeznek. A bélkörüli "juvenilis-fa" 20-22 évgyűrűt foglal magába. A többi tölgyhöz hasonlóan a molyhos tölgy is tipikus gyűrűs likacsú fafaj. Így a korai és a késői pászták határozottan elkülönüln

molyhos tölgy

Molyhos tölgy (Quercus pubescens) termőhelyi igénye

Bidló András - Heil Bálint - Kovács Gábor 1. Bevezetés A molyhos tölgy elterjedését és előfordulását az éghajlati tényezők alapvetően meghatározzák annak ellenére, hogy nincs határozott összefüggés a fafaj elterjedése és a makroklimatikus tényezők között. Melegkedvelő, szárazságtűrő fafaj, amely a mainál kedvezőbb éghajlati feltételek mellett terjedt el Közép- és Nyugat-Európában. Közép-Európai fennmaradását inkább mikro- és mezoklimatikus viszonyok határozzák meg. Sekély termőrétegű, kopárosodó termőhelyek jellemző fafaja, rendszerint melegebb, erősebb napsugárzásnak kitett helyeken fordul elő, így elsősorban a száraz, meleg dombvidékeken és középhegységek déli lejtőin találjuk meg. A csapadékosabb, nedvesebb, hűvösebb területeken más fafajok kiszorítják, így ezekről hiányzik (pl.Belső-Somogy, Vas-Zalai dombvidék stb.) (Gencsi-Vancsura 1992). . A molyhos tölgy gazdaságilag kis értékű fafaj, mivel termőhelyei a gazdasági célú fatermesztés számára határtermőhelyeknek minősülnek, ahol gyakran szélsőségesen száraz klimatikus viszonyok miatt a termőhelyek potenciális fatermőképessége alacsony. A talajvédelem mellett feltétlenül szót érdemel a cserszömörcés molyhos tölgyesek esztétikai

Partnereink